Sokszor százezer forintos győzelem

játszani is engedd (fotó: feol.hu)

Nem ugyanazt a filmet néztük. A klub körül szorgoskodók és én biztosan nem. Az ETO honlapján megjelent beszámoló aztán végképp megerősítette bennem ezt az érzést.

*

Az úgy kezdődött, hogy a régi rivális második csapatával szembeni találkozó lett a tavasz mérkőzése. No most ez historikusan még csak-csak, de azért így is kellett egy nagy adag jóindulat a minősítéshez. A Videoton II ebben a szezonban mindössze öt pontot bírt eddig összekaparni a tizenegy idegenbeli fellépésén, most már azt is sejthetjük, hogy miért. Ha megengedő vagyok, akkor azt mondom, hogy a fehérváriak játékán erősen látszott, a következő idénytől nem játszhatnak második csapatok az NB III-ban. Ezt náluk vélhetően úgy fordíthatták le, hogy mindegy mit csináltok. Azt nem tudom eldönteni, hogy vajon az elvárás részét képezhette: nem kell a tűz sem, sőt az sem probléma, ha nincs kedvetek az egészhez. Én mindenesetre csodálom, hogy Dvéri Zsolt edzőként a nevét adja mindehhez.

Mert szögezzük le, hogy a ma látott Videoton kilátástalanul gyenge és erőtlen csapat benyomását keltette. Esetleges passzolgatás mellett igyekeztek az ETO kapujáig elvergődni. Talán ha egyszer összejött, amikor a második félidő első felében, 0-2-nél kellett Kunságinak nagyot védenie. Jó kérdés, mi lett volna, ha az bemegy? Elhiszik, hogy van sanszuk a felállásra? Hiszen emberelőnyben voltak. Az a benyomásom, nyomtak volna max tíz percig, aztán visszazökkenünk az eredeti kerékvágásba.

Az ETO-t mintha meglepte volna az ellenfél nívója. A gyorsan megkapott és gólra váltott tizenegyes után nem éltünk a lélektani plusszal. Ment a paszírozás megalkuvás nélkül, de a játékból keveset mutattak a srácok. A jobboldalon Szimcso például feltűnően passzív volt, ráadásul megint kiütközött, hogy a szélsővédőink finoman szólva nem sokat tudnak hozzátenni a játékhoz. A második félidőben Vadász igyekezett ezen a képen javítani, de a kulcspasszok nagyon nem mentek. A túloldalon Varga azt hozta, ami tőle elvárható és ez most nem a dicséret helye. Róla legyen elég három momentum. Először igazán pazar módon lépett be az üres térbe egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után, hogy aztán a tizenhatoson belül ijesztően ne tudjon mit kezdeni a lehetőséggel. Másik alkalommal egy ígéretes szárnyjáték során sarokkal szerette volna visszatenni a bőrt a mögötte futó Magasföldinek. Nem volt indokolt a megoldás, ráadásul sem az ütem, sem a mozdulat nem jött össze, így dobhatott a Vidi. Végül volt egy kisebb ámokfutása, aminek végén szépen leüvöltötte az ellenfelét. Biztosan volt előzménye a jelenetnek, de túlzónak tűnt az indulat. Volt még hátra idő, csak kettővel mentünk és ugye eggyel kevesebben voltunk. Apropó kiállítás! Lehet szidni a sporit, de nem érdemes. Pongrácz nem sok lehetőséget adott a mérlegelésre a második sárgája előtt. Nem világos, miért nem volt óvatosabb. (Halkan jegyzem meg, hogy a tavasszal ez már a második első félidős piros és egyikkel sem lehet vitatkozni.) Azt gondolnám, hogy ha egy csapat tízmeccses nyerő szériában van, akkor mentálisan mindenki oké. Hát ez nem igaz.

A társaság eleje rendben is volt meg nem is. Rúgtunk ugyan négy gólt, de ugye ebből hármat büntetőből. Nem igazán jött a támogatás a társaktól. Én például még mindig rendületlenül várom, hogy Csizmadia Zoli megmutassa, miért hoztuk ide. Igazságtalan vagyok vele? Igen! Csak valószínűsítem, hogy Érden nem pont ebben a pozícióban játszott, de azért egy-két gól becsúszhatott volna már itt is. Asszem egyelőre egy asszisztja van. A spiccen ezúttal Beliczky Gergő hozta a húzogatós figurákat, ami roppant látványos volt, de sajnos kevés eredménnyel járt. Zamostny megrúgta a szokásos gólját (nagyon kellett!), meg mutatott a hetvenedik perc környékén valamit abból, ami igazolja, miért szerepelt többek között az Újpesti Dózsában is. A nap egyértelmű hozadéka, kiderült, hogy elég biztos lábú ítéletvégrehajtók vannak a keretben. Rácz és Szabó Lukas például bármelyik dél-amerikai csapatba beférne ezzel a rúgótechnikával és magabiztossággal.

Szabónak abban is elévülhetetlen érvei vannak, hogy Bekő mester cserekirály imidzse tovább erősödjék. Esküszöm megmondtam a becserélésekor, hogy ő egyszer még biztosan meg fogja húzni és tessék! A tizenhatoson belüli borulás meg olyan jól sikerült, hogy talán ezt a tizenegyest adta meg leghatározottabban a játékvezető. Pedig ez volt a legkevésbé az. Előttem történt, csodás műesést produkált a derék Lukas. Belefért, nem döntött el semmit, a fehérváriak már lényegesen korábban beletörődtek a nyilvánvaló vereségbe.

