daliás idők (fotó: youtube.com)

Akkor tegyünk egy próbát!

A meccs tervezett időpontjában, azaz pontosan négykor felhúztam a stoplist, megkerestem a pettyest a pincében, aztán komótosan kivonultam a kertbe. A szűzhavat a gyerekek már jórészt letaposták, a nagy fehérséget szánkónyomok szabdalták absztrakt formákba. A rönkvár előtt magányosan álldogált az aprócska hóember. Pont jó lesz, gondoltam. Letettem a labdát, szép komótosan elindultam, csak lassan vettem fel az utazó sebességet, amit nagyjából akkor értem el, amikor a hóember elé értem. Tettem egy tétova mozdulatot, ami egy kívülálló számára talán kevéssé volt értelmezhető, de hát pont ez a lényeg, és elindítottam a megkerülős cselt.

Valamit elszámíthattam, mert a bőr egy picit hozzáért a hóember alsó gombócához, éppen csak annyira, hogy egy árnyalatnyit lelassuljon a latyakban, így én hiába szaladtam el mellette jó ütemben a másik oldalon, a háta mögött a nagy semmi várt. Leszerelt, sziszegtem a fogaim között, és éreztem, hogy elönt a düh. Nem hiszem el, hogy leszerelt, ismételgettem motyogva. Háttal állt, így ha nem egy hóember lett volna az ellenfelem, akkor sem láthatott volna. Gyorsan döntöttem. Két lépést hátráltam, aztán teljes lendületből, nyújtott páros lábbal csúnyán beleszálltam. Esélye sem volt, a másodperc tört része alatt hullott több ezer apró darabra. A maradványai szinte az egész kertet beterítették. Megkönnyebbülten feküdtem a földön, úgy éreztem, hogy elvégeztem a dolgomat. Nem tudom meddig maradtam így, de aztán a hótól átázott melegítőben fázni kezdtem, így összeszedtem magam és fölálltam.

hull a pelyhes (fotó: soccer.nbcsport.com)

Amikor megfordultam, akkor vettem észre a jó két és fél méter hosszú páros barázdát a fűben. Jó mélyen hasították fel a gyepet a stoplik. Nem volt szép látvány. Sőt! Nagyon csúnyán festett a kert közepén. Mekkora egy hülye vagyok, futott át az agyamon.

Talán alá kellene csövezni a füvet és megcsinálni a fűtésrendszert.

*

Tételezzük fel, hogy lesz meccs. Amikor ezeket a sorokat írom, este tíz óra van. A mai havazás nyomai felerészben eltűntek délutánra, de most is szállingózik valami. Ráadásul holnapra is mondtak havat. A Szauter utcai körforgalom aszfaltozását egy héttel eltolta az útkezelő, de az nem számít, mert a mélyépítés sokkal, de sokkal kényesebb az ilyen helyzetekre, mint a foci. Az a kislányoknak való.

A Balmazújváros csapata igazi profi alakulat. Mivel ma nem tudtak volna „normális” pályán tréningezni nálunk, ezért inkább visszafordultak és csak a meccs napján indulnak útnak. Legalábbis ez a hivatalos szöveg. Én inkább amondó vagyok, hogy nem bíznak abban, hogy játszaniuk kell, így megspórolták a felesleges szállásköltséget. Legfeljebb holnap nekivágnak, és elakadnak valahol Mezőkeresztesnél az M3-as autópályán, aztán meg telefonálnak, hogy bocsika, nem rajtunk múlt.

sálat, sapkát hozzál (fotó: hir.ma)

Személy szerint sajnálom, hogy ilyen cudar körülmények között kell, kellene játszanunk az NB I újoncával. Horváth Ferit én alapvetően bírom, bár még most sem sikerült eldöntenem, hogy a respekt a szakmai tudásának, vagy az unortodox nyilatkozatainak szól. Esetleg a kissé infantilis sérójának és piros karizéjének.

Az biztos, hogy a csapatai nem játszanak bunkerfocit, ami a közönség szempontjából remek, az eredményesség felől azonban kevéssé kifizetődő. Ha megnézem az edző statisztikáját, 126 meccsen kicsit kevesebb, mint 50%-os pont hányadost produkált. Nálunk volt egy jó tavaszi félszezonja, amit követett egy feledhető majdnem komplett őszi menet. Ami elgondolkodtató, hogy az egy csapatnál töltött maximális bajnoki meccsszáma 25, amit Győrben teljesített. A másik öt helyen (Kecskemét, Paks, Videoton, Diósgyőr és végül Balmaz) 17 és 22 között mozog ez a mutató. Ráadásul egyszer sem vitt végig egy teljes szezont. Én a helyében kezdenék izgatott lenni, mert a mostani állomáshelyén tizenkilencnél tart.

A Kamilla, mert ugye ez beszédes név is szerepel a jegyzőkönyvekben, egy kis egzotikum a mai futballban. No nem azért, mert teljességgel mentes a politikai háttértől, bár náluk csak egy szimpla polgármester a mentor, akinek a testvérét ráadásul most dobta a NER a miskolci korház éléről, állítólag azért, mert megpiszkálta a haveri szerződéseket. Nem is jósolok túl nagy NB I-es jövőt a csapatnak. Inkább azért, mert – legalábbis egyelőre – egész emberléptékű maradt az infrastruktúra. Bezzeg a nem olyan messzi Kisvárdán. Élhetetlen kis társaság ez.

A keretben van pár ismerős. Kezdjük mindjárt Rudolf Gerivel, aki esett már ki az idei sorozatban az ETO-val szemben. A Nyíregyháza meccsen nem volt túl meggyőző. Ki tudja, talán már akkor is a távozás gondolata járt a fejében. Hogy a célpont a Balmaz lett volna, azt mondjuk kétlem. Aztán ott van még a kapus Pogacsics Krisztián, a védelemből Virág Aladár, a csatárok közül meg Andrić Nemanja, no és a szép emlékű Rácz Feri. Összesen 147 zöld-fehérben megvívott bajnoki találkozó és 30 gól izmosítja a lapajföldi ellenfelet. Tíz nappal ezelőtt még Kovács Ádám is a klub kötelékébe tartozott, de őt elpasszolták Zalaegerszegre. Az a plusz három ETO-meccs nem osztott, nem szorzott volna.

korrekt arcszőrzet (fotó: haon.hu)

Ha fogadnom kéne, azt mondanám, hogy Ráczot és esetleg Andrićot fogjuk látni, bár az utóbbira is kevés az esély. A Balmazújváros az előző körben Dunaújvárosban (NB III) nyert 3-1-re. Nem volt egy könnyű menet, mert 1-1-re álltak 90 perc után és csak a hosszabbításban gyűrték le a Kohászt a fent említett Kovács két késői góljával. Egy fordulóval előtte a Bátaszéki SE (megye I, Tolna) gárdáját gyalulták a földbe egy 1-0-val. Milyen meglepő, Virág találatával. A kupa antré egyébként a Karancslapujtő KSE (megye I, Nógrád) volt még szeptember közepén. Sallangmentes 2-0 volt a vége.

Elmondható hát, hogy eddig nem kellett komolyabb csapat ellen fellépniük, és a kötelezőket elég nyögve nyelősen teljesítették.

Szóval nem kell beszarni!

A Blog tippje: ETO-Balmazújváros hógolyózós 2-1