Nem kicsit túltolták

bátran, csak amit gondolsz (fotó: texty.org.ua)

Teljesen általános, semmi különöset nem ígérő termelési riport jelent meg a sérülés és műtét után lábadozó Völgyi Danival a klub honlapján. A szokásos mederben folyt a beszélgetés, megtudtuk, hogy mi is volt a baj, milyen beavatkozásokra volt szükség és miként áll most a rehabilitáció?

Aztán egyszer csak, a logika szabályait totálisan felrúgva, a következő sorok jönnek szembe az óvatlan olvasóval.

„Szeretném megköszönni a Mányi József tulajdonos úrnak, Mányi Péter ügyvezető úrnak, Soós Imre sportigazgató úrnak, és persze Szentes Lázár mesternek, hogy ilyen türelmesek velem, és megadják a kellő időt a felépülésemhez. Bízom benne, hogy ha visszatérek, és végre újra jó lesz a lábam, akkor a pályán meg tudom nekik ezt hálálni. Sajnos ugye ilyenkor nem tudunk mit csinálni, bármelyik játékos bármikor megsérülhet, én sem tehettem róla, de azon vagyok, hogy minél gyorsabban pályán lehessek, remélem, 2-3 hét múlva már a csapattal edzhetek, de nem szabad elkapkodnom. Még egyszer nagyon szépen köszönöm nekik. Én is tettem egy gesztust a klub felé, amíg nem tudok a csapat rendelkezésére állni, addig kompromisszumot kötöttünk az anyagiak terén is. Szívügyem a klub, nagyon sok időt töltöttem már itt, és nagyon sok mindent értem el, emiatt én ajánlottam fel.”

Mi van? A köszönet teljesen normális gesztus akár egy ilyen szituációban is, de ez egy kicsit nem lett sok? Normálisan gondolkodó fiatalember ilyeneket nem mond a saját szájával, hacsak nem kérik meg rá finoman, esetleg előtte nem tömik tele valamilyen tudatmódosító szerrel. Völgyi Dani ráadásul az én szememben – minden hülyeségével együtt – egy igazán tiszta tekintetű, egészséges világlátással rendelkező srác.

Vajon milyen szerződéses passzus kötelezhet egy játékostalkalmazottat arra, hogy térdre ereszkedjen és egy kicsit bohócot csináljon magából?

Az egyébként ki sem derül az interjúból, hogy mit ajánlott föl a végtelen türelemért cserébe? Így aztán pontosan olyan lett a szöveg, mint amikor a színdarab közepén kitesznek az asztalra egy pisztolyt, ami utána mozdulatlan hever ott az előadás végéig.

Senki nem nyúl hozzá, nem sütik el.

Ezt hívják teljesen értelmetlen és öncélú dramaturgiai elemnek.

Kategória: gondolatok, mindenmás
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.