akkor sem (fotó: foto-zen.com)

Nem vagyok egy nagy kremlinológus, de az Álmoskönyv szerint nem jelent valami jót, ha az immár NER-kompatibilis Kisalföld név nélküli cikket közöl egy másfélhetes sztoriról, aminek egyébként nincs semmilyen tanulsága azon kívül, hogy amennyiben az idős Gyuri bácsi leveszi a sapkáját, akkor gond nélkül bejut az ETO-Gyirmót meccsre.

Uborkaszezon van, ráadásul itt még az a k*rva vihar sem csinált olyan kárt, amin napokig lehet pörögni, megszólalnak a szomszédok, hogy bizony a csirkék mintha másfele kapirgáltak volna, mint rendesen, ráadásul az a cserép sem úgy állt, mint tegnapelőtt, pedig én minden áldott nap egyesével megnézem az összeset.

Nem.

Gyuri bácsi kiment a meccsre, ünnepelni akart, de akkor az a g*ci szekuritis megkérte, hogy vegye már le azt a süsüt, mert furán áll, tisztára úgy néz ki, mintha negyvennyolc petárda lenne alatta, mert olyan nincs, hogy valakinek ekkora feje legyen úgy, hogy egyébként szinte látszik az egész.

Gyuri bácsi azonban ellenállt a túlkapásnak, nem engedett a negyvennyolcból, nem hagyta magát megalázni, ő már több rendszert is túlélt, Rákosi, Kádár, Horn meg Gyurcsány sem törte meg, nehogy már most veszítse el a büszkeségét és nem vette le.

De a kutyafattya őr csak kötötte az ebet a karóhoz, így aztán Gyuri bácsi bepipult, aztán jól hazament.

Itt a vége fuss el véle, máig is élnek, ha még meg nem haltak. Vége főcím.

Amikor az ETO-Szeged meccsre igyekeztem a lányommal, már a parkolóban igyekeztem felkészíteni arra, hogy meg fogják motozni. Nem ismerte a szót, azt inkább viccesnek találta, nevettünk is nagyokat, miközben közelítettünk az arénához, bár tudtam, hogy ez nála inkább pótcselekvés, mert fél minden váratlantól. A hölgy kedves volt, nem vitte túlzásba a dolgot, így aztán gyorsan túlestünk az egészen. Attól jobban megijedt, hogy mivel az ő bérletét nem ragasztották felül még az ősszel, simán becsipogott a forgóajtónál, egy pillanatra átfutott a buksiján, hogy kint marad, apa meg bemegy és akkor mi lesz vele, de mire ezt átgondolhatta volna, már be is engedték egy másik kapun.

Nagyon érdekes történet, most már bánom, hogy nem kerestem meg vele a sajtót, mert akkor benne lennénk az újságban, jó esetben fotóval.

Tizenöt perc hírnév.

Nem bántom én Gyuri bácsit, mert ő csak élt a lehetőséggel, szólt az illetékesnek, aki cselekedett. Mondjuk az csöppet kimaradt a cikkből, hogy mit reagál erre a klub, mit és miért tett a biztonsági cég alkalmazottja, ne adj’ isten túlmozgásos volt, nem fordul elő többet, egyébként meg tessék elfogadni ezt a gyönyörű, címeres sapkát és várjuk szeretettel az első hazai meccsen a VIP páholyban.

Ebben a pillanatban felébredtem. Olybá tűnt, arról álmodtam, hogy Magyarországon létezik minőségi sajtó.

A kérdés csupán annyi: mi a fityfenének van szükség az ilyen írásokra?

P.S. Amennyiben szeretné, Nagy Györggyel szívesen készítek interjút a régi időkről. Elvégre ő még látta a csapatot az ötvenes években NB II-ben, ami egy hangyányit érdekesebb.