Az ő Mágusa

mindig középen

A kisebbik lányom öt és fél éves. Az a tipikus csillogó szemű angyal, aki pontosan tudja, hogy mivel lehet őszülő halántékú édesapját levenni a lábáról. (Az alig két évvel idősebb nővére is ilyen, de ő most nem szereplője az írásnak. Beleírom a szövegbe, mert most tanul olvasni és ki tudja? Talán a neten szörfölgetve felfedezi a blogot és halásosan megsértődik, mert nincs benne a posztban.) A születésnapomra készülve ez a kis tündér nagyon komoly munkába kezdett. Folyamatosan az íróasztala fölé görnyedve dolgozott, de én persze nem tudhattam, miről van szó, mert amint rossz pillanatban nyitottam a szobába, szúrós szemmel és határozottan kiküldött a birodalmából. Sercegett a papír, csattogott az olló.

Aztán eljött a nagy nap és ő büszkén adta át művét. „Apa! Ezt neked készítettem.” – mondta és kíváncsian várta, mit szólok hozzá? „Mi ez, kicsim?” – tettem fel az obligát, de minden ilyen alkalommal kötelező kérdést. „Egy focis könyv.” – szólt a határozott válasz és már vette is vissza a fehér lapokból összeállított kincset, hogy aztán oldalanként adjon hozzá használati utasítást.

Az A4-es lapokat gondosan félbe hajtotta, aztán középen gondosan összeragasztotta őket. A fedőlapon egy gyönyörű sárga pöttyös labda díszelgett. Belül szép rend uralkodott, a baloldalon egy életkép szerepelt, vele szemben pedig a hozzá tartozó leírás. Pont úgy, ahogy egy nagyközépsős veti papírra gondolatait: hosszú, kicsit hullámos, egymás alatt egyenlő távolságokban sorjázó vonalak. „Ez itt a nagyi, ez pedig te vagy, amikor kicsi voltál.” – érkezik az aktuális képhez tartozó komment. „És ezek itt micsodák?” – bökök az alakok melletti, a kép két szélén látható valamikre. „Ezek a hálók, amikbe berúgod a labdát.” – hangzik a válasz és úgy néz rám, mint egy marslakóra. „Mit nem lehet ezen érteni?” – olvasom ki a tekintetéből, miközben talán még a fejét is értetlenkedve csóválja.

És tényleg. Hiszen ott púpozódik az egyik ketrec jobb felső ficakjában egy labda.

*

Verebes Krisztina könyvet írt édesapjáról, minden győri és valószínűleg számos MTK-drukker, de vélhetően még nagyon sok magyar futballszurkoló istenéről. Arról az emberről, aki tényleg megváltoztatta a focinkat, ráadásul úgy, hogy ehhez eredményeket is párosított. Kiskamaszként magam is részese voltam a csodának, így talán nem meglepő, hogy magam is kíváncsian vártam a könyvet. Elsősorban a szerző személye miatt, mert nem egy remetéről van szó, a Mágus élete gyakorlatilag nyitott könyv a ’80-as évek eleje, azaz már közel negyven éve. Főleg a fénykorában szinte minden nap benne volt a sajtóban, mellette könyvek jelentek meg róla. Bár az ember is fel-felbukkant ezekben az írásokban, de mégiscsak az edző volt az érdekes, így a fókusz is ide vetült. Most remény mutatkozott arra, hogy valaki olyan mutassa be, aki más szemszögből, de főképp más szempontok szerint látta őt. És így lesz belőle nóvum.

Nem fogok zsákbamacskát árulni, a nagy kísérlet nem sikerült.

Hogy ez kinek a kudarca? Kudarc ez egyáltalán? A könyv elolvasása után rengeteget gondolkodtam ezen és még most sem tudom egyértelműen eldönteni. A mintegy 300 oldalnyi szöveg nagy része ugyanis idézet, azokból is a többség, korábban megjelent publikus nyilatkozatok gyűjteménye, amiket a történtek kronologikus sorrendjében (vagy nem?) olvashatunk, részben a tények ismertetése, részben Krisztina személyes emlékei közé szorítva. A gyűjtés hatalmas előkészítő munkát sejtet, nagy kár, hogy a végeredmény egyáltalán nem átütő. Kicsit olyan az érzése az embernek, mint amikor valaki, hosszas felkészülést követően, számos alapanyagot beszerezve, tényleg nagy gondossággal készít el egy borzalmas ízű ételt.

