Mese arról, hogyan nem nyertük meg a semmit

nem megmondtam, hogy oda fussál bammeg (fotó: amplifieldsoccerathlete.com)

Lement három kör, ami testvérek közt is a bajnokság majdnem nyolc százaléka, ideje a számvetésnek.

Na jó, ezt azért én sem gondolom komolyan.

Hab a tortán, hogy az első két meccset nem is láttam, ami persze nem jelenti azt, hogy ne tudnék hibátlan elemzést írni róluk, mondjuk Mészöly nyilatkozatai és a klub beszámolója alapján, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy pont ezt a két forrást hanyagolnám erősen, mert távol áll tőlem a hurráoptimizmus, és a szépen megfogalmazott semmitmondás, ellenben szárnyalhatna a fantázia. Ááá! Ez tényleg nem lenne elegáns.

A lejátszott meccseket azonban érdemes csomagként kezelni, egy szempont alapján biztosan.

Nézzük csak a felállásokat!

A Budaörsöt a következő szisztémában fogadtuk:

Horváth – Kovács, Tar, Debreceni, Völgyi – Bagi, Vukasović – Szimcso, Magasföldi, Mervó – Baracskai

cegléditiszakécskei túrán az alábbi csapat lépett pályára:

Horváth – Kovács, Tar, Vukasović, Debreceni – Völgyi, Bagi, Magasföldi, Baracskai – Mervó, Szimcso

Míg vasárnap a következő kezdőcsapattal próbáltuk legyűrni a ZTE-t:

13 Horváth – 90 Kovács, 22 Tar, 99 Debreceni, 15 Völgyi – 8 Bagi, 44 Vukasović –7 Magasföldi – 21 Szimcso, 9 Mervó 18 Baracskai

Igen-igen! Nem kell megtanulni tizenegynél több nevet. Van egy keret, amiben huszonsok spíler szerepel, ettől függetlenül az alapcsapat megvan, maximum a pozíciókban van eltérés. Fontos megjegyezni, hogy az első két mérkőzés kapcsán a Népsport tudósítására hagyatkoztam, a Zetével megvívott derbin ugyanakkor a saját szememre hagyatkoztam.

A mérleg: egy diadal, egy döntetlen, egy bukta. Jó ez? Nem. Küldjük a selyemzsinórt? Nem.

Megyünk mélyebbre? Igen!

4-2-1-2-1 (saját illusztráció)

A ZTE ellen a fenti szisztémában vettük fel a harcot. Kicsit csaltam a rajzon, mert a támadó hármas esetében talán költői túlzás, hogy Szimcso és Baracskai előtt, kvázi előretolt ékként játszott Mervó Bence. Ami megzavart, az az első tíz perc permanens presszingje. Ebben az játékszakaszban tényleg védhető az ábra, mert rögtön minden labdavesztés után robbantunk a Zete védelmi négyesére, űztük őket nagyon, különösen Mervó volt elemében, bár a sikeres párharcok száma nem verdeste az eget, de ott volt a kék védősor nyakán, nem hagyta belesüppedni őket egy kényelmes komfortzónába. Ami még pluszt adott, hogy a Devecseriék által ijedten kilőtt játékszert számos esetben nem rugdaltuk el eszetlenül, sőt! néha már az elegáns kategóriába simán beférő módon hozta azt játékba Tar vagy Bagi. A gond ott kezdődött, hogy ennek a nyomásnak nem lett direkt következménye, konkrétan egy vezető gól, mivel vagy átjátszottuk a középpályát, vagy éppen ott halt el az attak. Nem szívesen rakom a felelősség béklyóját egy emberre, de ha már a mester is csak rá alapozott, muszáj megjegyeznem, hogy Magasföldi ezúttal nagyon nem volt jó.

Maradt hát az a játék, ami előbb vagy utóbb kikerült valamelyik szélre (preferált oldal a jobb), ahonnan vagy jött egy beadás és így halt el az akció, vagy simán lepattant a bőr a szélső védőről, aminek korner lett a vége, ami csak elodázta az időt, hogy átadjuk ellenfelünknek a kezdeményezést. Be kell látni, hogy ugyan Devecseri nemzetközi szinten totál súlytalan, de mondjuk ebben az osztályban uralja a légteret, fejpárbajt nyerni vele szemben lehetetlen.

Nem is véletlen, hogy az első félidő egyetlen komoly gólszerzési esélye nem a levegőben, hanem a földön teremtődött meg az ETO számára.

