a hatból egy (fotó: orulunkvincent.blog.hu)

A magyar futballtörténelem egyik legpatinásabb összecsapásának remake-jére kerül sor ma a Stadionban. Olyan párosítás ez, aminél csak tizenhárom másik volt többször. Megjegyzem, abból a tizenháromból három felállásban szintén érintett az ETO. Közel ezerhatszázféle konstellációban vívtak NB I-es meccset eddig a csapatok, szóval nem állunk rosszul.

Történelmi szempontból biztosan.

A jelen, amiből majd csak holnap lesz történelem, úgy rendelkezett, hogy az ETO-MTK derbit most a második ligában kell lejátszani.

Egy olyan világban, ahol azon múlik, kitör-e a harmadik világháború, hogy Trumpnak vagy Kim Dzsong Unnak sikerül-e megfelelően beondolálnia a haját közvetlenül ébredés után, igazán elviselhető veszteség e tény.

A Balmazújváros-Mezőkövesd NB I-es ki-ki meccset is megszokjuk előbb vagy utóbb, nemde bár? Felkészül a Kisvárda.

*

A két klub, mármint az ETO és az MTK életében megszámlálhatatlanul sok olyan momentum van, amikor útjaik keresztezték egymást.

Vegyük csak példának azt, hogy az első NB I-es évünkben, amikor éppen csak beleszippanthattunk az elit levegőjébe, aztán alászálltunk újra, mindössze három meccset nyert meg a csapat. A Budai 11 utolsó lett, így ellenük illett győzni. A Budafok már egy szinttel magasabban jegyzett társaság volt, az a siker már nagyobb jelentőséggel bírt. Az igazi durranást az utolsó fordulóban elért 1-0-s diadal jelentette. Igaz, hogy az akkor Hungáriának tök mindegy volt, mi lesz a vége, hiszen a harmadik helyről se lefelé, se fölfelé nem tudott elmozdulni, de akkor is. A presztízs biztosan számított.

A ’63-as bajnoki diadalt egy ős-MTK-s edzővel érte el a csapat. Hidegkuti Nándor 330 meccset játszott a kék-fehéreknél, mégis az ETO egyik legendájává válhatott és ehhez bőven elég volt az első tizenhárom mérkőzés győri edzőként. No jó, a következő két szezon kupadöntői, az utóbbin a győzelem, csak tovább finomította a már álló szobor, addig is nemes vonalait.

A ’81-82-es idény az első volt a háború után, amikor az MTK az NB II-ben dekkolt, így csak messziről süvegelhették meg a bajnok Rába ETO-t. Ha úgy veszem, megúsztak egy hatalmas verést, amit megkapott mindenki rendesen, aki Győrbe jött. Verebesék azonban nem szerettek senkinek sem adósa maradni, ezért egy évvel később jöhetett a hazai 6-0, a legnagyobb különbségű ETO-siker.

2013-ban az ETO Park adott otthont egy korábban méltán örökrangadónak nevezett FTC-MTK derbinek, ami akkor már csak ócska utánzata volt a régmúlt idők legendás meccseinek.

A számos érdekes találkozó közül számomra mégis egy olyan maradt emlékezetes, ami tulajdonképpen nem sok mindenről döntött. Persze ezt a tényt, akkor még nem tudtuk, nem tudhattuk. Ráadásul győztünk.

*

A magyar válogatott szokás szerint az 1996-os EB-re sem jutott ki, így gond nélkül zajlott a bajnokság még júniusban is. Az ETO Stadion felett egyre sűrűbb és egyre feketébb fellegek gyülekeztek, mivel a csapat az istennek sem tudott kikecmeregni a kieső zónából, és vészesen közeledett a szezon vége. Négy körrel a vége előtt az utolsó előtti helyen szerénykedett a csapat, két ponttal lemaradva a Békéscsabától, és ugyanennyivel a Pécs előtt. Hozzátartozik a dologhoz, hogy csak annak köszönhetően nem voltunk utolsók, hogy a PMFC egyik meccsén olyan is játszott, akinek nem lett volna szabad, így az egyébként is elvesztett találkozó után még le is vontak tőlük három pontot. Jaj, szegény Pécs!

Ezek után érkezett Győrbe az MTK, amelyik elől állt ugyan, de igazából esélye nem volt már a dobogóra.

Én életem egyik leggondtalanabb időszakát éltem. Egyrészt éppen túl voltam az államvizsgán, másrészt készültem az esküvőmre, amit egyszerűen nem tudtam elrontani, hiszen nekem dolgom nem volt azon kívül, hogy eljárjak a szabóhoz próbára, meg tisztességgel részt vegyek a jegyes oktatáson. Utólag okos az ember, de mindenképpen gyanúsnak kellett volna lennie, hogy az utóbbit egyedül teljesítem. Mindegy, így lett a sztori jó két évtizeddel később totál új szereposztással, igazi happy end.

Az agyam már az EB-re volt hangolva, de természetesen bőven belefért egy jó kis magyar bajnoki, főként, hogy rokon is játszott a csapatban. Nem volt kérdés, hogy a stadionban a helyen, ráadásul szépen sütött a napocska.

Nem kellett csalódni, mert volt esemény bőven. Csak úgy szálltak a piros lapok, aztán igazi slusszpoénként a vége előtt pár perccel Fehér Miki bekotorta a győztes gólt.

micsoda nevek mindkét oldalon!

Mennybemenetel. Katarzis. Orgazmus. Tessék választani!

A Pécs Csepelen, a Békéscsaba a Haladás ellen kapta be a brokit. Mindenki tudta, de legalábbis érezte, hogy simán meglesz az osztályozó, ott meg bárkit megeszünk reggelire, mert mi vagyunk a Győri ETO.

Nagyjából így is történt minden, azzal az apró csavarral, hogy az utolsó fordulóban ki-ki meccset játszottunk Csabán, amit simán, de tényleg nagyon simán elbuktunk 3-1-re. Fehér Miki itt is gólt rúgott a végén, csak éppen előtte 0-3 állt a táblán.

A Kisalföld másnap lehozta a csapatnévsort azzal a felütéssel, hogy ők azok, akik szégyent hoztak a városra, a régióra, meg mindenkire, akinek csak egy csöpp köze is volt a győri labdarúgáshoz, mert kiestek az első osztályból.

Aztán néhány nap múlva hírnök jött azzal, hogy vissza az egész, az NB I létszámát megemelik kettővel, így a két utolsó is kap még egy esélyt, amit osztályozónak hívnak.

És mivel a Jóisten mindig is ETO-drukker volt, mi kaptuk a Sopront. A többi már történelem.

Én elsőligásként nősülhettem meg, volt egy jó másfél évem a házasok csapatában, aztán jött a megérdemelt kiesésem.

1996. június 5.

Győri ETO – MTK 1-0 (0-0)

ETO: Brockhauser – Lantai, Lakos, Szabó B., Puglits – Korsós, Urbán (80’ Mikóczi), Iftodi, Füzi (76’ Fehér) – Moke, Lazar

MTK: Babos G. – Kuttor, Oprisan, Horváth Cs. – Babos Á., Farkasházy (85’ Strasser), Illés, Csillag – Zsivóczky, Kenesei (55’ Hamar), Csertői

Gól: 88’ Fehér 1-0

Piros lapok: 56’ Csertői, 83’ Lakos, 85’ Oprisan

A Blog optimista tippje: ETO – MTK 1-0