Téli Regő

nem a hónak örül (fotó: kisalfold.hu)

Napra pontosan kilenc évvel ezelőtt elmaradt egy bajnoki az ETO Parkban a mostoha időjárási körülmények miatt. Kedves szombathelyi barátainkat fogadtuk volna, de pont annyi hó esett, hogy mindenki jobbnak látta a halasztást. A tervezett szombat helyett gyorsan el is tolták a derbit keddre, igaz, azzal senki sem számolt, hogy az új időpontot megelőző éjszakán megint kapunk 15 centi égi áldást. Végül győzött a józan ész, hagyták a felek az egészet a francba és csak május közepén próbálkoztak újra. Az égből akkor már nem érkezett újabb meglepetés, ellenben a pályán jött a rémálom, hiszen úgy lett 3-3 a vége, hogy a 91. percben még kettővel mentünk.

Ezúttal rendben lement a meccs, amit sajna elbuktunk. Ha azt veszem, hogy egy osztállyal feljebb játszik a Balmaz, akkor ez így rendben van, de ha azt, hogy a ZTE egy nappal korábban megverte a felcsúti akadémistákat, a Dorog pedig a nagyerdei szellemstadionban oktatta a Lokit, van bennem némi hiányérzet.

Tiszta szerencse, hogy lesz még egy visszavágó, így aztán nincs veszve semmi. Ha mákunk van, a béújvárosiak már a meccs előtt a következő lehetséges ellenfél kilétét latolgatják, mi meg kegyetlenül lecsapunk, mint a vércseiskola legjobb tanulója. A Kisvárda se vett minket annyira komolyan decemberben, jól meg is járta.

A mai meccs kapcsán három dolgot szeretnék megemlíteni, és kezdjük is rögtön a rossz szájízzel.

Nem esett jól, hogy Rácz Feri gólt rúgott. Nagyon nem. Ebben az idényben csak epizodista a Balmazban, a három bajnoki góljából gyorsan letudott kettőt a DVTK ellen, aztán néma csend sokáig. Most meg eldönti a meccset. Ejnye-bejnye, Ferenc!

Figyeljünk rá és vigyázzunk Szánthó Regőre, mert úgy látszik van spiritusz a srácban. Marha jó lenne, ha normális futballista válna belőle, akiről nem csak úgy beszélnénk évek múlva, hogy voltak jó meccsei, emlékszel például arra a kupameccsre februárban?, de ő is úgy végezte mint oly sokan. Szorítok neki nagyon.

És végül, én tényleg nagyon tisztelem Szentes Lázárt, vakon elfogadom a döntéseit, biztos vagyok benne, hogy mindennek oka van, de mi a túróért nem cserélt egyet sem?

Állítólag a legendás liverpooli tréner, Bob Paisley nem rajongott a változtatásokért, a legenda szerint azt mondta egyszer, hogy tiszta hülyeség az utolsó tíz-tizenöt percben ezzel vacakolni, mert képtelenség, hogy a frissen beszállt játékos érdemben hozzátegyen a meccshez.

Hogy most mi volt a motiváció vagy demotiváció, nem tudom, de én azért már láttam pár, ezt a tételt cáfoló spílert és esetet.

Itt van például a Rácz Feri.

*

ETO – Balmazújváros 2-3 (1-2)

ETO: Szatmári Z. – Kovács, Bagi, Vadász, Rokszin – Szatmári L. – Tajthy, Szánthó R. – Szimcso, Szabó L. – Zamostny

Balmazújváros: Pogacsics – Habovdi, Póti, Tamás, Uzoma – Vajda, Maisuradze, Sigér, Zsiga (78’ Shindagoridze) – Andrić (68’ Rácz), Bachana (52’ Rudolf)

Gólok: 16’ Vajda 0-1, 28’ Szánthó R. 1-1, 32’ Bachana 1-2, 70’ Szánthó R. 2-2, 83’ Rácz 2-3

Kategória: mérkőzés
Címke: , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Téli Regő bejegyzéshez

  1. peppino szerint:

    Mennyi néző volt?

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.