piros-fehér-zöld zokni (fotó: articulo. mercatolibre.cl)

1914. augusztus 19-én az osztrák-magyar csapatok elfoglalták Obrenovácsot, amit a korabeli sajtó egy újabb, jelentékeny hódításként tálalt az itthon aggódó közönségnek a nagy háború elején, amikor mindenki csak nyer, az is, aki nem, meglepő módon. Megnéztem, Obrenovács egy klasszikus porfészek a Balkánon, ezer közül egy tucat, az elfoglalása mostani ésszel nézve nem lehet több mint két óra, ha azt feltételezzük, hogy a felek elfogadják a számháború legelemibb szabályait. Háborús pszichózis, mondhatjuk. A mi generációnk, de lassan apáink sem értik, ha ilyet olvasnak, egész egyszerűen azért, mert nem éltek át sem háborút, sem más olyan konfliktust, ami fegyverropogással járt. Szerencsére.

Miközben hős fiaink a Progarnál átkeltek a Száván és behatoltak Obrenovácsba, ami fontos vasútállomás, ráadásul közvetlen összeköttetése van a Kolubara völgyén át délnyugat felé a Veljevo irányába Szerbia szívéhez, ami valljuk be a győzelem záloga, mit záloga?, egyenesen a győzelem kulcsa, no ezekben a történelmi pillanatokban egy kovásznai kisvárosban felsírt egy újszülött.

Kratochfill Lajos, mert róla van szó, igazán szerencsés gyerek volt. Egyrészt nem kellett részt vennie semmilyen harci cselekményben a nagy háborúban, azon egyszerű oknál fogva, hogy a kisgyerekeket nem hívták, nem hívhatták be a dicső seregekbe, másrészt a lignitbányájáról ismert apró település minden gyerek számára maga volt a paradicsom.

Az aprócska Lajoska, Lajcsi is élhette a gyerekeke boldog gyerekkorát, anélkül, hogy észlelt volna bármit is a világ zajából. Mondjuk abból, hogy immár nem Magyarország, hanem a frissen létrejött Románia polgára.

Őt egyébként sem érdekelte más, csak a labda, meg az a furcsa játék, amit egyre többen játszottak a környezetében, és úgy hívták: futball.

*

Sok-sok évvel ezelőtt is adta a magyar tévé az aktuális futballesemény (VB vagy EB) selejtezőjének sorsolását. Kicsit más volt a felállás, mint manapság, mert például a FIFA/UEFA nagyobb teret adott a nemzeti szövetségeknek a stúdióbeszélgetések kapcsán. Nem szimplán leadták a központi műsort és legfeljebb klónozták Sevcsenkót Gerára, és kicserélték az ’ukrán’ szót ’magyarra’, meg persze a bejátszások szóltak Premjer Liga helyett az NB I-ről. Nem! Hús-vér emberek szóltak a magyar nézőkhöz, nem utolsó sorban olyanok, akik már voltak vébén. És meccseket is nyertek.

No egy ilyen alkalommal tette fel a kérdést a nagyeszű riporter a zenitjén túl lévő bácsinak, aki nem biztos, hogy tudta, hol van, és ennek más oka nem volt, mint a kor, de egyébként többet tudott a futballról, mint a komplett stúdió plusz-mínusz tíz év. Európa-bajnoki kvalifikációt sorsoltak.

magyar-argentin domináns szerepben

Ki lenne a jó ellenfél, Lajos bácsi? – szólt a logikus kérdés az ősz öregnek, akit láthatóan zavartak a lámpák, és szíves szerint ment volna már haza a kutyájához.

Argentína! – jött az adekvát válasz, és az ember nem tudta eldönteni, hogy simán csak trollkodik a kisnyugdíjas vagy komolyan gondolja, amit mond.

De ez egy EB. – terelte a helyes irányba a meglepett kérdező az öreget, de ö nem tágított.

Argentína! – mondta ki még egyszer és mosolygott úgy, ahogy csak azok tudnak, akik legalább ötven évet töltöttek el a magyar labdarúgásban. És ha még tízszer kérdeztek volna rá, tízszer mondta volna azt, hogy Argentína!

Ő tudta, miről beszél. Szövetségi kapitányként négyszer vezette a nemzeti tizenegyet az argentinok ellen. Egyszer nyert is.

*

Száznégy évvel ezelőtt született Baróti (Kratochfill) Lajos, aki Szeged után Győrben volt igazolt futballista. Hosszú és eredményes edzői pályafutását is az ETO-nál kezdte, ahol négy teljes szezonon (1948-49, 1949-50, 1950, 1951) keresztül és részben az ’52-es idényben volt az NB I-ben szereplő csapat edzője. Bátran mondhatjuk, hogy megalapozta a modern ETO-t.

mutatom az utat (fotó: 24.hu)

Jó pár évvel később két alkalommal is vezette a magyar válogatottat (1957-66 és 1975-78), amibe négy vébé-szereplés is belefért (Svédország, Chile, Anglia és Argentína). Manapság ilyen statisztikával az ember folyamatos szereplője a világ futballsajtójának, csak úgy repkednek a különböző számok, de Lajos bácsi nincs benne a mainstreambe.

Miért? Talán a habitusa miatt. Talán azért, mert azt, amit elért, a saját hazájában sem becsülik semmire.

Pedig.

*

Egy nappal azután, hogy a kis Kratochfill Lajoska a világra jött, Rómában meghalt Giuseppe Melchiorre Sarto. Nagy ügy, mondhatná erre bárki joggal, ez egy ETO-s blog, te nemnormális, tehetnék hozzá a kevésbé toleránsak, és elsőre talán igazuk is lenne.

A hírnek valóban nincs is sok köze kis csapatunkhoz, még akkor sem, ha csendesen megjegyzem, a fent nevezett urat X. Pius néven ismerte a nagyvilág, és a katolikus egyház fejeként ismerte az akkori nagyvilág.

A pápa helyett tehát a futball pápája kezdte földi életét 1914. augusztus 19-én.

*

Kis csapatunk ma délután fél hattól teszi tiszteletét a III. kerületi TVE stadionjában, hogy megütközzön az albérletbe kényszerített BSS Monor csapatával. A házigazdák az MTK farmcsapataként működnek, sem ebben a minőségben, sem saját jogon nem játszottak még az ETO-val bajnoki keretek között.

Premier lesz, amit Baróti (Kratochfill) Lajos bácsi születésnapja tiszteletére illene rendesen megünnepelni.

Mondjuk egy laza 3-0 szerintem méltó megemlékezés lenne.