Tovább, tovább

egyszer régen, egy messzi-messzi galaxisban

A magyarfutball egyik klasszikus vidéki párharcának remake-jét nézhetik meg azok, akik veszik a fáradságot és elbumliznak szombaton délelőtt a szigetközi futball Mekkájába, Lipótra.

Tíztől ugyanis a ZTE ellen játssza negyedik tesztmeccsét az ETO. Jöhet tehát a héten a harmadik B-ligás csapat elleni derbi, ami annyival másabb talán, hogy van múltja és patinája, így aki ott lesz, az esetleges üresjáratok alatt bőven elmerenghet a múlt dicsőségén.

1972-ben kezdődtek az összecsapások és kicsit kevesebb mint negyven évvel később, a hetvenötösnél állt meg a számláló. Akkor már sejteni lehetett, hogy egy darabig nem találkoznak majd a csapatok egymással, mert a 22. fordulóban lejátszott és az ETO 2-0-ás vendégsikerével zárult találkozóig abban az idényben még egyetlen árva strigula sem volt a zalaegerszegiek neve mellett a táblázat győzelem rovatában, így aztán reményvesztetten álltak az utolsó helyen. Megkockáztatom, már lehet, hogy akkor, de egy-két körrel később biztosan valósággá vált az NB II-be való alászállás és a Zete azóta sem tért vissza az elsőligába.

Az más kérdés, hogy velünk meg időközben történt, ami történt, így aztán az a fura helyzet állt elő, hogy most ők vannak egy osztállyal feljebb. Talán pont emiatt, egy esetleges plusz motiváció reményében kötöttük le velük ezt a felkészülési mérkőzést, hogy aztán jövőre már újra élesben, a másodosztályban csatázzunk.

Szentes, Ferenczi, Kenesei, Lendvai, Vincze O., Urbán, Józsi, Kamber. Nevek, akik kékben és zöldben is játszottak és ha csak ezt a listát nézem, azt kell mondanom, a ’Császár’ többet is megért mint egy egyszerű transzfer.

aki Győrben lett császár

Legenda érkezett hozzánk Zalából.

A többiek? Ugyebár Ferenczi volt az, akit egy rossz mondat miatt anyáztak távozásakor, de összességében mindegyikük hagyott nyomott a győri időszakából.

A mostani keretünkből Magasföldi József a 2009/10-es szezonban állt a Zalaegerszeg szolgálatában és mindkét ETO-ZTE összecsapáson kezdett. Itt is, ott is 1-1 lett a vége.

Szegény Varga Róbertnek még ennél is rosszabb emlékei lehetnek, mert őt 2009 áprilisában öt perccel az első félidő lefújása előtt egy szöglet után Bajzát hogy, hogy nem úgy lekönyökölte, hogy a szünetben mentő vitte kórházba. Agyrázkódás. 2-1-nél szállt ki, aztán a második etapban vágtunk hatot, így 2-7 lett a vége. Szerintem sokáig nem hitte el, amik elmesélték mi történt a második 45 percben.

Nosztalgiázzunk is egy csöppet és nézzük együtt ennek a meccsnek az összefoglalóját!

A ZTE-nél most nincs ETO-s múlttal rendelkező játékos, ellenben a csapatot egy jó ismerős, Csató Sándor gardírozza. Ha jól gondolom, a feljutás lenne a cél, de ez valószínűleg az idén csak valami csoda folytán fog összejönni. Például ha Mészáros Lőrinc vagy Seszták miniszter valamiért kiesik a pikszisből.

Mennyit tennétek erre a tippmixen?

Kategória: felkészülés, mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.