ó! az az átkozott kulcspassz! (saját illusztráció)

Khm… Nem volt kidolgozott akció, az szent igaz. Gyors labdaszerzést követően Mervó fordult kapura, hosszan vezette a labdát és türelmetlenül várta a társakat. Szimcso ment is vele, bár messze nem a legoptimálisabb pályát futotta be, és ez látszott is Bence tétova mozgásán, ami a térfél közepén válik egyértelművé. Valszeg ő megrajzolta a tuti utat és Viktor nem ott jött. A végén kínjában dobta ki a labdát jobbra, de az már piszkosul nem volt jó, így besült a mutatvány. Kár érte, mert ha mindkét futballista visszavett volna a saját egójából, szép befejezés sülhetet volna ki a dologból.

Ráadásul a jelenet megmutatta, hogy az egyébként stabilnak tűnő zalai védelem mennyire sérülékeny.

A szünetet követően mindenki azt várta, hogy Géza frissít. Mondjuk nem tudom, hogy mire fel volt ez a tudományos-fantasztikus gondolat, elég lett volna megnézni az első két forduló statisztikáját. Reményre adott okot az is, hogy a műszaki kollégák beindították az öntözőberendezést a szünetben, ami szintén feltételezett némi változtatási szándékot.

Nem találtuk el. Magasföldi Dodó például az újrakezdést követően azonnal elcsúszott, ami minimum megkérdőjelezi a kitmenedzser, a főkertész és a tréner zökkenőmentes együttműködését.

A játék sem mutatott releváns eltérést az első félidőhöz képest, daráltunk, megpróbáltunk átmenni az ellenfél hasán, ami azért szomorú, mert egy általános iskolás is tudja, hogy egy átlagos ember nem átjárható, márpedig az NB II-ben kevés az átlagon felüli ember, íveltünk reménytelenül, aztán legalább olyan reménytelenül küldtük be a szögleteket. Egyre inkább kirajzolódott, hogy itt csak rögzített helyzetből lehet esélyünk, ami, ha belegondolunk a vébé tanulságaiba, nincs olyan messze a világfutball aktuális igazságától. Megengedően: trendi volt a focink, ami Völgyi Dani szabadrúgása után majdnem elnyerte méltó jutalmát.

Még egy sanszunk volt, de az sem kidolgozott helyzetből, amikor egy szöglet után visszafejelt labdát mentett Lesjak a gólvonalról.

Mészöly fejében talán ekkor érett meg a gondolat, hogy változtatni kéne. Meggyőződésem, hogy ennek így már semmi értelme nem volt. Bob Paisley munkássága jutott eszembe, aki egyszerűen nem hit a 80. percet követő csere hatékonyságába, és ehhez keményen tartotta magát. Biztosan ő tévedett, végül csak hatszor nyert angol bajnokságot, háromszor BEK-et és egyszer UEFA Kupát a Liverpoollal, hogy most a többi sikerét ne is említsem.

Hamar beállást követően némiképp változott a hadrend: a statisztikus buzik nagy örömére. Kár, hogy a futball elsősorban nem az ő igényeik kielégítéséről szól.

4-1-2-2-1 (saját illusztráció)

A csodacsatárunk egyértelműen csúcséket játszott, miközben Baracskai és Völgyi helyet cserélt. Volt hatása ennek a fegyvernek? Nem. Ez azt jelenti, hogy elvetjük ezt a megoldást? Kurvára nem. Hiszünk benne? Hát persze! Ez azt jelenti, hogy a későbbiekben is kipróbáljuk? Mi az hogy!

A mester a meccs után azt nyilatkozta, hogy a védekezésünk rendben volt, ebben egyetértek vele, bár a sikerben nagy szerepe volt a ZTE extra impotens támadójátékának. A másik fontos megjegyzése, hogy a győzelem elsősorban azért maradt el, mert a kapu előtt rossz döntéseket hoztak a játékosok.

Kérdem én: melyik játékosunk járt a kapu közelében?

Kategória: elemzés
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Mese arról, hogyan nem nyertük meg a semmit bejegyzéshez

  1. peppino szerint:

    Csatárok tertén elég gyengén állunk. Mervó, Baracskai, Hamar sem az igazi. Nem egészsen értem miért küldtük el Zamostnyt. A jelenlegieknél Beliczky is jobb volt.

    Kedvelés

    • nagyd szerint:

      A többiekről is essék szó: Mervó Bence alázattal és nagy akarással játszik, de azt kell mondjam, hegy nem labdaügyes, Koltai is volt center a felkészülési meccseken, de azt fogjuk fel gondolatkísérletnek, ami nem jött be.

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.