tuti bedől (fotó: youtube.com)

Mi lett volna, ha az a másik miniszterelnök, aki ráadásul sportminiszter is volt, tényleg szereti a sportot? Esetleg gyerekkorában, amikor a szokásos focihoz elosztották a csapatokat, őt nem utolsónak választják, ha egyáltalán beveszik a csapatba? Mindig rettegve nézett körbe adózás előtt, párosan vagy páratlanul vannak-e? Kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhá… Amikor idáig jutott a számolásban, csendesen odébbállt. Nem érzet gyűlöletet, sokkal inkább a végtelen nagy szomorúság hatalmasodott el rajta. Hazasétált, leemelt a polcról egy könyvet, és olvasni kezdett. És ez így ment később is, aminek az lett a vége, hogy teljesen immunissá vált mindenfajta testmozgásra. Na jó, futni azért eljárt, mert mégis csak kellett a csajozáshoz egy sportos téma is, nem volt elég a szimpla lehengerlő duma, amit egyébként sokan egyszerű ripacskodásnak tartottak. Röhögött is eleget, amikor felkérték sportminiszternek, ennek ellenére elfogadta a pozíciót, mert tudta, hogy ez csak az első lépcső, egy szerep, amit el kell játszani, azért, hogy utána megválthassa a világot.

Alakulhatott volna másként is. Igaz, abban a városban, ahol fiatalságát töltötte, lehetetlen volt találkozni a minőségi futballal, hiszen az SE hadakozott a Vasassal a megye egyben. Ugyanakkor tudjuk, hogy másnak nem okozott gondot nyolcvan kilométert utazni, hogy láthassa a Veres-féle ETO-t. Neki elég lett volna negyvenötöt megtenni. Mégis be kellett volna venni a grundon?

Meglehet, és akkor mostanság a Pápa fix első osztályú csapat lenne, nem mellékesen egy bazi nagy stadionnal, ami már-már a San Siro paramétereivel vetekedne. És persze működne az Akadémia is, amely tucatszám nevelné a jövő sztárjait, nem mellesleg mindig lenne a válogatott kezdőjében a klub játékosai közül, de ha mégsem, az utolsó két percre azért beszállna valaki.

Az NB I másik oszlopos tagját pedig Motim FC-nek hívnák.

*

Szűk hatvan évvel ezelőtt játszott már az ETO NB II-es derbit az óváriakkal. A mai eszünkkel egészen elképesztő és hihetetlen, hogy nyolcezer ember zarándokolt ki a vagongyári pályára, de hát tudjuk, akkor még jóval kevesebb szórakozási lehetősége volt a polgároknak. És, bár a múlt mindent megszépít, a futball is más nívón volt. Az MTE szívósan és szervezetten védekezett, a támadásokra egyáltalán nem fordított energiát, így a 0-2-vel szerintem boldogan elvoltak. Ráadásul a második félidőben Orosz még egy tizenegyest is kihagyott. Az ETO tizenkét körrel a zárás előtt simán vezette a bajnokságot és végül gálázva lett bajnok. Jól ismert tény, hogy a ’60-as feljutást követően csak 2015-ben kellett a csapatnak alászállnia.

1960. március 13.

Győri Vasas ETO – Mosonmagyaróvári TE 2-0 (2-0)

ETO: Pesti – Borbély, Orbán, Tamás – Palotai, Horváth – Radics, Orosz, Pió, Raffay, Pálfy. Edző: Orczifalvi István

MTE: Horváth II – Horváth IV, Becse, Ruzsa – Gnám, Adrigán – Hérics, Németh II, Polreisz, Szalai, Csobai. Edző: Ács Ferenc

Gólok: Pió 1-0, Palotai 2-0

*

A hozzáértők szerint az első NB III-as szezonunkban azért nem jutottunk fel, mert Magasföldi a Mosonmagyaróvárt erősítette és nem minket. Természetesen ez az oka annak is, hogy az MTE, és ez itt most szigorúan egy személyes szál, a legnagyobb elképedésemre osztályt váltott. Szerencsére Dodit ezek után is sikerült idecsábítani, amit ő tizenhat dugóval, és megannyi gólpasszal honorált. Ami a történetben igazán érdekes, hogy az Óvár így is masszív középcsapat lett a másodosztályban és a táblázat első felében zárt.

nem szakadt ki a zsák (fotó: molnarkerhaz.hu)

Meglepő? Feltétlenül.

Az ETO-nál úgy dekódolták a szomszédvár sikerét, hogy leigazolták Király József edzőt – másodedzőnek. Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy ez csupán vezércsel, vagy éppenséggel királycsel, és amint Bekő egyet hibázik, megy a levesbe, Király meg tesz egy oldalazó lépést a padon, de mint tudjuk pár hete, nem így történt.

A buszos rivális pedig igazolt a Sport TV-től egy szakkomentátort, akarom mondani egy valahai szövetségi kapitányt. Várhidi Péter azon sok magyar edző közé tartozik, aki már minden volt a magyar futballban, talán csak énekes halott nem, ennek ellenére a sikerlistája egy nagy nulla. Oké, ne legyünk igazságtalanok, a Wikipedia szerint 2007-ben ő volt az év edzője Magyarországon, jelentsen is ez bármit. Valószínűleg a regnáló világbajnok olaszok legyőzését (3-1) jutalmazták, mert abban az évben Lettországot, Moldovát, Boszniát és Lengyelországot sikerült legyűrni, de mondjuk Chişinăuban befigyelt egy laza 0-3.

Várhidire egyelőre nagy a kabát, mert idén csupán a Siófok-Szeged-Sopron triót sikerült térdre kényszerítenie a tizenhét próbálkozásából.

Most meg ráadásul búcsúzik Kabát, ami ró bizonyos kötelezettséget a csapattársakra.

A Blog szolid, ünneplős tippje: ETO-Mosonmagyaróvár 3-0.

már Dudi góljánál sem volt osztálykülönbség