játszik az ETO (fotó: saját)

Ha valaki olyan szerencsés volt, hogy akár a helyszínen, akár a tévén keresztül láthatta az MTK elleni meccsünket, adjon hálát a jó istennek, mert állítom, hogy évek óta nem tapasztalt minőséggel találkozhatott.

Fontos kiegészítés, hogy nem a látványosságról beszélek!

Ezt a derbit Szentes percről percre megtervezte, az elképzeléséhez konokul tartotta magát és csak akkor nyúlt bele meccsbe, ha nagyon muszáj volt. Az persze teljesen más kérdés, hogy az ellenfél rendesen belezavart a képbe a gyors góllal. A mágnestábla sajnos életre kelt, az aprócska kék figurák gyorsabban tolódtak a vártnál, a hálátlan Lencse meg kegyetlenül felvarrta a ficakba a bőrt. Vélhetően a 2D és a 3D között mutatkozó eltérés zavarhatta meg a srácokat.

De! Egyrészt nem zuhantunk össze, másrészt működött az újratervezés gomb, harmadrészt volt némi szerencsénk is, mert az MTK-ból hiányzott a gyilkos ösztön és nem sorozott meg minket kíméletlenül. Ha negyedóra után 0-3 áll a táblán, biztos, hogy tántorogva megy haza az összes játékos, és egy életre kitörli a naptárából november 5-ét. Például azzal, hogy később születendő fiúgyermekét nem nevezi el Imrének.

bizakodó tömeg (fotó: saját)

Legyünk azonban kellően elfogultak, nem azért nem jött a henger, mert az emtékások nem akarták, hanem azért, mert nem tudták beindítani a masinériát.

Hogy mentálisan nem voltak teljesen rendben, azt leginkább Torghelle működése mutatta. Én megsüvegelem a múltjáért ezt az idiótát, mert a világon sincs túl sok olyan futballista, aki a braziloknak, a németeknek és az argentinoknak is gólt lőtt válogatott meccsen, másrészt a televízió nyilvánossága előtt nevezte nevén egyszer Lipcseit. Ettől még egetverő parasztság folyamatosan pofázni a sporinak, főként olyankor, ha egyébként bőven befúj neki minden faultot. Sőt még annál is többet. Elképzelhető, hogy nála ez csupán szerep, mert hallottam én őt már többször beszélni és azért az átlagnál jóval összetettebb mondatokkal képes kommunikálni, de most nagyon nem jött be a dolog, mert példának okáért úgy felpörgette Debreceni Andrist, hogy messze a legjobb teljesítményt nyújtotta a szezonban.

A cicaharcuk láttán, azon gondolkodtam, hogy vajon mire mennénk, ha csak kilenc-kilenc mezőnyjátékos hadakozna egymással. Végül nem lett páros kiállítás. A nagyközönségnek szánt színházon felül nem volt különösebb durvulás, Sanyi leragadt a verbális agressziónál, mi meg ügyesen rosáltuk a belső védőket, így Nagy Ádám bőven kisegítette Debrecenit a birkózásban. Amire meg szegényt elvitte a mentő, addigra Torghelle befásult és maradt számára a céltalan tellegetés, a meg nem értett áldozat ripacskodása.

kórház a tizenhatos szélén (fotó: saját)

Szentes másik látványos húzása a két szélső pozíciójának váltogatása volt. Ugyebár Szimcso kezdett Bori Gáborral szemben és Szabó hadakozott a kis Deutsch gyerekkel, majd jó negyedórát követően cseréltek. Az első félidőben Lukas rendesen lefárasztotta Borit, nem a nagy futásokkal, hanem sokkal inkább a védő koncentrációját amortizáló futsallos húzogatásaival, ami úgy leszívta jobbhátvéd energiáit, hogy miután a második félidőben visszaállt az eredeti felállás, Viktor sprintjeit szegény már nem tudta lekövetni, és részben ebből is lett a vezető gólunk.

Az MTK-t egyébként totál fejbe kólintotta már az egyenlítés is, ami két szempontból volt tökéletes: a szünet előtt esett, így nem volt idejük a válaszcsapásra, másrészt a kapus bénázása demoralizáló hatást fejtett ki. Szerencsére az élet bebizonyította, hogy Feczkó csak ígéret és nem egy átlagon felüli edző, mert képtelen volt csapatát kilendíteni az apátiából. Őszintén kíváncsi lennék arra, mit mondott az öltözőben, de látatlanban kábé Egervári Sanyi bácsira vette a figurát.

2-1 után jött el Szentes igazi jutalomjátéka. A gyors embereinkre alapozva leszűkítette a játszó teret, így tartotta nyomás alatt az ellenfelet. Volt ebben a játékban bőven rizikó, de ahhoz egy nagyobb kockázatvállalásra hajlandó MTK-ra lett volna szükség a másik oldalon. A másik kulcsmomentum az volt, hogy a potenciális gyors ellencsapások elfojtása érdekében, gátlástalanul tördeltük a játékot. Nem a szépség volt a lényeg, hanem a végső cél, azaz a győzelem. Én, mint közönség egyébként vevő voltam a dologra, hiszen azt láttam kívülről, hogy az ETO oroszlánként harcol. Nem tudom, hogy a sok elszenvedett könyökösből és azt követő hempergésből mennyi volt a kamu, de rohadtul nem érdekelt, mert Torghelle azt is elintézte, hogy ne érdekeljen. Azon is csak röhögtem volna, ha Nagy Ádám mosolyogva kiszáll a mentőből, kikacsint a közönségre, majd teljes erőből veti bele magát újra a játékba.

Az idő múlásával meg csak azt éreztem, hogy meglesz a meccs, mert ezek az életben nem rúgnak itt gólt. Ha nem ötöt, hanem száz percet hosszabbít bíró, akkor sem.

A Mester tökéleteset alkotott. Ehhez pedig csupán az kellett, hogy senkitől sem várt el játékban többet, mint amire képes, és nem erőltetett a csapatra olyan szisztémát, amire nincs meg az emberanyaga. Hozzáteszem, a játékosok ezúttal jó alanynak bizonyultak.

lehet jönni, van még hely (fotó: saját)

Ha szabad egyetlen kritikai megjegyzést tennem: a jövőben ne rugdaljuk haza Szatmári Zolinak a labdát indokolatlanul és főként szűken. Köszi!

A siker remek alap az előttünk álló három megyei derbi előtt, ahol én kilenc, de legalább hét pontot várok. Szerintem joggal.

*

WKW ETO – MTK Budapest 2-1 (1-1)

ETO: Szatmári Z. 2.5 – Kovács 3, Debreceni 3.5, Nagy Á. 3 (59’ Gyagya 3.5), Rokszin 2.5 – Bagi 3, Pongrácz 2.5 – Magasföldi 3 (83’ Szatmári L. 0) – Szimcso 3.5, Zamostny 2.5, Szabó L. 4 (77’ Beliczky 0)

MTK: Demjén – Bori (79’ Korozmán), Talabér, Gengeliczki, Deutsch – Vass Á. – Vass P., Schafer (59’ Katona) – Hrepka, Lencse (59’ Gera) – Torghelle

Gólok: 6’ Lencse 0-1, 44’ Szabó L. 1-1, 51’ Szimcso 2-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]