A lányod nem egészen kilenc hónapja jár egy fiúval. Valaha egy iskolába jártak,volt köztük akkor is lángolás, de csak afféle diákszerelem. Hosszú idő után találkoztak újra. Saját bevallásuk szerint mindketten várták már a viszontlátást, mert a régi kapcsolatból maradt némi szikra. A másikat gondolták az igazinak, akit előbb vagy utóbb ismét az útjukba sodor az élet. Tavaly érkezett el a pillanat, amikor véletlenül összefutottak egy színházi előadáson. Illetve dehogy is volt az véletlen!

A fiú közben elvégezte az egyetemet, számos nyelven beszél, jó állása lett, igazi komoly férfi lett belőle. Olyan, akit minden apa boldogan elfogad, akár vejének is. Bizakodó voltál, hiszen a lányodnak volt jó pár kapcsolata az elmúlt időben, de mindegyik zátonyra futott, amit te nem is annyira bántál. No, nem azért, mert nem akartál jót neki, de valahogy az összes próbálkozót méltatlannak gondoltad arra, hogy a családod részévé váljon. Voltak köztük szélhámosok, semmirekellő szépelgők, számító pojácák és szimpla lúzerek.

Ez a fiú más volt. Kicsit talán furcsának tűnt, de egészen más minőséget képviselt. Jól is indult a közös élet, mert ha voltak is kisebb döccenők, a lányodat újra és sokszor láttad nevetni, ami régen mindennapos volt, de egy idő után már nem. És most megint.

Komolyabb terveket kezdtek együtt szőni, bár a fiú óvatos volt, és kérte, hogy néha azért lassítsanak. Mert még nincsenek teljesen készen rá. Helyeslőleg bólintottál, igen, ez a felelős hozzáállás. Aztán az idő múlásával, kezdtél elbizonytalanodni, mert a nagy felbuzdulást követően, egyre sűrűbben lettek a vasárnapi közös ebédek szürkék és unalmasak. Már nem voltak olyan szórakoztatóak a beszélgetések sem, miközben a nők a mosogatással és a romok eltakarításával foglalatoskodtak, és ti kiültetek a teraszra, egy picit ejtőzni.

És most jön a lányod azzal, hogy vége, de ne ijedj meg, nem fog magába fordulni és szomorkodni, bár fáj a búcsú és tényleg szerette azt a fiút, de időközben találkozott valakivel, aki nagyon más. Ő is nagyon okos, mert az ugye elengedhetetlen, ugyanakkor viccesebb és lazább, igazi társasági figura, aki hihetetlen hatással van a környezetére, mágnesként vonzza a tekinteteket, és mekkora dolog, hogy pont őt akarja, az ő kedvébe akar járni. Meglátod, mondja teljesen fellelkesülve, neked is szimpatikus lesz.

Igazából csak egy baj van vele, mégpedig az, hogy vállalhatatlan az apja.

Te pedig ülsz, és magad is meglepődsz, hogy a hír hallatán semmilyen érzések nem kavarognak benned. Sem pozitív, sem negatív gondolatok. Hinni szeretnéd, hogy akkor most végre révbe ér.

Csendesen azon morfondírozol, hogy már független tőled, és a döntéseid nem tudod befolyásolni. Akkor meg minek idegeskedni?

*

Mészöly Géza kinevezésekor sok minden végigfutott az agyamon. Hosszú ideig nem tudtam és igazából most sem tudok dűlőre jutni abban a kérdésben, hogy ez akkor most jó nekünk vagy inkább a világvége jött el e lépéssel. Nyilván azok, akik már réges régen alámerültek a magyar futballvalóságba, valami hasonlót érezhettek. Szerencsére a Kisalföld mindig segít a bajban, és mivel most is megszellőztetett jó pár nevet előre, és itt most Pinyőre, Egervári Sanyi Bácsira, a nímand Lucsánszky Tamásra, vagy éppen a szakértésben verhetetlen Várhidi Péterre gondolok, még könnyebb azt mondani, hogy vannak ugyan félelmeim, amit elsősorban a fociban a nyolcvanas években szocializálódott énem mond ki helyettem a Mészöly név hallatán, de annyira szart azért nem húztunk.

*

Még mielőtt ráfordulnék Mészöly Géza előéletére, muszáj feltenni pár kérdést a leköszönő Szentes Lázár kapcsán.

i)Hozta a helyezésben megtestesülő elvárást?

Vélhetően igen, bár emlékeim szerint nem igazán mondta meg a klub, hogy milyen pozícióval lenne elégedett a szezon végén. A hetedik hely okés.

ii)Sikerült beépítenie használható fiatalokat a csapatba?

Hellyel-közzel igen. Gyurákovicsot és Kovács Krisztiánt megörökölte, de hagyta őket játszani. Aztán a török edzőtáborba elvitt magával egy rakat titánt, aki közül Szánthó Regő lett az egyetlen, aki folyamatosan pályára léphetett. A többiek, és itt most Szabó Bátorra, Múcskára, Hidire gondolok, inkább hébe-hóba. Érdekes, hogy az idény végén újabb kapusokkal kísérletezett, ami derék dolog, de kissé értelmetlen,főként azért, mert állítólag Onódi külföldre megy.

iii)Összerakta annak a csapatnak a magját, amelyik előbb vagy utóbb reálisan küzdhet az NB I-ért?

