a mozdulat klasszikus, reméljük még nincs levédve (fotó: Getty Images)

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban Puskás Öcsi bácsi a HonvédbanFelcsútban focizott. Senkit ne tévesszenek meg a manapság fellelhető, a magyar futball történelmét tárgyaló könyvek, ahol még a korábbi, teljeséggel tudománytalan adat szerepel, miszerint ő Kispest meg a Bp. Honvéd emblematikus játékosa volt. Nem, nem és nem! Ugye nem kell magyaráznom, hogy ez semmi más, mint dezinformáció és természetesen a kommunisták találták ki.

1950-et írunk. A párt- és sportvezetésnek forradalmi ötlete támad, a bajnokság az ősz-tavasz felállás helyett áttér a naptári éves szezonokra, ami már jól bevált a szovjet elvtársaknál. Azt az érvet, miszerint van némi különbség a két ország földrajza és időjárása között, gyorsan lesöprik az asztalról, hiszen egyre szebb terméseket hoznak a hazai gyapotföldek. A kekeckedők egyébként utána évekig tanulmányozhatják, hogy milyen jól szervezett liga működik a Gulágon.

A változás igénye azonban nem csak itt érhető tetten! A régi begyöpösödött klubnevek helyett friss, a kor szellemét jobban bemutató elnevezések kerülnek a mezekre.

Így lesz az FTC-ből ÉDOSZ, az MTK-ból Textiles, az Újpestből Budapesti Dózsa, a Csepelből Csepeli Vasas és a Kispestből Budapesti Honvéd.

Mármint a Felcsútból.

A Fejér megyei csapat egyébként egyre jobban beindul. A felszabadulást (sic!) követően, a ’49/50-es szezonban végre megnyeri a bajnokságot.

Bár mint tudjuk, a szovjet típusú ember különleges anyagból van gyúrva, az idő kerekét még ő sem tudja felgyorsítani. Pedig ekkor Sztálin ereje teljében van. 1950 nyarán el kellett hát dönteni, mi legyen ősszel, mivel az új, immár új rendszerű szezon csak ’51 márciusában indulhatott. Némi tanácstalanság után az okosok abban maradnak, hogy kiírnak egy félszezonos bajnokságot, ahol nem lesznek oda-vissza meccsek, mindenki csak egyszer találkozik a másikkal. Tizenöt meccs és már vége is.

A HonvédFelcsút számára baljósan indul a bajnokság. A Magyar Népköztársaság Alkotmányának (sic!) ünnepét első alkalommal ünnepelhette az ország 1950. augusztus 20-án, de a csapat négyezer néző előtt csak 2-2-re végez a Diósgyőrrel. Mi ez? Csak nem szabotázs? Akármi is történt, ettől kezdve díszlépésben (hoppácska!) haladt a társaság. Hét győzelem zsinórban, negyven adott gól hét ellenében. A Dorog ellen például 10-1-et mutat a meccs végén a tábla, Puskás egyedül ötöt vállal.

A kilencedik fordulóban önbizalommal telve érkezik október végén Győrbe a HonvédFelcsút. Az ETO, amely kellő előrelátással már 1946-tól kezdve viselte a Vasas nevet is, így elkerülték a viharok, közepes szezont fut. Sőt! A nyolc bajnokiból csak hármat nyer meg, a többit elveszti. Akkortájt sűrűbben fordulnak elő nagy különbséggel végződő mérkőzések, de ezek az ETO-t elkerülik, a Csepeli Vasas elleni 1-4 a legcsúnyább, de belefér. Az FTC-velÉDOSZ-szal szemben például csak 2-1-re veszítenek.

Kevés esély látszik, főleg úgy, hogy a HonvédbanFelcsútban Puskás mellett Grosics, Bozsik, Budai II és Kocsis is játszik. Az esőbe forduló, csípős őszvégi időjárás ellenére 10 ezren szoronganak a kezdő sípszónál a vagongyári pályán. A 23. percig húzza a csapat, amikor Puskás megszerzi a vezetést a vendégeknek. Nincsenek csodák, gondolhatják kissé csalódottan a nézők, de nem tágítanak és igazuk van. A bombaerős ellenfél nem tud kibontakozni és az első félidőben nem is lő több gólt. Aztán a fordulás után még inkább tátva maradnak a hazai szájak, mert a Baróti Lajos edzette ETO két perc alatt fordít és az 52. percben már 2-1 ide. Az idősebb Puskás idegesen pislog az órájára, aztán az idő múlásával már inkább csak a beletörődés látszik az arcán. Az eredmény nem változik és Major II bíró hármas sípszava után elszabadul az őrület. A nézőtéren mindenki a fellegek felett jár és igazából senkit sem érdekel, miként hagyja el a pályát a HonvédFelcsút vert serege.

Hatalmas győzelem ez. Talán nem túlzás, hogy a klubtörténet sok-sok diadala között is kiemelt helye van ennek a sikernek.

A HonvédFelcsút egyébként a maradék hat meccsét simán behúzza (gólkülönbség 24-4), így csupán ez az egyetlen vereség – és a Diósgyőr elleni döntetlen – csúfítja csak az egyébként makulátlan mérleget és természetesen bajnok.

A HonvédFelcsút válogatottjai (Grosics, Bozsik, Kocsis, Puskás) egy héttel később az osztrákok ellen lépnek pályára felkészülési meccsen a Megyeri úton.

Farkas elvtárs mintha szerényen elvegyülne a nép között

Mivel ott nem a kőkemény és kérlelhetetlen Pió-Kalmár II-Kárpáti bekksorral szemben kell harcolnia Puskás Öcsinek, három gólt is lő, az utolsót 3-3-nál a 90. percben.

*

A fenti írás a Honvéd-Felcsút csavar kivételével nem a képzelet szüleménye. Egyelőre. Ami napjaink véres valósága, hogy a Puskás Akadémia néven a bajnoki rendszerekben szereplő felcsúti csapat első számú garnitúrájáról hamarosan ismét az NB I-es tudósításokban olvashatunk. A B csapattal pedig össze kell csapnunk a reménybeli harmadosztályú bajnoki cím elérése érdekében.

Ez van.

*

1950. október 21. Győr, Vagongyári pálya, 10.000 néző

Győri Vasas ETO – Budapesti Honvéd 2-1 (0-1)

ETO: Pesti – Pió, Kalmár II, Kárpáti – Fehérvári, Gőcze – Dombos, Kertesi, Hegedűs, Budai, Deák II. Edző: Baróti Lajos

Honvéd: Grosics – Rákóczi, Patyi, Tóth III – Bozsik, Bányai – Budai II, Kocsis, Horváth I, Puskás, Babolcsay. Edző: id. Puskás Ferenc

Góllövők: 23’ Puskás 0-1, 50’ Kertesi 1-1, 52’ Deák II 2-1