A nagy presszing

ez sok szponzornak tetszett volna

A hozzáértők szerint a német bajnokság többi csapatát elsősorban azzal lepte meg az RB Leipzig, hogy a játékosai elképesztő fizikai mutatókat produkálnak, így nem okoz problémát az ellenfelet folyamatosan nyomás alatt tartani. No jó! Futballozni is tudnak, de azt is lényegesen könnyebb, ha a kondi teljesen rendben van.

Most vonatkoztassunk el attól, hogy a Bundesliga és bármilyen szintű magyar pontvadászat összevetése már önmagában is egy agyrém, ráadásul a lipcsei RasenBallsport (muhaha!) pozitív példaként való felemlegetése igazi szálka a modern futballt úgymond elvető fanatikusok számára, nekem azonban a Mosonmagyaróvár elleni 90 percből kábé minimum ötven alatt folyamatosan az motoszkált a fejemben, hogy lehet ebben valami.

Igaz, jó régen láttam már elsőosztályú hazai bajnokit, de ilyen szintű presszingre őszintén megmondom, nem emlékszem. És ezt az állítást még akkor is tartom, ha az ETO kapcsán meglévő, természetes elfogultságom miatt megpróbálom egy kicsit visszafogottan értékelni a látottakat.

Az egy dolog, hogy a srácok egész jól bírták az extra terhelést, pedig bő egy hét alatt ez már a negyedik meccsük volt, ráadásul elvileg magasabbra taksált ellenfelekkel és a délutáni tesztmeccs miatt gyakorlatilag két cserével tudták le a derbit, de nekem úgy tűnt, hogy az edzői akarat tényleg átment a játékosokba is, csak úgy zengett a pálya egymás hangos biztatásától. Hogy a társ kis lazítása miatt esetleg reménytelennek tűnő rövid sprintek után kiszakadó bazmegekről most ne is beszéljek.

Istenemre mondom, azok is a helyükön voltak.

tényleg nagyon nyomtunk

Ráadásul a gyors labdaszerzések után pörgött tovább a ritmus, mentek a kis háromszögelések és bizony az NB II hatodikjának nem sok köze volt a játékhoz. Egyáltalán nem volt érdemtelen, hogy még húsz perc sem telt el és már kettővel mentünk. Utána aztán becsúszott jó pár pontatlanság, de azt írjuk a gyors tempó számlájára, meg úgy a harmincötödik perc magasságában vissza is vettünk a sebességből, ami talán a fáradtság következménye volt, de a Móvárnak továbbra sem akadt egy értékelhető momentuma sem.

A második félidő elején, bár nem cserélt senki, kicsit tapogatózva indult a játék, hogy aztán negyedórát követően megint fussunk mint a szél. Ekkorra Bekő is felélénkült, minden bizonnyal kávét szürcsölgethetett a kezében lévő műanyagpohárból, mert volt egy erős tíz perce, amikor a haját is leüvöltötte annak, aki mondjuk egy méterről nem támadta be az ellenfél labdakihozatalát.

Ami bennem továbbra is kérdéseket vet fel, hogy vajon milyen állapotban lehet a csapat hátulja, mert azon a három mérkőzésen, amin én láttam most az ETO-t, nem igazán dolgoztatták meg a bekkeket. Tiszta röhej, hogy felsőbb osztályból keresünk partnereket és a védekezést nem tudjuk tesztelni, mert egész egyszerűen nincs rajtunk nyomás. Remélem tényleg csak a kényelem szülte mondjuk Vadász hajmeresztő hibáját a szépítő gól előtt és ha keményen dolgoztatják, nem lesz gond. nekem nagyon tetszett, amit ma Medgyes a másik oldalon produkált. Abszolút övé volt a vonal melletti terület, az előre játékba is jól lépett be, szükség esetén még flikk-flakkok is belefértek, ráadásul a kapu elé érve bátran vállalkozott.

