A legendák köztünk élnek

majdnem 60

Pár évvel ezelőtt egy helyen dolgoztunk. Az volt a feladata, hogy vigyázzon ránk. Nem arról volt szó, hogy állandóan vészhelyzetben tettük volna a dolgunkat, igazából az elrettentetés miatt alkalmazták őt is, csakúgy mint pályatársait. Az a típusú munka ez, amiről nehéz elképzelni, hogy az ember saját elhatározásból és örömmel végezze. Amikor első nap bejött, nem ismertem meg. Valószínűtlenül nagy volt, alig tudott leülni az őrhelyére, ami közvetlenül az irodám ajtaja melletti asztalkát jelentette. A kölcsönös bemutatkozást követően jöttem csak rá, hogy ő az. Így már egy fotó is rögtön bevillant, ami talán egy gálameccs, esetleg egy emlékező vacsora kapcsán jelent meg a helyi újságban. Azt akkor hitetlenkedve néztem és most lássanak csodát, velem szemben áll a valóság. Hirtelen az arcot is más szemmel néztem, kirajzolódtak a jól ismert vonások. Csupán a valamikori nyurga fiatalember alakjának emlékétől nem tudtam szabadulni.

Utána sokszor beszélgettünk a szabad perceinkben mindenféléről, de természetesen mindkettőnk nagy szerelme, a futball volt a központi téma. A dicső régmúlt kevésszer került elő, az is inkább csak az én, sokszor kéretlen unszolásomra. Mégiscsak közel hat évet „töltöttünk együtt”: én a 3-as szektorban, nagyjából a pesti út felöli tizenhatos magasságában, ő pedig a pályán, körülbelül ugyanott, jellemzően a meccsek első félidejében. Ilyenkor mindig szerényen hárított, távol állt tőle a hivalkodás. Talán csak egy-két hétig, legfeljebb egy hónapig maradt. Az a nyílt jellem és büszkeség, ami aktív futballista korában megvolt benne, szemernyit sem változott. A munkáját egyáltalán nem becsülték meg felettesei. Kicsit talán naiv módon hitt az ígéreteknek, de az első alkalommal, amikor az derült ki számára, hogy a megalázó körülmények mellett ki is akarják használni, elment.

Nem a saját elhatározásából és igazi öröm nélkül volt ő biztonsági őr. Az élet nagy igazságtalansága, hogy ő, aki a ’80-as években rengeteget tett tíz-húszezer ember felhőtlen szórakoztatásért, ötvenéves kora felett kényszerpályára került. Ha csak mondjuk tíz évvel később lett volna a zeniten, lényegesen jobb kilátásai lehettek volna, most arról ne is beszéljünk, hogy napjaink középszerű játékosai milyen lehetőségekhez jutnak.

A megszerzett dicsőséget azonban nem veheti el tőle senki. Nem tartozott az aranycsapat igazi sztárjai közé. Védőként erre helyből kevesebb sansza volt, nem is beszélve arról, hogy az a gárda nem a catenaccióról volt híres. Bizonyos szempontból új értelmet adott a középső védő definíciójának: egy olyan szisztémában (értsd: lestaktika!) kellett utolsó emberként helyt állnia, amihez meggyőződésem szerint nem volt meg a kellő játékosanyag, így számos helyzetben szükség volt a kreativitásra az ellenfél támadószekciójának megállítására. És tegyük hozzá, a kétszázhatvan NB I-es bajnokin a legendás lekeresztezések mellett is csak egyszer állították ki! 1983-ban az Újpesti Dózsa ellen szórta ki két sárgával Pádár játékvezető az első félóra után. (A középkorú generáció és az idősebbek között van-e, aki e nevet nem ismeri?)

A válogatottnál nem került szóba a neve. Amikor nagyon ment a szekér, általában Kardos és Garaba játszott középső védőt, de szóhoz jutott Disztl László vagy éppen a pécsi Róth is. Ami számomra fájó, hogy a pályafutás vége felé, éppen Verebes kapitánykodása alatt Híres Gábor is többször behívót kapott. A két spíler játékintelligenciája között zongorázni lehetett a különbséget és nem az MTK-s felé billent a mérleg.

E jeles napon azonban emlékezzünk a hosszú pályafutás egyik kiemelkedő állomására, 1986. augusztus 30-ára. Az előző szezont a csapat a harmadik helyen fejezte be és hosszú sikeres korszak után a Mágus elhagyta a klubot. Az új idényt már Gellei Imre vezetésével kezdte az ETO, amely az első fordulóban idegenben nyert a Vasas ellen (1-0), aztán itthon ikszelt a Dunaújvárossal (1-1). Ezt követte egy csúnya zakó Zalaegerszegen (0-4), ami különösen azért volt kellemetlen, mert Gellei onnan került Győrbe.

Semmi előjele nem volt annak, hogy a soros hazai bajnokin, amin a Békéscsabát fogadtuk, valami igazán nagy durranás fog bekövetkezni. De így történt és ebben hősünknek komoly szerepe volt!

Rába ETO – Békéscsabai Előre 6-1 (4-1)

Rába Stadion, 10.000 néző, vezette: Fekete

ETO: Ulbert – Turbék (18’ Horváth R.), HLAGYVIK, Rezi, Szabó O., Rubold (75’ Somogyi), Kiss Zs., Preszeller, Melis, Szentes, Handel. Edző: Gellei Imre

Békéscsaba: Leboniczky – Varga J., Vígh, Fabuly, Takács J., Steigerwald (46’ Ottlakán), Adorján, Pásztor, Csanálosi, Kurucz (74’ Kelemen), Szekeres. Edző: Csank János

Góllövők: 17’ Kurucz 0-1, 19’ HLAGYVIK 1-1, 24’ Rubold 2-1, 34’ Melis 3-1, 40’ HLAGYVIK 4-1, 79’ HLAGYVIK (11-es) 5-1, 84’ Somogyi 6-1

A jóisten éltesse a ma hatvan éves Hlagyvik Gábort!

frissen, üdén, fiatalon (fotó: eto.hu)

Kategória: történelem
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.