a rettenthetetlen (fotó: Népsport)

A mi családunkban mindig nagy becsülete volt a kapusoknak. A legenda szerint nagyapám is védett valamikor a falu csapatában, bár erre vonatkozó egyértelmű bizonyítékot nem mutatott senki. Őszinte leszek, nem is érdekel, hogy valóban így történt vagy sem. Nekem a Papa mindörökké kapus marad, egy igazi párduc, aki kivédi a gyóróiak, meg a jobaháziak szemét, hogy azután a kocsmában mindenki őt ünnepelje, veregetik a vállát, sorra meghívják egy fröccsre, neki húzatják a cigánnyal, de ő egy idő után csendesen elköszön, mert várja otthon a Mama, meg egyébként is másnap reggel korán kell kelni, a munka van. Apám pedig hétfőn reggel büszkén megy az iskolába, egy hős fiaként ül le a helyére, szinte ragyog és még felelnie sem kell aznap.

Vetődjél, Papa! Hányszor mondtuk neki nyaranta, amikor a szünetben hetekig éltük az öcsémmel a városi kamaszok gondtalan életét az aprócska rábaközi településen, annak minden romantikájával. De ő csak mosolygott a bajusza alatt, és nem mutatott be semmilyen kunsztot. Majd egyszer, ígérte, és mi hiába tudtuk, hogy az az egyszer sosem jön el, nem adtuk fel, rendületlenül próbálkoztunk, de hiába, a Papa másnap és később sem vetődött.

Az öcsém, akit kevéssé fogott meg a futball, mint engem, a Bán Aladár út melletti füves-gazos senki földjén, a kiserdő mellett, ahol rengetegszer fociztunk, mert olyan fílingje volt, mintha igazi füvesen játszanánk, bár nem voltak kapuk, csak a határait jelző kövek, nos, ha mégis beállt közénk, mindig a kaput választotta. Nem azért, mert utált futni, sokkal inkább a látványos vetődések miatt. Vetődj, Kisdomi! Bíztatták a nagyobbak, és ő már ugrott is, még az sem érdekelte, hogy neki nincs saját neve, mert ő szimplán egy kistesó, önálló személyiség nélkül. A produkció után pedig hálásan zsebelte be a dicséreteket. Nem normális az öcséd, mondták nekem, de úgy, hogy ő ne hallja. Rájuk hagytam, nem mondtam nekik, hogy nincs igazuk, beértem annyival, a Nagyapánk tanította neki.

*

A kiserdő mellett most már egy ideje az Aréna áll. A műfüves pályákon folyamatos a nagyüzem, órás váltásban követik egymást a különböző csapatok, akár bajnoki derbikről, akár csak szimpla baráti futballmeccsekről van szó. Miután véget ér egy vérre menő ütközet, a felek békésen üldögélnek és beszélgetnek, miközben isszák a jól megérdemelt frissítőt. Sokaknak fogalmuk sincs, hogy ugyanitt valaha egy igazi füves placc volt itt, bár nem állt a képzeletbeli pálya két végén kapu, csupán kövek, esetleg levetett melegítőfelsők mutatták, hogy hol van bent a labda, és a fűcsomók között olykor üvegszilánkok is megbújtak, de miért is lett volna ez baj, hiszen közel volt a körház, a baleseti ügyelet, ettől még önfeledten lehetett játszani.

Talán az a kedves ősz úr, aki szelíden jelzi, ha lejárt a futballra szánt idő, felkapcsolja a világítást, ha szükséges, elindítja a bojlert, hogy legyen melegvíz a fürdéshez, és adja a hideg sört az italos hűtőből, talán ő emlékszik még a szép időkre.

És talán azok a fiatalok is emlékeznek az ősz úrra, ha más nem, az apáik által elmesélt történetekből, akik csak Szasa Sztevanovićot látták élőben az ETO kapujában.

vetődjél, kisöreg (fotó: bronxbanterblog.com)

Mert az a kicsit már lassabban mozgó, de mégis energikus ősz úr, a klub történetében a harmadik legtöbb meccsel büszkélkedhető kapus, akit a jó Szasán kívül csak Földes Dénes előzött meg a rangsorban, pedig már 114 éve kell őriznie valakinek a győri hálót.

Amikor mi játszunk az Arénában nyaranta és én állok a kapuban, és egyszer csak valahogy összejön egy kisebb bravúr, ami esetleg nem is igazán az, csupán én gondolom korszakos védésnek, mindig oldalra tekintek, hogy hátha látta a varázslatot, hogy aztán amikor kérem a zuhanyzás után a sört és ő keresi a visszajárót, azt mondhassa: Jól kiszedted az alsóból, kisöreg!, én meg büszkén kihúzom magam, és a nagyapámra gondolok, mert a mozdulat biztosan tőle volt, még akkor is, ha sosem láttam vetődni.

*

Palla Antal pályafutásának csúcsa kétségtelenül a ’79-ben sikeresen megvívott MNK-döntő volt.

