meglesz az! (fotó: saját)

Fújd le, köcsög! – törte össze a csöndet és rondított az idillbe egy kedves ember. Felnéztem a táblára, 88:32-re váltott éppen az óra, azaz pont ideje volt figyelmeztetni a bíró sporttársat arra az aprócska tényre, hogy itt az idő. A félelem attól, hogy ellopják tőlünk a győzelmet és ezzel együtt a továbbjutást is a nyírségi vitézek, vagy még inkább annak az ijesztő perspektívának a tudata, hogy maradnunk kell még legalább egy jó félórát, talán jogosan szakított fel gátakat, ami kissé ordenáré megnyilatkozásba torkollott. Példának okáért ekkor már a félelmetes Rudolf-Bajzát páros is ostromolta a kapunkat.

Szerencsére az erre fordított energia még egy Patyomkin-falu elsöprésére is kevés lett volna, nem az ETO védelmi reteszének feltörésére. A hatékonyság meg annyira nagy nulla volt, hogy az szinte már fájt. Na jó, mondjuk Fodor fejesénél Debreceni is valószínűleg hívő lett, a meccsre elzarándokló hazai drukkerekkel egyetemben, de újfent kiderült, hogy van isten.

A lényeg, hogy Bajzi nem rúgott gólt abba a kapuba, amibe hajdan még Jens Lehmannak is, így az örökké emlékezetes mutogatása továbbra is maradhat a szép és szeplőtelen emlékek között.

Azonban igazságtalan vagyok, ha a kupameccs okán a Spartacus játékosaira hegyezem ki a történetet. Hogy miért? Mert ott voltunk mi is, és bizony sokszor határozottan csapatként funkcionált a zöld-fehér társaság. A gyirmóti kudarcról nincsenek személyes élményeim, így csak arra hagyatkozhatok, amit körülöttem zsongtak a népek. Ég és föld volt a különbség a produkciók között.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a pályán feltűnt egy 16-os számú mez, mivel Erdélyit minden előzetes forrás a padra jelölte. Nem tudom, hogy mi történhetett a kezdő sípszót megelőző másfél órában, de Szentes már másodszor tréfált meg azzal, hogy változtatott az előzetes berögzített jegyzőkönyvhöz képest. A Barcika ellen Szatmárit küldte be Gyurákovics helyett a kapuba, most Beliczky került ki a kezdőből. Mindkét alkalommal esett az eső. Vajon véletlen?

Azt mindenesetre mindenki egységesen megállapította, hogy teljesen mindegy milyen a talaj, mivel Erdélyi Laci eddig megbízhatóan teljesített alul. Ehhez képest az elejétől kezdve úgy ment, mint a veszedelem, küzdött, mint a gladiátor és csak picit volt ön- és közveszélyes. Ne feledjük, hogy érdemes a játékosokat a saját képességeikhez mérni, így aztán viszonylagossá válik a dolog. Dicséretére váljék, hogy jókor volt jó helyen és Szatmári Lóri agyongondolt belsőzése után bevágta a kapufáról kifelé pattanó zsugát. Higgyétek el, el lehetett volna baszni.

Lázár is érezte, hogy nem volt tömeg (fotó: saját)

A sors fintora, hogy ez a dugó csak az egyenlítésre volt jó, mivel a Nyíregyháza talált korábban egy gólt. Maradjunk annyiban, hogy olyan tisztán fejelt Kártik kapura, ami teljesen valószínűtlen, hacsak nem fingott előtte a komplett védelem orra alá. És még szerencsénk sem volt, mert bár orbitális sutasággal bólintott, pontosan ezzel zavart meg mindenkit.

Ha volt a meccsen holtpontunk, az egyébként a bekapott gól után következett be, de szerencsére az ellenfél ezt vagy nem akarta vagy nem tudta a maga javára fordítani. Nekem egyébként végig olyan érzésem volt, hogy a Szpari végtelenül motiválatlan. Nem is értem, ha már buszozik az ember kétszer négyszáz kilométert, csak van benne némi becsvágy. Oké, az MK nem a Nyíregyháza műfaja, de hát mégiscsak bekerülhettek volna az aranykönyvbe, ha továbbmennek, hiszen ez lett volna a negyedik, értitek: negyedik alkalom, hogy bejutnak a tizenhatba. És utána már csak egy párharcot kell hozni és meg is van a klubcsúcsot jelentő legjobb 8. De nem baszki, ezek csak lődörögtek, tilitoliztak, így aztán nekünk bőven volt lehetőségünk visszajönni a meccsbe.

És most éltünk is a lehetőséggel.

Szatmári Zolit nem tették túlságosan próbára. Egyébként valamilyen rejtélyes okból egyik csapat sem lődözött messziről, pedig egy-két hosszú keresztpassz után, amit ugye muszáj megjátszani, hiába szakad az eső, azért látszott, hogy csúszik a fű, rendesen. Rudolf szabadrúgásánál sikerült megmutatnia, hogy miért áll a kapuban. Bravó!

A szélső védőink nem sokat tettek hozzá a játékhoz, de ezt senki sem várta. Szegény Vadász még a piszok nagy bedobásaival sem villoghatott, mert nem ment ki jó helyen a labda szinte egyszer sem. Rokszin kapcsán továbbra sem vagyok meggyőződve, hogy neki ez a posztja. Sőt! Néha az az érzésem, hogy neki a showbiznisz egyik másik ágában kellene elhelyezkednie, mondjuk MC Roxi néven.

Középen Gyagya kapitány megbízhatóan baszkodta ki a labdákat, Debreceni meg a lekeresztezett és lefejelt mindenkit. Az más kérdés, hogy elég szenzitív a posztja, így a két hibájából egy gól lett, egy meg majdnem.

