bányász csapatbusz

A magyarfoci minden szürrealitásán túltett a jelenet. Hét után nem sokkal, immár ismét civilbe öltözve kijött a klubházból a Tatabánya képviseletében megjelenő pár játékos, majd rövid eligazítást követően a keret fele belepaszírozta magát az ott várakozó, római rendszámú pink Fiat 500-asba. A kocsi lassan kigurult és nekivágott a hazafelé vezető útnak. Hiába no, azért ezekben az olaszokban van elegancia! Ilyen virtigli kisautó ritkán hasít a szikár és fázós kiskúti estében, hacsak Henger Évának nincs valami dolga az ETO Park Plázában.

Nem történt hát csoda, a tatabányai csapat létszáma bár arányaiban hatalmasat nőtt a múlt héthez képest, még mindig nem voltak elegen a bányászok ahhoz, hogy egy hivatalos meccset le tudjanak játszani. Szóltak hírek meg találgatások arról, hogy a legextrémebb módon próbálják a csapatot összerakni, de ez most sem jött össze és már csak egy esélyük maradt, ha a legközelebbi, Sárvár elleni bajnokijuk is elmarad, a kizárás elkerülhetetlen.

A legszebb az egészben, hogy közel száz szurkoló vette a fáradtságot és fagyoskodott egy kicsit. Volt itt több generáció, a hetvenhez közelítő tisztes öreguraktól kezdve, akik már a régi vagongyári pályán is látták a győri csapatot, egészen az apró gyerekekig, akiknek ez jelenti az élő futballt. Tanúm van rá, hogy ezek a kicsik az andráshidai libalegelő mellett is ott rohangáltak egy héttel korábban. Kívülálló számára logikus magyarázattal nem írható le, mi vezet embereket arra, hogy egy a biztosan elmaradó találkozóra is elmenjenek. De nem is kell ide ráció és főként nincs szükség indoklásra.

Álljon itt szimplán három betű: ETO.

A mai történések után mondhatnám azt, hogy ez egy újabb bizonyítéka annak, van olyan mag, amelyik a pokolban is a klub mellett állna, de inkább úgy fogalmazok, jeleztük, hogy szeretnénk magasabb szinten űzött futballt látni.