szállj el kismadár (fotó: tudomany.hu)

Reggel jelet kaptam. A Teszkóból autóztam hazafelé Marcal kettőből, azon a részen, ahol az egyes busz is jár, amikor hazafelé döcög Gyirmótról. Egyszerre arra lettem figyelmes, hogy az út mellett egy madár lépked. Lassan mozgott, méltóságteljesen. Szép állat volt, sötétzöld fej, apró fehér gallér, szürke tollazat. Magára vonta a figyelmet, így az enyémet is. Talán egymásra is néztünk egy pillanatra, de szerencsére nem kalandoztam el véglegesen, az utat figyeltem újra. Ekkor a szemem sarkából arra lettem figyelmes, hogy megindul az aszfalt felé, szépen lassan. Nem sietett sehova, komótosan lépegetett, aztán hirtelen emelkedni kezdett és már repült is.

A szélvédő vezető oldali felén csapódott az üveghez. Tompa puffanás volt, semmi komoly. Annyira meglepődtem, hogy eszembe sem jutott megállni. Kihalt volt az utca, se előttem, se utánam nem jött autó, így pár pillanat múlva fékeztem egy kicsit, belenéztem a tükörbe, de nem láttam sehol. Ha baja lett, akkor is valahol az út menti zöldben érte a halál. De az is lehet, hogy megúszta egy kisebb agyrázkódással, kicsit feküdt a fűben, aztán folytatta az útját, mintha mi sem történt volna.

Most is azon gondolkodom, hogy vissza kellene menni és megkeresni, ha szükséges, tisztességgel eltemetni.

Mert ő is csak egy volt isten számos teremtménye közül.

*

Büszkének kellene lenni, meg izgatottnak, hiszen ünnep készül. A klub honlapjának hájpolása azonban finoman szólva sem lelkesít. A cél rendben van, a szándék nemes, de valamiért gellert kapott ez az egész. A sok-sok mini interjú közül a Hannich Péterrel készített rövid szöveg mutatja a legjobban, hogy valami nem stimmel teljesen.

„(…)olyan kiváló futballisták voltak ott, akikre a fiatalabbak sajnos nem emlékezhetnek. A mai fiatalság finoman fogalmazva nem érzi, hogy milyen futballisták játszottak korábban az ETO-ban. Azt gondolom ennyi év távlatából is, a mai játékosok kalapot emelhetnének.”

Kissé fésületlen mondatok, melyekben mélyen ott lappang némi keserűség. Hannich megbántott ember. Szép gesztus, hogy őt is megszólaltatták a nyolcvanas évek aranycsapatának tagjai közül Hajszán, Burcsa, Csonka, Szabó Ottó no és persze Szentes Lázár mellett. Ha a klub tényleg szeretné őt kizárni a múltból, megspórolhatta volna  ezt a beszélgetést. Nyilván duzzogtunk volna egy páran, de aztán lenyeltük volna a békát. Így egy kicsit házhoz mentek a pofonért, de én lengetem a kalapomat azért, mert bevállalták.

A közeli, s távoli múlt azért rendben van. Hogy aztán mit hoz a jövő? Ki tudja?

ETO, Gyirmót egy térfélen (fotó: saját)

Ez a szezon lecsorgott csendesen. Kis csapatunk hozta, amit vártam. Azt mindenki tudta és érezte, hogy ebből most nem lesz feljutás, és szerencsére egy percig sem kellett azon aggódni, hogy megyünk vissza a harmadik ligába. Gondoljunk csak a Zete rémtörténetére, simán benne lehetett volna a pakliban egy rémálom is. Most már csak annyi maradt, hogy zárjuk győzelemmel az évadot, ami ha szerencsénk van, akár a negyedik helyet is érheti, ami azért nem hangzik rosszul. Jövőre meg az idei ETO-MTK klasszikusok után jöhetnek többek között az ETO-Vasas derbik, immár komolyabb célokért.

*

A Gyirmót ellen a következő felállásban kezdünk.

ETO: 12 Onódi– 90 Kovács, 15 Gyagya, 99 Debreceni, 51 Völgyi – 8 Bagi, 91 Rokszin – 7 Magasföldi, 28 Szatmári L. – 21 Szimcso, 67 Zamostny

Kispad: 1 Szatmári Z., 4 Tajthy, 9 Beliczky, 14 Jakab, 19 Szánthó, 44 Szabó B.

A Blog tippje: ETO-Gyirmót mint egy régi szezonzárón, emelve az ünnep hangulatát 6-1.