van némi tanácstalanság (fotó: m4sport.hu)

A bajnoki címvédő Rába ETO, amelyik tavasszal az UEFA Futsal Cup (értsd: futsal BL!) négyes döntőjében együtt szerepelt a Barcelonával, a Sportinggal és a műfajban szintén klasszikus Inter Movistarral, nem nevezett a bajnokságra.

Nem az NB I-be, hanem egyik osztályba se.

Ennyi a száraz hír. Igazi unikum. Sőt! Hungarikum.

Azok számára, akiknek az ETO betűsor többet jelent egy szimpla mozaikszónál, és közülük kiemelem a sportra, vagy szimplán a futballra totál immunis könyvtárszakosokat, ennek akkor is fájnia kell, ha egyébként nagy ívben tojnak a kispályás focira. Én sem rajongok érte, a labda talppal húzogatását meg egyenesen rühellem, de tiszteltem a belefeccölt munkát és nem különben az elért eredményeket.

2018-ban mondjuk nekik köszönhető, hogy az ETO név egyáltalán fellelhető az UEFA honlapján és nem az archív anyagok között.

És most az ETO család lett szegényebb egy taggal, ráadásul olyan taggal, aki miatt nem is kellett szégyenkezni, sőt, idegen társaságban büszkén lehetett mutogatni a fényképalbum ötödik oldalát, hogy itt van egy kis unokatesó, aki nagyon ügyes és ambiciózus, versenyeket nyer, igaz, nem olyanokban indul, mint Ricsike, ahol százszor többen próbálkoznak, de Ricsike, meg mindig kiesik az első fordulóban. Jó, jó! Kicsit sokba kerül ez a passziója, de talán megéri, és veletek mi van?

Persze nem a semmiből jött ez a végkifejlet, mert, ha máskor nem, legkésőbb tavaly ősszel, amikor Drucskó Zolit kipörgették a futballistáktól és a biztonság kedvéért még jól meg is rugdalták belépett az új tulaj, egyértelművé vált, hogy a futsalnak annyi. Nem mentem fel Drucskót a faszságai miatt, ugyanakkor nem török pálcát Mányi József fölött sem, biztos vagyok benne, számára épp elég tehertétel az NB II-es focicsapat működtetése.

Ha lenne az általános gazdaság kapcsán is egy Mengyelejev-féle periódusos rendszer, ami az összes ágazatot próbálná tipizálni, a hasonló szegmenseket egymás mellé rendelni, akkor a magyar futballvállalkozás valahol a komplex ábrától elkülönülten árválkodna, magányosan.

Esetleg összekapcsolva a magyar futsal-vállalkozással.

Lehet osztani az észt, hogy farkastörvények vannak, ha annyira kurrens termékről van szó, tetszettek volna új finanszírozót találni, akinek segítségével mehetett volna tovább az egész. Hát persze, mer’ Magyarországon ez így megy a sportban.

Aztán hirtelen szembe jött velem a hálón egy nekrológnak álcázott világfájdalom, egy az önvállveregetés és a mártíromság között balanszírozó epikus mű, egy igazi tükör, és egyből megértettem, hogy miért nincs már Győrben Rába ETO nevű futsalcsapat.

És ennek semmi köze a gazdasági racionalitáshoz, ami még szomorúbbá teszi a történetet.

„(…) a felépített sikertörténetet kinézték egyesek, akik hátba szúrva, ellopták tőlem a klubomat [kiemelés tőlem]! Soha nem felejtem el nekik, akik sírásói lettek aztán a futsal klubnak és kishíján a futball klubnak is.”

Hát persze.

Függöny le.