Nyírségi túra 2.0

hú! ez fájt! (fotó: 123kinect.com)

Teljesen érthető és jogos felvetése lehet többeknek, hogy mi a fenét pofázik meg osztja az észt ez a hülyegyerek, játszott-e valaha futballt egyáltalán, mi több, lépett-e az ETO-pálya szent gyepére egyszer is? A hülyegyerek természetesen én lennék ebben a a szövegösszefüggésben.

Az első válaszom rövid. Igen fociztam, a nagypályás karrieremet azonban fedje jótékony homály.

A stadion füvét utoljára 2013. május 12-én este szurkolói minőségben tapostam. Csodás volt, gondolom többeknek is jó élmény. Utólag bánom, hogy az ingem alatt nem csempésztem be egy bőrbogyót, hogy aztán amikor senki se figyel, odaballagok a régi egyes út felöli kapuhoz, leteszem azt a tizenegyes pontra, aztán nagy erővel bebombázom, de úgy, hogy először a felső lécről levágódik a gólvonalra, furcsa gellert kap, és még mindig van benne erő, pontosan annyi, hogy visszacsapódjon a keresztlécre, majd megtegye ugyanazt az utat még négyszer, miközben milliméterről milliméterre közeledik a hálóhoz, végül már nem ér a vashoz, a háló szelíden rezeg, én pedig eksztázisban verem magam a földhöz. Megcsináltam. A szentélyben.

Az írás azonban nem a négy évvel ezelőttiekről szól, nem akarok sebeket feltépni.

Sok-sok évvel ezelőtt voltak olyan idők, amikor nem négy karikás autók kellették magukat a régi stadion salakján. Bizony ám! Boldog kilencvenes évek, amikor még azt hittük, a vadkapitalizmus csupán múló szeszély, nem kell sokat várni és utolérjük Ausztriát! Mit Ausztriát? Németországot is!

A hegyére állított rombusszal az orrán pózoló, a dizájnban mindig merészet húzó márka helyi kereskedése remek üzleti megállapodást kötött a klubbal, aminek következtében a ’98/99-es szezonban rendszeresen három autó körözött a futópályán a meccsek szünetében, előtte és utána pedig békésen pihengettek a járgányok a maratoni kapu mellett, a szolgálati mentőautó közvetlen közelében.

Drága jó barátom akkor éppen azzal töltötte a szorgos munkanapjait, hogy minél jobban felfuttassa az értékesítést, nem csoda, hogy a marketinges akció kivitelezésében is fontos szerepet szántak neki. Hogy a felkérés a ’Koordináld, legyél kedves!’ vagy az ’Oldd meg bazmeg!’ lehetőségek közül melyik verzióban valósult meg, nem tudom, én a másodikra adnék nagyobb oddszot.

A jó kereskedő persze a jég hátán is megél, ráadásul mire vannak a barátok, ha nem arra, hogy segítsenek, így aztán több alkalommal én is bizsergető érzéssel, normális izgalommal, mi több, lámpalázzal készültem a hétvégi meccsekre, mert jelenésem volt.

Csak villanásaim vannak abból a szezonból, de egy meccsre konkrétan emlékszem. A Nyíregyháza érkezett hozzánk. Szaladt a szekér, senkiben nem volt félsz, nem volt ember, aki a győzelmet ne vette volna fixre. A szabolcsiak NB I-es múltjánál talán csak az önálló Szlovákia történelme volt rövidebb, így a két csapat közös históriája simán ráfért egy söralátétre.

És azon nem szerepelt vendégsiker.

Szatke Zoli válogatottasat álmodik (fotó: nyiregyhaza.hu)

Az első félidő ezek után maga volt a csalódás, a semmilyen játék egyenes következményeként 0-0 világított az eredményjelzőn. Én is kicsit bambán vonultam le a nekem rendelt kocsihoz, unottan kezdtem meg a körözést és valószínűleg ez volt az oka, hogy eggyel többet mentem a megállapodáshoz képest, így az utolsó karikánál már figyelnem kellett a játékoskijárónál, nehogy elüssem a kifelé poroszkáló focisták egyikét. Ekkor tűnt fel a nyíregyháziak legendája, akinek a szála szélén mintha egy aprócska mosolyt véltem volna felfedezni. Mi van? Minek örül ez a szarházi? – tettem fel magamnak a kérdést. Hirtelen felbőgettem a motort, a kormányt is egy kicsit félrehúztam, de végül győzött a jobbik énem és ne gázoltam el Szatke Zoltánt.

Jó órával később, amikor már a szalon felé tartottam, tudtam, hogy Ács Gusztávot kellett volna elcsapnom. De hát ki gondolta volna, hogy majd hét teljes szezon, közel százötven bajnoki után, pont ellenünk fog gólt lőni, úgy, hogy előtte egy nyomorult találat állt a neve mellett? Belső védőként! Ezt a hibát sosem bocsátom meg magamnak.

*

A kelet-magyarországi futball nagy barátja vagyok. Most viszonyok láttán van bennem némi kettősség, mert nálam az NB I-ben a Békéscsaba-Debrecen-Diósgyőr-Nyíregyháza négyes jelenti a keleti futballt, most meg ugye. Valószínűleg az életkorom az oka, hogy szabolcsi barátainkat komolyabban tartom számon, mint mondjuk a szegedi klubokat, hiszen csak 13 szezonjuk volt az első ligában, és a premier sem olyan nagyon régi, 1979 őszén jutottak el először a Kánaánba. Egészen hihetetlen, de az akkor elért hetedik hely, a klubtörténet csúcsa, és azt se feledjük, akkor tizennyolcas volt a mezőny!

Egyszerű matekkal kiszámítható, hogy amióta megmutatták magukat, harminchét szezonon vagyunk túl, szóval nem nevezhetjük a csapatot stabil első osztályú gárdának, lifteztek rendesen, legtöbbször a 15. helyen végeztek (6/13), ami akárhányan is indultak, mindig kieső pozíció volt. Nézzük a dolog jobbik oldalát, a Nyíregyháza sosem volt utolsó az NB I-ben.

Sorsunk közös, hiszen ’15-ben együtt távoztunk a Paradicsomból. Az más kérdés, hogy míg nekünk egy köztörvényes bűnöző tulaj okozta vesztünket, Nyíregyházán állítólag csak valamilyen adminisztratív bakiba csúsztak bele. A két sztori arra mindenesetre jó alap, hogy a két tábor együtt búsongjon és szőjön újabb meg újabb összeesküvés-elméletet arról, hogy minket senki se szeret, meg béemelesz, nem utolsó sorban szarvideoton és hurkásloki.

No meg egy olyan NB II-es zárótabella, ami úgy néz ki, hogy első az ETO, második a Nyíregyháza. Rendben, a képzeletbeli barátom, aki focis blogot ír a Nyírségben, megcserélheti a sorrendet.

A Blog tippje: Nyíregyháza-ETO 2-2.

az eddigi utolsó

Kategória: felkonf
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Nyírségi túra 2.0 bejegyzéshez

  1. yancsi szerint:

    Te csak írd tovább a blogot,többünknek nagyon is tetszik! Attól,hogy valaki nem volt profi focista,még lehet jó meglátása amit közzé is szeretne tenni! Jó amit csinálsz,csak így tovább!!!

    Kedvelés

  2. TEKI76 szerint:

    Jók az írásaid, történeteid sok embernek tetszik. HAJRÁ ETO!!!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.