A pálya közepét egyértelműen uralhatjuk, ehhez megvan a kellő emberanyag. Tajthy nagyon biztatóan mozgott, ezerrel hasznosabb volt mint a Szolnok ellen és jól forgatta a csapatot. Ami nála még gond, hogy piszkosul el tud tűnni, ilyenkor valószínűleg pihen.

Szimcsó nagy talány. Két meccs alapján nem venném a bátorságot, hogy ítélkezzek, ezért csak annyit mondok, most egy totál másik fickó bújt a bőrébe. Akik látták már edzésen, azt mondják, elképesztő képességei vannak, amiből ma semmit nem mutatott meg. Maradjunk annyiban: vagy valami általam ismeretlen ok akadályozta vagy ma nem nagyon volt kedve futballozni.

igazolt hiányzás

Azt mondom nektek, kedves barátaim, hogy ez a csapat nem NB III-as, a keretnek a második vonalban sem lehetnének kiesési problémái. A magunk feladatát tehát minden bizonnyal meg tudjuk oldani, de ugye sajnos kell majd mások segítsége is.

ETO – Credobus Mosonmagyaróvár 3-1 (2-0)

ETO Park, hátsó műfüves, 30 néző

G: 13’ Beliczky 1-0, 17’ Zamostny 2-0, 73’ Dudás (11-es) 3-0, 85’ Jasarevic 3-1

ETO: Pálfi – Vadász, Csizmadia (11’ Mió/64’ Kelemen B.), Nagy J., Medgyes – Nagy Á. – Tajthy – Beliczky, Rácz F., Szimcsó (64’ Dudás) – Zamostny.

MTE: Boros – Baranyai, Németh M., Katona, Fekete – Kószás, Horváth M., Benczinger – Mundi – Kovács D., Jasarevic.

13’ Beliczky lép ki jól és higgadtan helyez a hálóba. GÓÓÓL! 1-0

17’ A buszosok nem igazán találják a bőrt: tetszetős játék végén ezúttal Zamostny a befejező ember. GÓÓÓL! 2-0

20’ Rácz veszélyeztet, közelről kapufa a vége.

24’ Rácz balos szöglete után Beliczky lövését védi Boros.

31’ Vadász öles labdájával Zamostny próbál kilépni, de a passz egy hangyányival hosszabb mint kellene. Van az akcióban fantázia!

39’ Zamostny-Vadász-Beliczky összjáték után Nagy Ádám elé kerül a labda, Boros az utolsó pillanatban szedi le a bogyót a lendülő lábról.

40’ Az ellentámadásból talán először jut el a kapunkig az Óvár, azonban gyorsan el is packázza a lehetőséget a vendégcsapat, messze fölé száll a lövés.

három gólt is közelről látott

54’ Rácz keverget a tizenhatos vonalánál, nagyjából középről el is tudja lőni, azonban van blokkoló láb, így nem is lesz belőle nagyobb veszély.

55’ Jobb oldalon lódul meg az ellenfél, Pálfi magabiztosan véd.

56’ Nincs benne a meccsben, ellenben szórakoztató jelenet alakul ki. Rácz szól be a bírónak egy általa jogtalannak ítélt kontrafault után, amire komoly verbális fenyegetés a válasz. Nem idézem az egész párbeszédet, de a spori például felvillantja egy esetleges kiállítás lehetőségét is, ha sokat ugrál még Feri. ’Különben lezavarom!’ szól a vitát lezáró érv.

62’ Beliczky szépen készíti le Medgyesnek, aki habozás nélkül lő, Boros szögletre tornássza a kísérletet. A jobbos korner hosszan átszáll mindenki felett és Medgyes ezúttal kapásból próbálja meg visszaküldeni, de a portás ezúttal is jó helyen van.

63’ Beliczky jobbról benyomja középre a pettyest, amit Zamostny az ötösről mellé löbböl. „Ha időben indulsz, odaérsz.” – értékel Bekő mester.