Ami nekem az első csalódást jelentette, hogy ETO-drukkerként, a győri aranykor eseményein haladva nagyon kevés volt az olyan személyesnek szánt információ, ami bármilyen újdonságot jelentett. Nem ültünk ott a konyhaasztalnál, de azért mi is sejthettük, hogy egy-egy rosszabbul sikerül meccs után Apu mérges és levert. A vesztes mérkőzéseken meg mindenki ellenünk volt a bírókon keresztül az MLSZ-en át az OTSH-ig.

Ebből egyenesen következik, hogy az MTK-s éra már egy szinttel izgalmasabb, ami teljesen logikus, hiszen abban nem voltunk benne. Aki követte a magyar futballt, annak Híres Gáboron meg mondjuk Katzenbach Imrén kívül nyilván Talapa neve is mond valamit. Az abból az időből származó történetek azonban semmivel sem mélyebbek, mint a győriek. Talán pont azért, mert nem mennek a sztorizgatáson túl.

Kérdés, hogy az akkor még kislány Verebes Krisztina ma nem akart vagy nem tudott többet írni a háttérről? Hajlok az utóbbi válaszra, amit alátámaszt, hogy minél közelebb kerülünk a mához, annál inkább színesednek a szubjektív részek. Így viszont a könyv első felét Papp Győző vagy Pálfalvi Gábor is megírhatta volna. A kezet – ha csak képletesen – határozottan vezették.

A könyv alaphangulatát jellemzően a meg nem értett zseni, a saját igazáért talán az egész világnak neki menni képes kisember hatja át, amit már Koltay Gábor filmrendező bevezetője meghatároz és rögtön egy kis gellert is ad a történetnek. A saját helyzetét a Máguséhoz hasonlító barát, talán egy picit a jó ízlés határain is túlmegy az öntömjénezéssel. Érteni vélem az attitűdöt, de emberi nagyságot mutatott volna, ha belátja, ez a kötet most nem róla szól. A messianisztikus küldetéstudat azonban legyőzte a józanságot.

Érdekes újraélni, hogy Verebes a saját klubjának szurkolói, az általa vezetett csapat vezetői és játékosain kívül gyakorlatilag mindenkivel szemben állt. És ez szinte az első perctől kezdve így volt. Pályafutása zenitje után az őt támogatók köre ráadásul még tovább szűkült, lásd a Honvédos kitérőt vagy éppen a Vasasnál eltöltött rövid időt. A sok-sok konfliktushoz nem minden esetben rendel a könyv konkrét ellenlábast. Az igazán kirívó esetek, mint a Kőrös László játékvezetővel vagy Iglói Nagy István újságíróval való csörtéi közismertek, de vicces, hogy például a DigiSporton manapság rendszeresen felbukkanó Juhár Tamás és Bede Ferenc sem a család kedvence. Azt mindenesetre szomorú látni, hogy a kiemelkedőt elnyomó közeg, ami ma is jellemzi a magyar társadalmat, akkor sem volt más. Sok a költői túlzás a könyvben, amit magyaráz lányának jogos elfogultsága, ráadásul Verebes egy idő tudatosan használta az örök ellenzéki imidzset, ami egyébként egyáltalán nem állt távol a habitusától.

„Why always me?” – írta a mellkasára Mario Balotelli. „Miért mindig én?” – mondta vagy mondhatta volna jogosan Verebes József.