Az első félidőben Tajthy egész pofásan mozgott, harcolt keményen és látszik rajta, hogy képzett kis spíler. Az más kérdés, hogy a 60. percre totál elfogyott és egyre többet hibázott. Nekem ami megmaradt, egy kábé 20-30 méteres ütempassz külsővel Lukas irányába. Tiszta Queresma volt, esküszöm. Amikor eljött a vég, és Szentes lehívta, előtte hihetetlenül dörzsölt módon váltott pozíciót, elment a pálya legtávolabbi pontjára, majd vaknak és egyszerre süketnek is tettette magát. Zseniális alakítás volt, jár a Jászai Mari-díj.

Szatmári Lóri. Lehetett volna egy Rostás Sanyi remake, azzal megspékelve, hogy rövidujjú fehér mezhez húzott fekete kesztyűt. A menetsebesség nagyjából hozta az egykor Szolnokról induló játékmester mutatóját, ez egyszerűbben azt jelenti, hogy kurva lassú. Nem mértem, de érzésem a passzpontosság sem verdeste az eget, és volt jócskán labdavesztése is. Ettől függetlenül majdnem gólt rúgott (ld. fentebb!), és ha az bemegy, megénekeltem volna a mozdulatot. Így is, de nem lesz belőle akkora sláger. A második félidőre visszavett a keménységből és hosszú dresszt húzott. Egyszer megpróbálkozott azzal is, hogy egy egyébként elvesztett párharc után sántikálni kezdett, hátha megsajnálja valaki, de nem jött össze, így maradt a sima csere. Ha pozitívan állok a dologhoz, márpedig miért ne állnék úgy, akkor úgy összegzek: nem volt ő szar, csak a többiek nem értették meg, hogy mit akar?

ők nem látták meg a piaci rést (fotó: saját)

Tajthy Tomival pontosan ellentétes utat járt be Bagi, aki az elején szinte észrevétlen volt, ahogy azonban telt az idő, egyre jobban felszívta magát és a vége felé már pofásabb dolgokat is bevállalt. Ráadásul be is jöttek neki a kunsztok.

Az előrefele játékban Lukas hozta a szokásosat, rátekeredve a labdára próbált haladni vagy a kapu irányába, vagy befele húzva. A második gól előtt zseniális volt a begurítás, jár a pont. Ahogy a gólért is, mert olyan messziről Rooney sem veri be mindennap.

Azért sem haragszom, mert így beletenyerelt a többszörösen agyonnyert 2-1-es tippembe. Mondjuk, ha a köcsög lefújja, amikor kérik, akkor újabb papírom lenne arról, hogy nemcsak szép, de okos is vagyok. Szeretném azonban felhívni a jó Lukas figyelmét, hogy Martin Palermo egyszer félpályáról fejelt gólt, szóval van még hova fejlődni.

A kicsi Szimcso most nem ütött meg senkit. A múltkori okos mozdulattal nőtt a presztízse a szurkolók körében, bár gondolom, nem ilyen hírnévre vágyott. Azt már nehezebb eldönteni, hogy vajon a nyíregyházi védők között is azért tudott fickándozni, mert féltek tőle. Jól mozgott, de ezúttal benne maradt a lehetőség.

Erdélyit a két gólja minősíti, no meg az, hogy nem sérült meg róla senki. Biztos vagyok benne, hogy tuti helye lesz a Balmazújváros elleni kupameccseken. Hogy a bajnokikon mi lesz? Az már más tészta. Ez a birkózós stíl, amit folyamatosan látok tőle, egyelőre nem produktív. Az meg még nem jött ki, hogy miben erős igazán, így annyira szívesen megnéznék egy jó kis összeállítást a Sopronban eltöltött időszak legjobb pillanataiból. Best of Laci.

A cserék közül Magasföldi Dodi kicsit jobban mozgatta a társakat, mint Lóri, Zamó inkább erőlködött, Kovácsnak meg eléggé tájidegen volt ez a szűrő pozíció, amire a gyorsan bekapott sárgával hamar objektív bizonyítékot is kaptunk.

félig üres? félig tele! (fotó: saját)

Amondó vagyok, elfogadható mutatványban volt részünk, személy szerint olyan öt percig voltam bizonytalan a továbbjutás kérdésében. Indokolatlanul.

Ha a tendencia folytatódik, a Balmaz után összefuthatunk a sorozat egyik meglepetés-csapatával a Sényővel, mer’ érzem az esélyt, hogy elkapják az MTK-t, alternatív megoldás a Diósgyőr, utána jöhet a Békéscsaba, majd a döntőben a Loki és a végén elmondhatjuk, hogy úgy nyertünk kupát, hogy mindegyik ellenfelünk oroszlánbarlangja jó messze volt.

*

WKW ETO – Nyíregyháza Spartacus 3-1 (1-1)

ETO: Szatmári Z. 3 – Vadász 2.5, Gyagya 3, Debreceni 2.5, Rokszin 2.5 – Bagi 3, Tajthy 3 (79’ Kovács 0) – Szatmári L. 2.5 (61’ Magasföldi 2.5) – Szimcso 3, Szabó L. 3.5 – Erdélyi 3 (66’ Zamostny 2.5)

Nyíregyháza: Jova – Hinora (67’ Bajzát), Fodor, Kelemen, Papp – Holdampf, Kártik, Horváth (46’ Kesztyűs) – Gréczi, Rezes – Dragoner (56’ Rudolf)

Gólok: 24’ Kártik 0-1, 40’ Erdélyi 1-1, 57’ Erdélyi 2-1, 90+3’ Szabó L. 3-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]