73’ Gyakorlatilag a semmiből kapunk egy tizit, aminek kapcsán még kisebb vita sem alakul ki. Dudás higgadt, simán beveri az elvetődő kapus mellett. GÓÓÓL! 3-0

A belőtt büntető igaz története mókás hang effektekkel:

83’ Bekő egyre hangosabban űzi előre a srácokat, letámadásra ösztönözve őket. Nem úgy néz ki, mint aki annyira elégedett lenne.

84’ Egy szöglet után kipattanó labdát Rácz kellő önbizalommal küld egyből a kapu felé. Megpróbálta.

85’ Vadász teljesen felesleges labdavesztését megkontrázzák a vendégek. A balról kapu elé becenterezett labdára többen is érkeznek, az első kísérletet Pálfi még valahogy kiszedi, de sajnos van ismétlés és ott neki fekve már sansza sincs. Jasarevic szépít. 3-1

86’ A büntetőterület előtti tili-toli végén Zamostny próbálkozhat, de a löketbe beleér egy védő, így az mellé csorog.

87’ Rácznak nem ment el kedve az előbbi próbálkozástól, ezúttal kicsit jobb a kapáslövés irányzéka, de kaput ez sem talál.

élőben nem volt ilyen vészes

*

A délutáni derbin aztán becsúszott az első vereség. A srácok hagyták két góllal elmenni a brazil Somorját, ahonnan már nem volt visszaút. Sebaj! Inkább most kapjunk ki, mint március elején Érden.

ETO-ŠTK 1914 Samorín 1-2 (0-1)

G: 10’ Peu 0-1, 60’ Peu 0-2, 75’ Magasföldi 1-2

ETO: Gyurákovics – Szalai (79’ Nagy T.), Gyagya, Németh B. (46’ Graszl), Pongrácz , Magasföldi, Meszlényi (59’ Kabát), Kulcsár, Kiliti, Ködmön, Szabó L. (79’ Szilvágyi)

ő volt a végzetünk – Peterson Silvino da Cruz ‘Peu’ (fotó: diarinho.com.br)

Samorín (a 60. percig): Hajdúch – Marić-Bjekić, Horváth Cs., Pončák, Ágh – Marlon Freitas, Králik – Pančík, Leonel – Peu

(a 61. perctől): Hajdúch –  Mezovský, Špánik, Alan Fialho, Ozogány – Krištan – Estevao, Levi, Čemba, Willian Henrique, Maxi

 

 

 

Kategória: felkészülés, mérkőzés
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Horváth Tibor szerint:

    “de nekem úgy tűnt, hogy az edzői akarat tényleg átment a játékosokba is, csak úgy zengett a pálya egymás hangos biztatásától. Hogy a társ kis lazítása miatt esetleg reménytelennek tűnő rövid sprintek után kiszakadó bazmegekről most ne is beszéljek”. – így igaz, akik kinn voltunk mindnyájuknak tetszett a hozzáállás, az egész meccs! – köszönjük fiuk!

    – na ez ami nagyon feltűnt a délutáni meccsen – csendben folydogált a játék!
    Szerencsés vagy, hogy nem kellet véleményt írni a meccsről! – az utolsó 15-20- percet leszámítva szenvedtünk a pályán. Ekkor megvoltak az egyenlítéshez a helyzeteink, de ahogy ilyenkor lenni szokott, nem találták a jó megoldást! –
    “Maradjunk annyiban: vagy valami általam ismeretlen ok akadályozta vagy ma nem nagyon volt kedve futballozni.”
    – bizony /sajnos/ a délutáni meccsnél is feltehetted volna a kérdést egy-két játékosnak!

    Egyébként együttéreztem játékosainkkal, mert nagyon cudar idő volt: végig sűrű ködszitálás, eső- havas eső!
    Hajrá ETO – hajrá Győr!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.