Szerintem nagyon nem. Volt pár ígéretes derbi, például a Nyíregyháza elleni bemutatkozás (1-0), vagy az itthoni Barcika (4-3) és MTK (2-1). De bolt számos értelmezhetetlen produkció, aminek csúcsa nálam a tavaszi ETO-Szeged (0-0), amit nehéz, már-már lehetetlen objektív érvekkel megmagyarázni.

A fő probléma azonban az, hogy nem alakított ki, majd vett a fejekbe olyan alapjátékot, amit bárhol és bármikor, akár éjjel felébresztve nagy biztonsággal elő tudott adni a társaság. Ez több mint hiba, ez bűn.

iv)Azért szeretjük őt?

Én mindenképpen igen, nekem gyerekkori idol volt és az is marad örökké. Talán tényleg nem érett még meg a hazai futballközeg arra, hogy az ő szellemi nagyságát be tudja fogadni. Az elmúlt időszak ettől függetlenül zsákutca, ami nyilván nem csak az ő hibája. Sőt!

Ha végigveszem a fentieket, és tényleg akarunk valamit kezdeni magunkkal, akkor fájdalmas, de logikus lépés, hogy megköszönték a munkáját.

Minden jót, Lázár!

*

Futballistaként emlékeim szerint nem volt nagy szám. A tizennyolc évesen a Vasasban debütáló Mészöly Gézáról Illovszky Rudi bácsi komolyan vagy pikírten azt mondta, hogy az apja is nála mutatkozott be az NB I-ben, aztán egészen a világválogatottig jutott, így aztán ki tudja, mi lesz a sztori vége. Nos én nem hallottam róla, hogy akár csak egy uli-buli meccsen is pályára lépett volna a világ legnagyobb sztárjai között, de ezzel nem kell szégyenkeznie, mivel ’85, azaz az első osztályú debütálása óta ez csak Détárinak sikerült az NB I-es spílerek közül.

Ellenben összejött tíz szezon alatt közel kétszáz bajnoki a legmagasabb osztályban: nyolc idény a Vasasban és kettő Tatabányán. Közben egy rapid kiruccanás Koreában, majd hosszabb tartózkodás Franciaországban, ahol a Le Havre és a Lille színeiben is a gall NB I-ben tolta négy kiírásban és nem csak mellékszereplőként. Közel a meccsek felén szerepelt az akkor a liga második felében tanyázó csapatainál. Gondoljunk bele, hogy mi az ábra manapság a mi fiainknál.

Játszott még Cipruson és Izraelben is, majd utána vezetett le az éppen tatabányai székhelyű Lombardban.

Játékosként nem volt túl szerencsés, amikor az ETO ellen focizott. A tizennégy alkalomból mindössze háromszor nyert és igazi döntetlenkirályként hatszor ikszelt. Az első találkozás kétségtelenül emlékezetesre sikerült.

*

1985. szeptember 7. Győr, 15 ezer néző

Rába ETO – Vasas 5-1 (0-0)

ETO: Mészáros – Csonka, Hlagyvik, Rezi, Preszeller – Hannich, Rubold, Somogyi – Hajszán, Weimper (65’ Szabó), Melis. Edző: Verebes József

Vasas: Kakas – Farkas, Mészöly, Balogh T., Csorba – Szijjártó, dr. Birinyi, Csík, Balogh A. – Borostyán, Nyúl. Edző: Illovszky Rudolf

Gólok: 62’ Nyúl 0-1, 68’ Melis 1-1, 73’ Hannich 2-1, 77’ Hannich 3-1, 80’ Mészöly (öngól) 4-1, 82’ Melis 5-1

„A 80. percben Csík saját kapuja felé adta a labdát, amelyre Mészöly és Melis rajtolt. A szorongatott helyzetben lévő Vasas-középhátvéd saját kapuja felé ívelt és a labda a kiinduló Kakas fölött a hálóba hullott. 4-1”

*

1988 és 1995 között tizennyolcszor szerepelt a válogatottban, többek között részese volt Verebes ’94 tavaszán levezényelt öngyilkos felkészülési menetelésének (Ausztria 1-1,  Dánia 1-3, Horvátország 2-2, Hollandia 1-7, Belgium 1-3), amibe bele is bukott a Mágus, hogy utána ősszel már apu tegye be centerhalnak a csapatba. Nagy sikert ő sem emlegethet a Szerethető kapcsán, talán a svédek ellen 1-0-ra abszolvált EB-selejtezőt nevezhetjük a csúcsnak 1995 áprilisában, amikor megette Kennet Anderssont vacsorára. A serpenyő másik oldalán a fentebb említett eindhoveni zakó mellett, van még egy csúnya mérkőzés. Ő is ott volt Reykjavíkban a 2-1-re elvesztett kvalifikációs meccsen, alig másfél hónappal a svéd-verés után. Akkor Izland finoman szólva nem a mai nívóján futballozott.

