Dolnegó játékvezető, a siófoki közellenség (fotó: fhc24.hu)

Nem az a valóság, amit az ember lát, hanem az, amiről beszél.

Minden bizonnyal ezt, az egyébként roppant gázos alapvetést tartotta szem előtt Disztl László, amikor az ETO-meccs után kipréselte magából a kötelező nyilatkozatot.

„(…)Elek Bence fejese pedig szabályos párharcból született, ennek ellenére nem adták meg.” – mondta a siófoki mester, akit futballista korában én alapvetően bírtam, de úgy néz ki, hogy ő sem tud túllépni azon, hogy Fehérváron szocializálódott anno, ráadásul köze volt az újkori Videotonhoz is, azaz nem feltétlenül ebben az univerzumban kell mozognia. A témakörben lásd még az egykor komoly európai bajnokságban magának tekintélyt szerző Juhász Roland elrugaszkodását a rögvalóságtól egy tetszőleges meccsen, egy vélt igazságtalanság után. Üvölt, telleget, anyázik.

Disztl csak beszélt.

Szóval kedves László, Elek Bence nyújtott karral érkezett a fejeshez, amivel konkrétan lekaratézta a majdnem kiskorú Gyurákovics sporttárs fejét. Ez még a nyolcvanas évek belga bajnokságában is faultnak számított, függetlenül attól, hogy vallon ütötte-e a flamandot vagy viszont Brüggében.

Az persze más kérdés, hogy az ETO első gólja előtt teljesen egyértelmű lesről jött a gólpassz.

Úgy hallottam, hogy Vad Anita (hmmm! honnan ismerős ez a vezetéknév ebben a szakmában?) számára ez volt a második ligában az első fellépés és talán nem volt túl szerencsés rögtön egy tévés meccsen bevetni. Lehet. Az MLS-ben éppen most megy a szájkarate, hogy miért kellett kiállítani Kaká sporttársat egy kicsit durvának, de a felek által egyértelműen tréfásnak megélt fojtogatás után, amit a spori csak alapos videózás után reagált le?

Magyarországon egyelőre nem kaphat érvényes sportorvosi igazolást az, akinek a páros szervekből csak egy van, ellenben videóbíró még nincs. Így aztán félóra játék után 1-0 volt ide.

Sajna én ebből csak kábé az első húsz percet láttam, mert a csütörtöki szélvihart követő helyreállítás, ami ebben az esetben az áram önkényes elvételét jelentette a szolgáltató részéről, éppen ekkor érte el a háztartásunkat, így a félidő hátralévő részére nem volt se kép, se hang. Kicsit szégyelltem is magam, amikor az e.on diszpécserének azt próbáltam ecsetelni, hogy mekkora tragédia számomra, ha nem látom az aranylábúakat, miközben az Őrségben már három napja nem láttak lámpafényt és százszor leolvadt a frigó.

„Havária helyzet van.” – mondta idegesítően nyugodtan a hang a vonal túlsó végén és nekem elfogytak az érveim.

Az áramtól megfosztott hűtőben lassan kezdett melegedni a sör, de én tudtam, hogy jó úton járunk, közel a gól, mert határozottan nyomtunk.

Az más kérdés, hogy kissé esetlegesnek tűnt a támadásvezetés. Bár a csapat aktuális eszének pályára küldött Szatmári Lóránd sokszor jól váltott ritmust, mégis kevésnek tűnt a kreativitás. Nem csoda, hogy a nagy helyzeteink inkább voltak billiárdos, mint futball jelenetek. A gól, amit csak később, a lassításnak köszönhetően élhettem át, pont így esett. Jobb lett volna, ha már az első fejes bemegy és Disztl sírva ismeri be, hogy a jobbik csapat győzött, de hát nincs mit tenni. Még az is lehet, hogy ez a csodafegyverünk, a kapufáról visszajövő labda teremt igazán veszélyes helyzetet. A Kisvárda ellen, Magasföldi góljánál sem volt ez másként.

Amikor elborult pillanataimban, a fantázia világában futballedzőt játszottam, mindig a meglepőre alapoztam. Az egyik alaposan kidolgozott figurám a tudatosan kapufára lőtt, fejelt, etc. laszti direkt visszajátszására épített gyilkos támadás volt, ami teljesen váratlanul éri az ellenfelet. A példát a kosaras büntető szándékos elhibázása ihlette, és isteni érzés volt megtapasztalni, hogy ezt most használja szeretett csapatom.

A második félidő megint azzal telt, mint Zalaegerszegen, azaz mi dominálunk, de ettől függetlenül ott lebeg Damoklész kardja, hogy egyszer elszaladnak és találnak egy gólt.

Egyszer tényleg el is szaladtak, egészen futballszerű támadást vittek végig a pályán, de nem jött össze a mutatvány.

