dűl, borul itt minden (fotó: minihungary.eu)

Egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király és annak két fia. A király mindkettőt egyformán szerette, de azok ezt nem így gondolták. Folyamatosan fújtak egymásra, veszekedtek, és mindig azon versenyeztek, hogy bizonyítsák, ők bizony különbek a másiknál, éppen ezért jobban megérdemlik az apai szeretet.

Az öreg király egy idő után megunta az állandó viszálykodást, maga elé kérette a két fiút, és imígyen szólt hozzájuk:

– Fiaim! Becsülettel felneveltelek bennetek. Megkaptatok mindent, amit lehetett, soha semmiben nem láttatok hiányt. Lassan az én időm lejár, gondoskodnom kell az ország jövőjéről. Mivel látom, hogy nagy közöttetek a békétlenség, egy utolsó esélyt adok nektek arra, hogy belássátok, nincs értelme az örökös hadakozásnak, mivel az halálom után könnyen az ország elveszejtéséhez vezethet. Induljatok hát, és hozzátok el együtt a kristályládikát, amit még az üküküküknagyapátok rejtett el valahol az Üveghegyen is túl, az Óperenciás tenger túlsó partján egy feneketlen barlang mélyén. Fontos, hogy csak akkor járhattok sikerrel, ha együtt, egymást segítve csináljátok végig a próbát. Ha külön úton próbálkoztok, biztosan el fogtok bukni. Ígérem, ha elhozzátok a legnagyobb kincset, amit ez a világ valaha is ismert, megkapjátok a királyságot. Felét az egyikőtök, a másik felét a másikótok. Járjatok szerencsével, az udvari istállóban áll két szép pejló, azokat nyergeljétek fel. A szélnél is sebesebben vágtáznak, nagy hasznotokra lesznek.

A két fiú már ment is az istállóba. Ott állt a két csodaszép paripa. Olyan gyönyörűek voltak, hogy az ember szeme belekáprázott. Teljesen egyforma volt a szőrük színe, a sörényük állása a farkuk fonása. Egyetlen különbség volt csupán közöttük, az egyik homlokának közepén volt egy aprócska folt. Nem nagy, talán akkora, mint egy félgaras. Bizonyos szögből nem is látszott, de mégiscsak ott volt.

Észrevették ezt a fiúk, szinte egyszerre.

– Ez lesz az én lovam. – mondta határozottan az idősebb.

– Aztán ugyan miért? – nézett rá kérdőn az öccse.

– Mert én vagyok az elsőszülött, enyém a választás joga. – jelentette ki ellenmondást nem tűrő hangon.

– Nem úgy van az! – mordult fel a kisebb – Pont ezért kellene nekem választanom elsőnek, mert te kaptál meg számos dolgot először, hiszen én még nem is éltem. Ez nem igazság!

– Erről én igazán nem tehetek. – tárta szét a karját a báty – Mindig is így volt, amióta világ a világ, olvasd el a históriás könyvekben!

– A múlt elmúlt, nem következik abból semmi. – mondta a másodszülött és a lóhoz lépett. – Gyere Ráró! Felnyergellek!

– Hohohó! – csattant fel a testvére – Lassan a testtel, mert megbánod! – és megragadta az öccse grabancát.

– Vedd le rólam a kezed, de rögvest! – ordított már az öccs, mint a fába szorult féreg és nem hagyta annyiban a dolgot.

Birkózni kezdtek ott és úgy, ahogy voltak. Hemperegtek a szalmában, mint a motollák, egyszer az egyik kerekedett felül, másszor a másik. Hol hevesebben ment a harc, hol fásultabban, mikor éppen elfáradtak, de egy percig nem hagyták abba.

A palota ablakából pontosan látni lehetett az istállót. Ott állt az ablakban az öreg király és szomorúan vakarta a homlokát. Pár percig gondolkodott, törte a fejét, aztán szólította a bölcs öreg varázslót.

– Drága barátom! Te minden tudásnak birtokosa vagy. El tudnád készíteni az örök élet varázsitalát?

– Természetesen, uram, királyom!

A két királyfi az istállóban birkózott, amíg meg nem halt. Az öreg király pedig a varázsital bűbájától megfiatalodott, és békében uralkodott az ország felett az idő végezetéig.

Itta a vége, fuss el véle!

Most őszintén! Volt értelme teljesen agyament dolgon pörögni?

