
nyugaton már megoldották (fotó: sport.net)
Tavaly nagyon komolyan promótáltam a bérletvásárlást és most sem teszek másképp: vegyetek bérletet, mert egy komoly klub hosszú távon csak a támogatókon keresztül maradhat fenn.
Most természetesen elvonatkoztatok a magyar futballvalóságtól, a feudális rendszertől, a történelemtől, az un. dunamenti futballkultúrától (mi is az?), a valós igényektől, a tao pénzektől meg egyebektől. Legfőképp azonban attól, hogy azon kevés futball-vállalkozás, amelyik egyébként tökön szúrja magát azzal, hogy az éves beszámoló kiegészítő mellékletét nem a kötelező rossznak tekinti, hanem valós információkkal tölti meg, nos azok a cégek mutatják meg a tűpontosan, hogy egy hazai vállalkozás éves árbevételének egy-két, jó esetben öt százalékát teszik ki a jegyek és bérletek.
Azt készséggel elfogadom, hogy terelni kell a népet (értsd: szurkoló!) a felé, hogy vállaljon nagyobb felelősséget a csapatért, azaz jöjjön ki rendesen, de legfőképp vegyen éves bérletet. Ez egész egyszerűen filozófiai kérdés, ami persze itthon átcsap népnevelésbe is, és jó eséllyel kecsegtet hatalmas öngóllal.
Mer’ nálunk minden ingyér’ van, és bármilyen emelés egyenlő az Antikrisztus eljövetelével.
No de! Van olyan is, hogy kommunikáció.
Ez jelen esetben azt jelenti, hogy csütörtökön még nem mondja, nem mondhatja a néni az ETO Shopban, hogy nem tudja mi lesz, állítólag hétfőn döntik el az okosok a jövőt, és még az is benne van a pakliban, hogy nem a régi helyen történik az értékesítés. Mindezt egy kibaszott nagy ETO-címerrel a feje felett közli a hölgy, és tényleg elhiszem, hogy lövése sincs a jövőről. Összemosolygunk, mert én láttam az ETO-Petržalkát és ott a pályán is volt nyoma némi tanácstalanságnak.
Aztán hipp-hopp, de inkább csiribí-csiribá, este az FB-n felkerül a hivatkozás, ami persze a nagy semmibe vezet, de némi kutakodás után megtalálja a tanult felhasználó a lényeget.

tizenkettő helyett huszonhét és fél (fotó: saját)
Mi is az? Totális átstrukturálása a korábbi rendszernek, árváltozás, amit nehéz nem emelésnek értelmezni. A hab a tortán azonban az, hogy a korábbi bérleteseknek három napjuk van a korábbi hely megőrzésére. Július közepén. Ez önmagában egy vicc, hiszen a tizenhatezres stadionban jó ha van ezer bérletes, plusz a keleti lelátó tartósan zárva. Ez a lépés simán érzéketlenség, hatalmi gőg, kivagyiság, folytassam?
Nem tudom másként leírni a történteket, hogy ezt bizony elbasztátok. Nem kicsit, nagyon.
Az meg különösebben nem is érdekel, hogy ki a ludas?
Kármentésre lenne szükség, méghozzá nagyon gyorsan, aminek első lépése, hogy reagál valaki az FB oldalon elindult lázongásra. Komolyan veszi a drukkereket és szépen, érthetően elmondja: mit és miért?
FRISSÍTÉS!
1. A régi bérletesek 2018. július 23. (hétfő) 18 óráig hosszabbíthatják megszokott helyüket.
2. 14 éves korig ingyen nézhetnek meccset a gyerekek. Egész pontosan venni kell egy 0 HUF ellenértékű jegyet, a mostani kommunikáció szerint a pénztáraknál. A szándék nemes, de! Én azért (is) veszek bérletet, hogy ne kelljen sorba állnom. Ha viszem a lányomat, akkor meg főleg. Az meg talán legitim igény, hogy szeretném, ha mellettem ülhetne. Lehet azt mondani, hogy nagy a stadion, biztosan találunk két üres széket egymás mellett, de ennek tényleg így kell működnie?
FRISSÍTÉS FRISSÍTÉSE!
Lesz gyerekbérlet.
Előre gondolkodás 1/10
Rugalmasság 10/10
Még mindig nem jöttél rá, hogy mi szurkolók csak gondot és problémát jelentünk a klubnak?
Mármint a menedzsment szerint…
KedvelésKedvelés
Kedves Zöldvérű! Sajnos az első perctől kezdve tudom, és ez olyan szomorú.
KedvelésKedvelés