Mi annyiban újítottunk a zalai premier óta, hogy kevésbé volt agresszív a letámadás, pedig sokkal kellemesebb időben játszhattak a felek, ellenben a támadásvezetésünk semmivel sem lett pontosabb. Nem csináltam statisztikát, de kizárt, hogy egymást követő négynél többet passzoltunk pontosan, az üres térbe történő bejátszások többsége a teljes reménytelenséget mutatták. Mivel itt most nincs helye a fanyalgásnak, hiszen nyert a csapat, megengedőleg azt mondom: építkezünk.

Szerencsére a végén a csereként beálló dózsások precíz összjátéka, ami mondjuk itt is maximum három, az embert ütemben elérő átadást jelentett, olyan mértékben megzavarta a siófoki védelmet, hogy a végén Balajczának sansza se volt kikaparni a bogyót a felső sarokból. 2-0.

A folyamatosan fiatalodó Kabát Peti, aki a szenzációéhes sajtóban negyven évesen kezdte a szezont, de ezen a meccsen már csak harminckilenc volt, megtréfálta hát barátját (per Szabi) egy jó beadással, Zamostny pedig bólintott. Nem akarok túlzásokba esni, de a dinamika tekintetében már-már Ivan Zamorano képe sejlett fel, igaz, a súlypont-emelkedésben kell még kicsinyt Balázsnak fejlődnie.

ZAMOstny, ZAMOrano. Talán nem véletlen.

Minden bizonnyal itt kezdte el körmölni Disztl a nyilatkozatát fordulópontokról, meg bírói hibákról, de talán jobb lett volna egy kicsit aktívabb játékra sarkallni sajátjait. Mondjuk az első perctől kezdve.

Megvan hát az első győzelem, amit Bekő kellő alázattal nyugtázott és emlegette bőven a szerencsefaktort is. Helyes.

És akkor pár apró benyomás.

Gyurákovicsot ezúttal nem igazán tették próbára. Volt egy parádés reflexmozdulata, de én azért még mindig erősen szorítom a karfát, ha jön egy beívelés. A szereplése arra mindenesetre választ adott, hogy a WKW miért ragaszkodhatott a névszponzorációhoz. Csak gratulálni tudok annak a dizájnernek, aki a piros színű kapus dresszre egy az egyben felrakta a szintén piros logót. A zöld trikókon sem látszik valami jól, de a portásén csak nyomozni lehet: jó szögből, megfelelő fényviszonyok között okés. Bravó!

most van rajta sapka vagy nincs? (fotó: eto.hu)

A védelem közepén Debrecenit nem ártana megitatni kezdés előtt pár deci energiaitallal vagy adni neki valami pörgetős cuccot, mert ez a jóllakott óvodás bambula, mondjuk Torghelle Sanyi ellen édeskevés lesz. Nem gondoltam, hogy ő fogja a játékot cifrázni, de többet vártam tőle a labda roppant egyszerű kivagdosásánál. Mellesleg a kapust sem kellene szívatni a félmagas hazaadásokkal.

Boszorádra nagyon kíváncsi voltam, okosabb nem lettem, majd legközelebb bizonyítja, hogy mennyivel jobb Vadásznál, ha jobb.

Középen Pongrácz és Bagi tette a dolgát, ők nem azért vannak itt, hogy fazont adjanak a csapatnak. Szatmári ellenben igen, fogjuk rá, hogy egyelőre szokja a többieket. Ha megjön az összhang, lesz jobb is és akkor majd a csatárok sem mozognak annyira légüres térben és nem tűnnek annyira elveszettnek és impotensnek.

Mert elől például Erdélyi nekem még mindig nagy talány. Remélem, hogy Sopronban, közvetlenül az átigazolás előtt nem vuduzták meg és vették el tőle az összes képességét.

No de ne siránkozzunk, hiszen szombaton végre eljön számomra hosszú idő után az első NB II-es futballélmény élőben, amikor is a Csákvár teszi tiszteletét minálunk, és bizony kötelező lesz a győzelem!

Megadom az esélyt mindenkinek, ezért a nívó tekintetében egy a kilencvenes elején lejátszott, Hajdúnánás-DVSC derbit veszem kiindulási pontnak. Az annak idején 0-0 lett. Utána a helyiek által szimplán Pötinek nevezett, legendás Petit Fleur kocsmában értékeltük az eseményeket, fanyalogtunk egy sort és adtunk a meccsnek nagy jóindulattal egy kettes alát. Azzal vigasztaltam barátaimat, hogy az ETO-nál is vannak gyengébb pillanatok.

A Nemzeti Sport azóta új tartalmat adott az osztályzatoknak, de én majdnem biztos vagyok abban, hogy ezúttal minimum hozunk egy erős közepest.

Mondjuk egy magabiztos 3-0 után.