Aztán ott van a “Mi lett volna, ha…?” önámítása, ami újra megerősíti az érzést, bár mi vagyunk az olvasók, a könyv azonban nem nekünk készült. És amikor ezt a témát boncolgatja, nem  is biztos, hogy minden esetben Krisztina, sokkal inkább a Verebeshez igazán közelállók vagy a fényében sütkérezni szeretők gondolatait és vágyait olvasom. Mi lett volna, ha bemegy a két kapufa a Standard Liège ellen? Mi lett volna, ha nyerünk ’84 tavaszán a Honvéddal szemben? Mi lett volna, ha az MTK nem a Steauat kapja a BEK első fordulójában ’87-ben? Mi lett volna, ha ő viheti végig a szöuli olimpia előtti kvalifikációt? És a két legextrémebb. Mi lett volna, ha Verebes a kapitány Mexikóban? Mi lett volna, ha leül a Bayern kispadjára?

Nem kérdés! Csupa, csupa siker.

Számomra a könyv legerősebb fejezete az utolsó stációt bemutató rész. Sorsszerűen itt újra felbukkan a Bayern neve, jelesül a klub öregfiúk csapata elleni derbire való készülés, amiben hihetetlen erővel jelenik meg újra a kurucos mentalitás. Megmutatjuk nekik! Egy olyan meccsről beszélünk, aminek a közös örömről kell, kellett volna szólnia, ehelyett kizárólag a mi örömünkről szólt, ráadásul ehhez kellett az ellenfél megsemmisítése. Elvileg erősebbek, nem erre készülnek, de mi a torkuknak ugrunk. Nem ő beszél, de mindent elmond Verebes szellemi nagyságáról Vincze Ottó megnyilvánulása, aki úgy mondja, hogy nem akartuk őket szétalázni, hogy abból sugárzik az alázás feletti öröm. Kétségtelenül szét nem. Miközben a Mágus csak azon bosszankodik, hogy nem rúgtak többet. Micsoda különbség!

Aztán ott vannak a sután, de nagyon őszintén leírt mondatok az elmúlásról. Közeli még az élmény és látszik, hogy Krisztina még most sem tud igazán mit kezdeni édesapja halálával. Ezért írja meg olyan apró részletességgel a földi pálya végét a legutolsó pillanatig. A család számára legbensőségesebb történéseket osztja meg velünk. Vélhetően százból kilencvenkilenc alkalommal ez a tett túlzó és tolakodó lenne.

Itt most nem az.

*

A könyv az imádott apának készült. Ajándék, terápiás jelleggel. A szándék nemes és tisztességes, de ettől még muszáj elmondani, hogy ez az anyag nem állt össze olyan minőséggé, hogy nagyobb közönség elé kerüljön. De ha már így történt, a szerző megérdemelt volna annyit, hogy a megjelenésben részt vevő többi szereplő (lektor, kiadó, nyomda) nagyobb gondossággal áll a vállalkozáshoz. Gondolok itt a betűtípusok kavalkádjára, a nyilvánvaló elütésekre, meg az olyan hibákra, mint például a 153. oldalon:„(…)a telt házas csarnokban (sic!) senkinek sem lehetett egy szava sem a mérkőzés színvonalára.” Pedig nagyon sokan bábáskodtak a megjelenés körül és biztos vagyok benne, hogy Verebes Krisztina is hallgatott volna a jó szándékú szavakra és segítő tanácsokra. Már csak az édesapja miatt is, bár nincs kétségem, hogy a Mágusnak ez is tetszett volna.

Lehet, hogy kevesebb lett volna a saját mondat, de olyan mű születhetett volna, amit nem csupán tisztességből veszünk meg, aztán vagy elolvasunk, vagy sem, de a polcról legközelebb csak nyugdíjasként emeljük le, hogy párás szemű nosztalgiával lapozgathassuk.

Kár érte.

Verebes Krisztina: Az én Mágusom, Verebes József (2017)

Kiadja a Kossuth Kiadó

311 oldal, 3.400 Ft

Kategória: történelem
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Az ő Mágusa bejegyzéshez

  1. Pusztai Zoltán szerint:

    Nagyon jó könyv!!! Minden ETO szurkolónak kötelező!!! De mindenki más is sokat okulhat belőle… Sajnos ma is ez a “kiszorítósdi” megy… (!!!)

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: Villanyfényes nosztalgia | Hosszabb mint zöld Blog

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.