Siófoki szösszenetek

ez nem a Révész Géza utca, de majdnem (fotó: utisugo.blog.hu)

Életem egyik legpszichodelikusabb, de minimum legszürreálisabb élménye volt. A Bakonyban jártunk, valahol a szerpentinen. A valószínűtlenül csendes késő nyári éjszakán rajtunk kívül senki sem kanyargott a 82-esen. A hadsereg öleléséből épp, hogy csak kiszabadult barátom keményen tartotta a kormányt, és közben minden bizonnyal az járt a fejében, hogy otthon azért még csak megisznak vele a barátai egy unicum-sört. Vagy kettőt, mert ugye.

Bár én már túl voltam egy pár körön, tisztességből szintén próbáltam ébren maradni. Az ablaknak döntöttem a fejem és hullócsillagokat kerestem az égen, már amikor nem takarták ki azt az útszéli fák lombkoronái. Hopp! Mintha ott lett volna egy! Vagy csak káprázott a szemem? Esetleg hallucinálok? Ne adj isten, alszom? Hirtelen körbenéztem és megkönnyebülten nyugtáztam, hogy abban a kocsiban ülök, amiben kell. Tehát nem alszom. Azaz már biztosan nem alszom.

Milyen békés és szelíd a hegy ilyenkor, sehol egy teremtett lélek.

Satufék.

A kocsi megállt az aszfalt közepén. Mi történt? Defekt? A sofőrünk is elpilledt egy másodpercre, de szerencsére időben jelzett a veszélyérzete? Nem. Néhány pillanat elég volt hozzá, hogy valamennyien megértsük, miért is volt ez a hirtelen blokk.

Egy szép tarka tehén sétált át előttünk peckesen. Talán ránk is nézett, értetlenül szemlélte az idegeneket és valószínűleg azon morfondírozott: mit keresnek ezek itt? Aztán lépett párat és el is tűnt a hegyoldalban.

Miután a lefagyást követően lepergett előttünk életünk filmje, aminek elég groteszk befejezése volt, hogy egy tehénnel való ütközést követően a darabokra szakadt autó alkatrészei szerte széjjel gurulnak az út mellett, aztán csendesen megállnak, mi pedig élettelenül heverünk a fák között, felocsúdtunk majd önkéntelenül és szinte egyszerre kérdeztük egymástól: Te is láttad, bazdmeg?

azt már meséltem, Dzsenni, hogy egyszer láttam apádat a Siófokban? (fotó: nso.hu)

Mert az egész jelenetsor a tehénnel legalább annyira valószínűtlen volt, mint a pár órával korábbi történés, mikor is a nyolcvanhetedik percben Marozsán berúgta a második hazai gólt és így kikaptunk a szezonnyitón a siófoki pályán. Kilencven augusztusában.

Feledhető meccs volt és az egész csak azért maradt meg az emlékezetünkben, mert ott és akkor a bakonyi szerpentin közepén találkoztunk egy tehénnel.

Fűcsomó legyek, ha nem így történt.

1990. augusztus 18. Siófok, 5.000 néző

Siófok – Rába ETO 2-1 (1-0)

Siófok: Bíró I. – Kolovics, Aczél, Olajos, Szabó B. – Marozsán, Zare (74’ Czigány), Zsadányi, Meksz – Magyar (90’ Keszeg), Páli. Edző: Varga István

ETO: Boros – Csikós, Pecsics, Udvardi, Bordás – Vaidean, Freppán (82’ Bíró I.), Somogyi, Farkas S., – Csertői (86’ Tóth L.), Mörtel. Edző: Pecze Károly

Gólok: 32’ Marozsán 1-0, 57’ Mörtel 1-1, 87’ Marozsán 2-1

Piros lap: 80’ Vaidean

*

Három éven keresztül futballbíró is voltam.

Sokaknak van ilyen defektje, bár legújabb híreim szerint egyre kevesebben veszik maguknak a fáradságot, hogy a szezon minden áldott hétvégéjén felvegyék a most már tudom is én milyen színű játékvezetői dresszt, kifussanak a legkisebb falu ütött-kopott pályájára a huszonkét nem kevésbé elvakult sportemberrel egyetemben (plusz jó esetben a két kolléga), és kitegyék magukat a félrészeg Béla bácsi, a félhülye Karcsika és az egyébként sportszerető közönség vegzálásának.