„A 14. percben Ebedli 22 méterről küldött nagy lövését védte Palla. (…) A 27. percben Ebedli 24 méterről küldött nagyerejű lövését ütötte ki Palla. (…) A 35. percben Ebedli ügyes csellel lerázta magáról Pozsgait, betört a kapu előterébe, hat méterről küldött labdáját azonban a remek ütemben kiinduló és vetődő Palla lábbal szögletre tisztázta. (…) A 43. percben még Pogánynak volt egy jó lövése, a 10 méterről küldött, léc alá tartó labdát Palla ezúttal is remek érzékkel tolta szögletre. (…) A 47. percben Pogány elfutott a bal szélen, középre gurított, de az érkező Nyilasi lövését Palla előrevetődve, nagy bravúrral kiütötte. Mindjárt utána Nyilasi labdájával Pusztai tett három lépést, majd ballal a jobb sarokra lőtt, de Palla ismét védett. (…) Az 51. percben Vép jobb alsó sarokra tartó lövését védte Palla. (…) A 89. percben Nyilasi egyenlíthetett volna, de 7 lépésről Palla kezébe lőtt.”

A sportújság áradozott a teljesítményéről, őt jelölte a mezőny legjobbjának. Az akkor huszonkilenc éves kapus egyáltalán nem szállt el magától, csupán annyit jegyzett meg, hogy neki mindig jól szokott menni a Fradi ellen Pesten.

A pályafutását azonban egyáltalán nem a fény és a csillogás övezte. A kupagyőzelem, és különösen az abban játszott főszerep, éppen hogy kontrasztja volt annak, ami a karrierjét általánosságban jellemezte.

Az mondjuk érdekes kérdés, hogy mi lett volna, ha Verebes József két évvel későbbi érkezésekor a Győrben intézménynek számító Pallának adja az 1-es mezt. A Mágus másként döntött, de Palla Antal így is a bajnokcsapat tagja lett az 1981-82-es szezonban, igaz, hogy csak egy meccsen védhetett. Miután az idényt kezdő Kiss Csaba az első négy bajnokin kilenc gólt nyelt be, majd a Haladás ellen a 36. percben 1-3-nál lekapta a pályáról Verebes mint a sicc,  és örökre el is felejtette, a következő alkalommal Pallát állította a kezdőbe és vele nyertünk 3-1-re.

*

1981. szeptember 12.

Győr Rába ETO Stadion, 11.000 néző

Rába ETO – Vasas 3-1 (0-1)

Vezette: Kuti (Fekete, Kárász)

ETO: Palla – Szíjártó, Csonka, Magyar – Hannich, Póczik, Mile, Glázer – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Vasas: Leboniczky – Török, Hegedűs, Halász, Farkas (29’ Birinyi) – Balogh (63’ Pecha), Szebegyinszky, Zombori, Rixer – Kiss, Izsó. Edző: Bundzsák Dezső

Gólok: 17’ Zombori 0-1, 49’ Hajszán 1-1, 74’ Hannich (11-es) 2-1, 76’ Glázer 3-1

*

Közben azonban leigazoltuk azt a Kovács Lacit, aki csak egy évvel volt fiatalabb nála, ráadásul több mint egy évig nem is védett. A kapus bizalmi pozíció és ez most ezerszer beigazolódott, mert a hetedik fordulótól kezdődően mindig Kokóval kezdődött az összeállítás.

no pasaran (fotó: pinterest.com)

Palla pedig a szezon végén, 154 zöld-fehérben lehúzott meccs után eligazolt Veszprémbe, a másodosztályba. Amikor a bakonyiak hat év múlva feljutottak az első ligába, a klub történetének első meccsén ő állt a kapuban, pedig már egy ideje abbahagyta a futballt. Hogy miért? A Veszprém alkalmazásában álló négy kapus közül hárman sérültek voltak, vagy lábadoztak, míg a fiatal titán Végh Zolit elengedték az ifiválogatottal, mert úgy volt, hogy odaigazol Katzirz Béla. Nem így lett, ezért reaktiválták a harminckilencedik évében járó veteránt, aki tisztességgel lehozta a meccset és végérvényesen szögre akasztotta a stoplist.

Ha azt mondom, hogy a harmincas évei derekán még sok maradt benne, nem túlzok. A szerencse azonban ilyen értelemben nem volt kegyes hozzá, bár a kupa- és bajnoki arany mellett van még egy harmadik helyezése is ’74-ből, akkor azonban fiatalsága okán szintén csak epizodista lehetett egy mérkőzéssel. Amikor egyeduralkodó lett a csapatban, a sikerek inkább elkerülték a klubot. Többször szerepelt az olimpiai és a B válogatottban is, szóval ott toporgott az előcsarnokban, de végül nem léphetett be a nagyterembe.

A hűsége, az alázata, de legfőképp játékának minősége miatt azonban így is fontos helyet tölt be a győri futball történelmében.

Isten éltesse a ma 68 éves Palla Antalt!