Olasz meló

Zaza nem csak toporogni tud (fotó: zambio.com)

Végezzünk egy gyors fejszámolást! Európa öt topbajnokságában (spanyol, angol, német, olasz, francia) kilencvennyolc csapat vetélkedik egymással. Legyen mondjuk egy keretben átlagosan huszonöt szerződtetett játékos, ami alulbecslés, mert mondjuk a Juventusnál alapból vannak huszonnyolcan a csapat körül és jó olasz szokás szerint még ötvenkét spílert kölcsön is adtak, de ezt most hagyjuk figyelmen kívül. A végeredmény 2.450 profi labdarúgó. Irtózatos nagy szám, főként ha ehhez viszonyítjuk a négy magyart, akik közül csak Gulácsi alapember, Szalai Ádám erős kiegészítő, Lang még az sem, Nagy Ádámot meg felejtsük el szerintem.

Két és félezer kontra négy. Más megfogalmazás szerint kettő ezrelék.

Ilyen kiindulási alap mellett van értelme egy potenciális szakmai együttműködésnek bármelyik brigáddal a kilencvennyolcból? Nem kérdés!

Őszintén szólva már az is nagy szám, ha egyáltalán leülnek velünk beszélgetni.

A nyiladozó Sassuolo-sztoriban az lesz az első vízválasztó, amikor tényleg eljön a klub vezérigazgatója, Giovanni Carnevale, hogy érdemi tárgyalásokat kezdjen az ETO menedzsmentjével.

Én figyelni fogok, és nagyon szurkolok, hogy legyen ebből a történetből egy gyümölcsöző kapcsolat.

*

Az észak-olasz kisvárosban 1920 óta működik olyan futballklub, amely a FIGC, azaz az olasz labdarúgó szövetség égisze alatt focizik. Aztán később lett több is. Az elmúlt majd száz év alatt először 1966-ban próbálták az eredményességet javítani, amikor egyesült a Sassuolo Sportiva és a Sassuolo FC, és így jött létre a furmányos nevű Sassuolo Sportiva FC. Ez a brigád a Serie D-ig, azaz amatőr klubfutball csúcsáig jutott. Közben egy másik városi csapat, a Giofil San Giorgio, amit később A. C. Sassuolonak kereszteltek át, szintén bemutatkozhatott a kiscsapatok topligájában.

1974-ben a Sassuolo SFC és az A. C. Sassuolo egyesült és ebből lett a ma is létező U. S. Sassuolo Calcio. A nagy áttörés az 1983/84-es szezonban következett be, amikor a csapat először jutott fel a Serie C2-be, azaz a profi ligába, ahol hat idény erejéig meg is kapaszkodott. 1988-ban ugyan erősen rezgett a léc, hiszen papíron kiestek, de valamilyen okosság miatt mégis megtarthatták a státuszukat. A részleteket inkább fedje jótékony homály. Két évvel később utolérte őket a végzet és csont nélkül kizúgtak, majd jött hét szűk esztendő az amatőrök között. Az 1998-es bajnokságban ellenben második helyen zárt a csapat, aminek jutalma újra a C2 lett.

A negyedosztálynak megfelelő bajnokságban inkább a mezőny alsó felében zártak, háromszor (2002, 2003, 2004) még a kiesésé elleni rájátszásban is érdekeltek voltak, de hozták a kötelezőt.

Ráadásul közben történt valami, ami már előrevetítette egy fényesebb jövő képét. A meglehetősen combos MAPEI nevű cégcsoport 2002-ben belépett főszponzorként, majd egy évvel később akvirálta is a klubot. Kellett egy kis idő, amíg mindenki számára világossá vált, hogy ez már nem az a kávéház, lásd a fentebb említett majdnem kieséseket, de pár kijózanító szezon után sikerült lovakat váltani, így 2005-ben megint a playoffba jutott a Sassuolo, de most már a Serie C1 volt a tét. Nem jött össze, mert a jónevű A. S. Pizzighettone megálljt parancsolt a nagyratörő terveknek, de egy évvel később az A. C. Sansovino már hiába kepesztett, és a klub hirtelen a harmadik ligában találta magát.

A lendület nem állt meg, rögtön rájátszást érő helyen végeztek, de a Monzával szemben elbukták az elődöntőt. A szufla azonban nem fogyott el, ráadásul már nem akartak túlórázni, így 2008-ban megnyerték a C1 egyik csoportját, jöhetett tehát a Serie B.

Az első idény az ismerkedésről szólt, aztán jöhetett a következő, aminek sikertelen playoff lett a vége, a Torinóval szemben. Ebben a két szezonban volt a csapat tagja Filkor Attila, aki tizenöt fellépést tudott felmutatni. Nem tudom, hogy a magyar középpályás távozása vagy esetleg valami más miatt, de utána majdnem kiestek, a tizenhatodik helyen zártak.

A sorminta egy újabb sikertelen osztályozóval záruló idénnyel folytatódott, most a Sampdoria volt túl nagy falat, de már mindenki tudta, hogy a következetes szakmai munka, no meg a MAPEI pénze, előbb vagy utóbb megtérül.

És kérem szépen a következő, azaz 2012-13-as bajnokságot meg is nyerték és végre valahára bejutottak a Paradicsomba.

biztos, hogy nem szorít, rám jó volt (fotó: eto.hu)

A sikeredzőt Eusebio di Francesco-nak hívták, aki idén nyárig gardírozta a Sassuolo csapatát. Di Francesco az elitligában is vállalható mutatókat hozott, bár a legszebb olasz hagyományoknak megfelelően az első Serie A-s évben egyszer kibaszták, majd öt meccs elteltével visszakönyörögték. Akkor jót húzott a tulaj, amikor korrigált, hiszen bent tartotta a klubot az elitben, majd jó középcsapatot csinált belőle, sőt, bónuszként egyszer még az Európa Ligába is kivitte őket.

Nyáron az A. S. Roma el is vitte Spalletti pótlására, tegnap a Chelsea ellen mindenki láthatta, hogy nem ügyetlen.

Talán a trénercsere következtében, idén kicsit döcög a szekér az új arc, Cristian Bucchi vezetésével, de sok van még hátra.

Ami látszik, hogy a csapat mögött van pénz, és eddig úgy tűnik, koncepció is. Az építkezésbe simán beleférhet egy határokon átívelő együttműködés.

Ha sikerülne jó megállapodást kötni, mi ebből a kontaktból biztosan nem jönnénk ki szarul.

A Sassuolo részben zöld klubszíne tényleg csak hab a tortán.

egy ismerősnek tűnő srác beveszi a Sassuolo hálóját

Kategória: háttér
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.