Én speciel tizenöt éves voltam, amikor kitaláltam magamnak ezt a hóbortot. A mögöttes okokat érdemes lenne szakemberrel elemezni. Benne lehetett annak a beismerése, hogy belőlem sosem lesz futballista, de annyira szeretnék kifutni a zöld gyepre és magamra irányítani a figyelmet. Nem voltam egy magamutogató srác, de egyértelműen feszült bennem némi elfojtott exhibicionizmus.

A konkrét kiváltó ok azonban ennél lényegesen prózaibb. Apámmal, mint rendes bérletesek kimentünk a soros ETO-Siófok bajnokira. Nem volt még olyan régen az aranykor, ráadásul az elvesztett ’84-es kupadöntő miatt minden átlagos zöld-fehér szurkolóban ott motoszkált a gondolat, hogy mutassuk már meg nekik, hol lakik a magyarok istene?

No ezek a meccsek szoktak nyögvenyelősen alakulni és nem volt ez másként azon a szomorkás őszi délutánon sem.

Ráadásul extra szívásként ott volt még feketében Szabó Béla játékvezető is, aki ha nem is látványosan, de megpróbálta magához ragadni a főszerepet, amit az aktuális darab rendezője úgy képzelt el, mint a szegény ember nagylelkű támogatója és segítője. A szegény ember természetesen az első osztályban még új fiúnak számító Siófoki Bányász volt.

Sz. Béla a háttérben, ravasz mosollyal meghúzódva ezúttal is (fotó: magyarfutball.hu)

Apámat többször láttam a nézőtéren kvázi meghalni, ami hála istennek csupán abban merült ki nála, hogy majdnem összeroppantotta a műanyag ülés karfáját és lényegesen pirosabb volt a feje mint rendesen, de én mindig megőriztem a higgadtságomat.

Ezen a meccsen azonban nem így működtem, ott ugráltam és üvöltöztem apám mellett és egy jó tanulónak számító révais diákhoz méltatlanul, talán még a hülyebíró kifejezés is számos alkalommal elhagyta a számat.

Szerencsére ez az előadás nem úgy zárult, ahogy Hollywoodban szokott és az utolsó utáni percben rúgott góllal, minden ezzel szembe menő akarat ellenére győzött az erősebb és a történet alapállása szerint utáltabb csapat. Ráadásul a nyertes dugót maga a Császár verte be.

Halleluja!

Ami biztos, én a meccs után, a bíró tevékenysége kapcsán, a dacos kamaszok minden elszántságát és magabiztosságát sugározva határozottan kijelentettem: Ezt én is meg tudom csinálni!

Nem sokkal később rövid felhívás jelent meg a Kisalföldben, miszerint játékvezetői tanfolyam indul a megyei sportigazgatóság szervezésében, ahova várnak minden érdeklődőt.

Nem volt kérdés, hogy jelentkezem és nem sokkal később már olyan nevek óvó szárnyai alá kerültem, mint Kőrös László, Horváth Ottó vagy éppen a felejthetetlen Bay Ferenc.

Köszönöm Szabó Béla! Köszönöm Siófok!

1986. október 18. Rába ETO Stadion, 8.500 néző

Rába ETO – Siófok 2-1 (1-0)

ETO: Ulbert – Csonka, Hlagyvik, Horváth R., Turbék – Kiss Zs. (48’ Somogyi), Póczik (55’ Hajszán), Preszeller – Szabó O., Szentes, Melis. Edző: Gellei Imre

Siófok: Kovács L. – Brettner, Pardavi, Balázs, Jancsika – Olajos, Zsadányi, Quirikó (88’ Lakatos) – Árky, Horváth L. (90’ Boda), Adi. Edző: Kaszás Gábor

Gólok: 28’ Melis 1-0, 46’ Zsadányi 1-1, 90+1’ Szentes 2-1

Kategória: előzetes, felkonf
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Siófoki szösszenetek bejegyzéshez

  1. Norbert Pesti szerint:

    Az általad említett meccsen én is ott voltam, emlékszem, hogy meglepődtünk, amikor meghallottuk, hogy előtte Újpesten a Ferencváros Szenes vezetésével 5-0-ra győzött az előző évi bajnok ellen. Még egy negatív emlék: 1986. Siótour kupa: a Zseljeznicsar után a Videoton is oktatta az ETO-t.
    A legszebb természetesen a Reszeli csapat 1987 szeptember eleji meccse, ahol a hétköznapi időpont ellenére szurkolóink megtöltötték a vendégszektoron kívül az északi álló lelátót is. Akkor indult különvonat is, sajnos képek nemigen vannak a mérkőzésről, akkori közvetítési vita miatt.

    Kedvelés

  2. Norbert Pesti szerint:

    Természetesen 1997-ben volt a Reszeli meccs.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.