Sportszakmailag nulla volt a meccs nagyon, de ez legkevésbé az ETO-n múlt. Mi megtettük, amit kell, ráadásul ezzel előztük az Érdet.

*

És végül pár szó az állítólagos karneváli hangulatról. Ha ez a hanggránátok használatát jelenti, felteszem a kezemet, igen az volt. A kezdő sípszó előtt durrant vagy négyet, miközben a fehérvári és a győri fekete felsősök hergelték egymást, aztán átszakadt a kerítés, repült a teli műanyag poharakon keresztül a háromlábú műanyag asztalon át minden. Egy ember biztosan megsérült, őt látványosan az oldalvonal mellett, a szektorok előtt kísérték végig orvosi segítséget keresve, miközben valamit, talán egy zsebkendőt a halántékához szorított. Hős lesz belőle, aki megsérült a csatában, akiből legendát faragnak majd szintén heroikus társai, és akiért bosszút lehet majd állni egy következő ETO-Videoton meccsen. Talán már az NB I-ben.

Addig azonban a klubnak fel kéne nőni egy-két feladathoz. Az egyik vizsga például lehetne az, hogy megelőzzenek egy ilyen összecsapást. Külső szemlélőként ez nem tűnik olyan nehéz feladatnak. Mondjuk nem kéne gyakorlatilag egymás mellé engedni a két beteglelkű tábort. Hányan jöttek Fehérvárról? Ötvenen? Mi lett volna, ha kinyitják a keleti lelátó egyik szektorát és odairányítják őket? Esetleg plusz költséget jelentett volna ez a megoldás? Még mindig olcsóbb lett volna, mint az a büntetés, amit kapni fogunk a fegyelmi bizottságtól.

Persze ehhez szemléletváltozásra lenne szükség. Mondjuk, miközben megy a harc, a klub egyik elöljárója nem azzal foglalkozik mosolyogva a pálya túlsó sarkában, hogy minden rendben legyen az ünnepélyes kezdőrúgással.

A rendőrség szerepe is egy jó kérdés. Nyilván meg lehet magyarázni, hogy jogilag teljesen rendben van, ha csak a buli leszálló ágában szállnak be. De ők nem szolgálnak? Mi a túró ez a kényeskedő passzivitás a stadion előtt!?

Arról nem is beszélve, hogy a honlap meg sem említi a történteket és pazar hangulatról ír, miközben a gyalázkodáson kívül kevés volt az igazi  szurkolás. Sokszor hosszú percekig néma csendben figyeltük a pályán zajló eseményeket. A Videoton drukkerek például úgy a tizenötödik perc magasságában apátiába estek és talán ha még egyszer adtak magukról életjelt. A Vasas elleni, egy nappal korábbi fiaskó okozta depresszió és az alkohol megtette a hatását.

Legalább magunknak ne hazudjunk!

*

ETO – Videoton II 4-0 (2-0)

ETO: Kunsági– Vadász, Nagy Á., Nagy J, Varga – Pongrácz, Csizmadia – Magasföldi (84’ Szabó L.), Szimcso (46’ Tajthy) – Zamostny (75’ Rácz), Beliczky

Videoton II: Zöldesi – Csongrádi, Lassu, Lénárt, Fejes (46’ Lencsés) – Schiller (73’ Schmid), Réti, Varga B., Kondor (62’ Pápai) – Hadzić, Bévárdi

Góllövők: 6’ Magasföldi (11-es) 1-0, 31’ Zamostny 2-0, 86’ Rácz (11-es) 3-0, 90+2’ Szabó L. (11-es) 4-0

Kiállítva: 44’ Pongrácz

Kategória: elemzés
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Sokszor százezer forintos győzelem bejegyzéshez

  1. Horváth Tibor szerint:

    Nézd meg légy-szíves! – https://www.youtube.com/watch?v=c6Q4ffBJqZ0 – ritka dolog, de mindhárom tizenegyes jogos volt! – Lukasé is – Jó meccs volt, a hibákkal együtt, boldog elégedett szurkolókkal, játékosokkal, vezetőkkel! – Ha a biztonsági-őrök nem engedik szétrázni (több perc után sikerült!) az “ajtót” nincs semmi balhé! – ha az ETO-t megbünteti ezért az mlsz, cudar aljas dolog lesz!

    Kedvelés

    • nagyd szerint:

      Ígérem, megnézem! Pont előttem volt a keleti B szektornál. Onnan úgy tűnt, hogy nem volt kontakt.

      Kedvelés

      • Horváth Tibor szerint:

        Mi maradtunk a másik végén, ezért jó látni a felvételeket! Nézd vagy hússzor lassítva, megnéztem mindegyiket, és a felvételek jó szögben készültek, látható mi történt! – sőt ritka de a bíró is jó szögben volt az eseteknél! Mindig visszanézem, de nem reklamálom ha a miénk “kétes”!

        Kedvelés

      • nagyd szerint:

        Véleményes.

        Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.