*

Az ETO szempontjából most azonban nem a játékos, hanem az edző Mészöly Géza kvalitásai és paraméterei a fontosak és a száraz tények szerint azok annyira nem rosszak.

Az NB I-ben 300-szor ült a padon, többször, mint a világválogatott Kálmán bá’. A statisztikája elfogadható, összességében 50% fölötti a teljesítmény. Ami jól látszik, hogy össze tudja rakni az aktuális csapatát viszonylag gyorsan. Az Újpestnél kétszer volt beugró. 2003 tavaszán az aktuálisan a Megyeri úton besértődő Mezey doktort váltotta a nyolcadik helyen, hogy végül felakasszon a szögre egy ezüstérmet. Hat év múlva a skóttal (William McStay) próbálkozó lilák idényét mentette meg, hiszen a zuhanórepülésben lévő gárdát (hat zakó zsinórban) a hatodik pozícióban vette át, lehozott kilenc veretlen meccset, amiből hétszer nyert és végül negyedikként zárt.

A számunkra oly fájdalmas 2014-15-ös szezonban a Haladást tartotta bent az NB I-ben úgy, hogy csak négy meccset kapott a széteső csapattal a végén, de a tizenötödik helyről előre tudott lépni egyet. Az más kérdés, hogy az MLSZ nagy tisztogatása miatt talán utolsóként is maradhattak volna az NB I-ben.

Persze ő sem maradhatott makulátlan, hiszen a Vasastól (ó! örök szerelem!), az Újpesttől és a Haladástól is kirúgták egyszer, de régi igazság, hogy ebben a szakmában ez is benne van, bőven. Mondjuk a 2011-es szezonnyitása elég gázosra sikerült a Dózsával, amikor is négyből négyszer bukta lett a meccs vége és még gólt sem lőtt a csapat. Vicc, de még ezzel az eredménysorral sem volt utolsó, amikor kivágták (15.), az meg elgondolkodtató, hogy az utód Spisljak mester utána huszonhat derbit letudva a dicső tizenharmadik pozícióba kormányozta be a lilákat. Nyilván az a tizenkét pont hiányzott.

Azt, hogy ő sem varázsló és a szarból neki sem sikerül, sikerülhet feltétlenül várat építeni, tűpontosan megmutatta az az időszak, amikor szövetségi edzőként tett hozza a magyar foci felemelkedéséért (2012-14). Vezette az u19-et egy hazai EB-selejtezős minitornán 2012-ben, ahonnan a várakozások ellenére sem lépett tovább a csapat (Bulgária 1-1, Andorra 3-0, Ausztria 1-2). A nagyobb paca azonban két évvel később került a szép fehér lapra. Akkor Magyarország rendezte a nyolcas döntőt, és Felcsúton befigyelt egy borzalmas 1-6 a portugálokkal szemben. Nem csak az eedmény miatt volt végtelenül szánalmas az a meccs.

Trénerként már lényegesen jobb az ETO elleni mérlege: tizenhat meccs után 7-4-5, a gólkülönbség 30-21. A mostani események alapján dramaturgiailag sokkal jobban nézne ki, ha az NB I-es bemutatkozása egy ETO-meccs lett volna, de sajna csak másodszorra találkozott velünk. A végeredmény miatt talán jobb lenne fátylat borítani a történtekre, de ez nem egy rózsaszín szemüveget hordó blog, meg egyébként is az új edzőt fényezi ez a poszt, szóval tessék!

*

2004. március 24. Megyeri út, 1.861 néző

Újpest FC – Győri ETO 4-1 (3-0)

Újpest: Vlaszák – Szélesi, tamási, Juhár, Vanczák – Erős, Farkas B.(81’ Rajczi) – Bükszegi, Polonkai (69’ Sándor Gy.), Tóth N. (73’ Bánka) – Feczesin, Edző: Mészöly Géza

ETO: Sebők – Böjte, Stark, Kartelo, Makra – Jäkl – Perić (88’ Varga Z.), Németh N., Nagy T., Vlajič (37’ Regedei) – Oross (46’ Priskin). Edző: Reszeli Soós István

Gólok: 11’ Feczesin 1-0, 17’ Tóth N. (11-es) 2-0, 37’ Karteló (öngól) 3-0, 821 Priskin 3-1, 90+3’ Sándor Gy. 4-1

Piros lap: 26’ Makra, 85’ Nagy T.

*

Az új fiú tehát megérkezett, illedelmesen bemutatkozott, megdicsérte a körülményeket, és szent ígéretet tett arra, hogy szívét és lelkét beteszi a kapcsolatba.

Egy jó szülőnek ilyen helyzetben nincs más teendője, mint adni neki egy esélyt.

Még akkor is, ha egyébként régen vállalhatatlan volt az apja.

Aki egyébként közben nagyon megöregedett, ráadásul betegeskedik, így a morgolódás, meg az értelmetlen múltba révedés helyett inkább őszintén jobbulást kívánsz neki.

amikor Mészöly Gézát utoljára láthattuk a győri kispadon