*

Nem igazán illendő a földön fekvőbe még méreteset belerúgni. A soproni futball agonizál. Most nem arról van szó, hogy az SVSE kiesik az NB II-ből vagy sem, hiszen ez már pár hete tény, hanem, hogy megmarad-e klub? És ez akkor is szomorú, ha történetesen ki nem állhatja valaki a várost. Mert valami rossz történt vele ott, vagy ezt tanulta az apjától, vagy szimplán úri passzióból, hiszen kell utálni valakit. Mert sokkal könnyebb elviselni így a saját nyomorúságunkat, ha nálunk is szerencsétlenebb valaki vagy valami. Legalábbis szerintünk.

that’s right (fotó: youtube.com)

Az SVSE-vel vagy jogelődeivel nekünk kevés közös dolgunk volt a bajnoki rendszerekben. Talán az 1925-26-os idényben voltunk egyszerre ugyanazon a helyen, a Nyugatmagyarországi kerület, első osztályában (csak nagyon óvatos megközelítéssel nevezhetjük ezt a második vonalnak) a tíz csapat közül ötödik lett az ETO és hetedik az SVSE. Az eredményeket hosszas keresés után sem találtam, a korabeli sportújságban megjelentek ugyan tabellák és ilyen-olyan részletességű beszámolók a meccsekről, de inkább foglalkoztak azzal, hogy egy ETO-Szombathely mérkőzés után úgy megverték a bírót, hogy az vérző fejjel távozott a helyszínről, vagy a GYAC-ETO derbin levonult az ellenfél és ezért a pályán elért iksz helyett nekünk írták a pontokat. A legviccesebb mégis az volt, hogy a DAC beadvánnyal fordult az illetékes testülethez, hogy az ETO ugyanazon a napon lejátszott meccsének profitjából pótolják a DAC veszteségét, mert a zöld-fehérek szabálytalanul hozták előre a saját bajnokijukat, így teremtve extra konkurenciát, és vittek el rengeteg potenciális nézőt.

A Soproni Vasutassal mindenesetre a huszas-harmincas években hosszasan rivalizáltunk egy bajnokságban. A folyamatot a háború szakította meg, és csak tavaly futottunk össze megint.

És most ennek is vége lesz. Tavaly még lehetett Flair székekkel háborúzni a Videoton II ultrái ellen, idén anyázni a soproniakat. Mi marad jövőre a valós szórakozási formát kereső, kihívásokkal teli szurkolók népes táborának?

A Gyirmót?

Fucking modern football!

*

Mint fentebb írtam a Vasutas kapcsán kevés a valós és értékelhető emlék, ezért révedjünk el a közelmúlt egy másik Győr-Sopron összevetésével, egyrészt mert szép győzelem lett a vége, másrészt ez a meccs volt a pre-Quaestor korszak utolsó mérkőzése. A teljes anyagi bizonytalanság után mindenki bizakodva várta a megmentőt.

Tarsoly Csabát és díszes kompániáját.

2001.június 23.

ETO Stadion, 4.000 néző

Győri ETO – Matáv Sopron 4-2 (3-1)

Vezette: Bukovics

ETO: Posza – Bajusz, Böjte, Tereny (76’ Vasas) – Bognár, Farkas, Szanyó, Károlyi (79’ Regedei) – Baumgartner, Nagy L. (46’ Sütöri), Vayer. Edző: Garamvölgyi József

Sopron: Horváth T. – Perger, Horváth R., Varga, Tóth I. – Szőke (46’ Sifter), Orabinec (66’ Takács), Tóth M. (56’ Lippai), Nagy T. – Preisinger, Bausz. Edző: Reszeli Soós István

Gólok: 9’ Vayer 1-0, 11’ Varga 1-1, 30’ Vayer 2-1, 38’ Vayer 3-2, 81’ Preisinger 3-2, 83’ Vasas 4-2

*

Bekő Balázs ismét Győrben! Nem tudom, hogy amikor leült a soproni kispadra, gondolt-e arra, hogy vajon visszatérésekor lesz-e még reális bennmaradási esélye új csapatának, és az is megeshet, élet-halál derbit kell megvívnia az ETO Stadionban. Akár igen, akár nem, ez most már nem opció. Asszem az ilyen szituációkról szól az a klisé, hogy teher nélkül játszhat egy csapat. A feladatot most nehezíti, hogy nem csak sportszakmailag, hanem anyagi téren is nehéz idők járnak arrafelé, és egyszer-kétszer felröppent már a játékos-sztrájk lehetősége is.

hölgyeim és uraim! az ajtók záródnak (fotó: cyberpress.hu)

A másik nézőpont, hogy kellően kevés a nyitott státusz a magyar futballban, így érdemes odatenni magát az embernek, ha értelmező környezetben kíván sportolni a jövőben. Most az általam rongyosra emlegetett önbecsülést hagyjuk is a fenébe.

Nálunk nyilván más a szitu, hiszen a hetedik hely gyakorlatilag betonba van öntve, elég csak meglocsolni négy óránként. Én a szívem mélyén bízom egy csöppet abban, hogy az utolsó fordulóban, a Gyirmót elleni meccsen lesz még matematikai sansz az előzésre.

Ehhez pedig be kell húzni a maradék két megyei rangadót, így a mait is.

A Blog tippje: ETO-SVSE felszabadító erejű 3-1.

Naaagy Ááádááám!