Kenyeret és cirkuszt!

félig tele (fotó: surfacestreets.wordpress.com)

Jó sok évvel ezelőtt, a boldog miskolci egyetemista évek alatt, amit csak az árnyékolt be, hogy nem járhattam ETO-meccsekre, kedves meghívást kaptunk drága barátomtól, hogy ugyan ruccanjunk már le Pécsre, és emeljük az ottani egyetemi napok színvonalát a jelenlétünkkel. Mit lehet erre mondani? Természetesen eleget tettünk a hívó szónak, amiben az sem akadályozhatott meg bennünket, hogy nem voltunk túlságosan eleresztve, mert alacsony volt a húspénz, a nem túl izmos tanulmányi ösztöndíjat meg érthetetlen módon teljesítményhez kötötték, ami egyértelmű diszkrimináció volt a főként közösségépítéssel foglalkozó hallgatók számára. Hiába no, azokban az időkben indult egyetemi szinten a közgazdász képzés az ME-n, honnan is tudhatták a politikai gazdaságtanból frissen mikro- meg makroökonómiára átnyergelt vén professzorok, hogy a tárgyi tudásnál ezerrel fontosabb a kapcsolati tőke felhalmozása.

Az első etap remekül sikerült, az útiköltséget sikerült nulla forintra redukálni, mert akkor még bátrabban vettek fel szakadt stopposokat az autósok. Ráadásul az M3-as a főváros irányába csak Gyöngyösnél kezdődött el, az M6-osról meg csak a legmerészebb idealisták álmodtak. A pesszimisták azt hajtogatták, akkor lesz Pécs felé autópálya, ha piros hó esik, de akkor alagutakat is építenek hozzá.

A párnapos ottlétünket jellemzően alsó kategóriás, kis költségvetésű kocsmákban töltöttük vidáman. Hamar kiderült, hogy a rendszerváltás (a kilencvenes évek elején járunk) Borsod mellett Baranyának is adott egy hatalmas sallert, az árszínvonal nem verdeste az eget, így az elsődleges célközönség, ami csóró egyetemistákból és munkanélküliség felé masírozó bányászokból állt, korrekt összegért be tudott rúgni már kora délutánra. A hivatalos programok így logikusan kimaradtak az életünkből. Mondjuk nem is nagyon hiányoztak, kellő élményanyagot nyújtott például egy sajátos szabályrendszer mellett megvívott billiárdcsata két megtermett, hetvenévesnek tűnő, de valójában a negyvenes évei közepén járó vájár ellen. A két nyert szettre kiírt meccs 1-1 lett, aminek mindenki örült.

Az én szemem előtt egyébként is az a szent cél lebegett, hogy a vasárnapi záróbulin legyek ott, az lesz az igazi nagy dobás: sztárfellépővel, miegymással.

Tél végén jártunk, mediterrán vidéken voltunk, így aztán mindenkit meglepett, hogy megelőző este leesett egy kis hó. Tényleg nem sok, csak pont annyi, ami már kellemetlenséget okoz. Csabi barátom, aki az egész haccacáré főszervezője volt, izgatottan pislogott a helyszínt jelentő lepukkant művelődési ház előtt, gondterhelten járt fel s alá, miközben a bejáratot eltorlaszoló hókupacot méricskélte. A Republicot várta. ’Nem tud bejönni a turnébusz meg a kisteher, bazmeg!’ – sziszegte a fogai között, és közben rám nézett, de úgy mint ahogy a megváltóra szoktak. Gondolom. ’Hát ez tényleg gáz.’ – vetettem oda neki. ’Nem segítenél? Csak egy kis lapátolásról lenne szó. Kibe’ bízzak, ha nem benned?’ – mondta és közben próbált komoly lelkiismeret-furdalást előidézni bennem, amit úgy próbált elérni, hogy nagy boci szemekkel nézett rám. ’Öööö, izé…’ – volt a határozott válaszom és kerültem a tekintetét. Nem voltam az a fajta akkor sem, aki nem megvárja a fizikai munkát, hanem maga keresi a lehetőséget.

mindenkinek egy láda? (fotó: kalohirek.hu)

’És ha feldobnék egy láda sört?’ – szólt az aduász.

’Hol az a lapát?’ – kérettem magam.

*

Az egyes bajnoki meccsek felvezetésekor hajlamosak vagyunk csak a szépre emlékezni. Az ember beleveti magát a különféle archívumokba, összegyűjti az aktuális párharc eredménysorát, kicsit lemegy alfába és előszedi memóriája rejtett hátsó polcairól a saját emlékeket. Egy nagy győzelmet, amit együtt élt meg az apjával, egy szép gólt, amiről évekkel később is álmodott, egy cselt, amit maga is megpróbált megcsinálni a pályán, de sosem sikerült, pedig annyira egyszerűnek tűnt. Rózsaszín szemüvegen keresztül tekintünk vissza múltra és ezzel egy kicsit már előre védőpajzsot növesztünk magunk köré a jelen nyomorúsága miatt.

Régen minden jobb volt, szakad fel a sóhaj, pedig dehogy.

*

Nem indult valami jól a Quaestor-éra. 2001 nyarán mindenki felsóhajtott egy kicsit, mert hosszú-hosszú vajúdás után végre megszületett a megállapodás a jónevű pesti brókercég és a Rába között, és a pénzügyileg lenullázott klub kapott egy új esélyt. Legalábbis így gondolták azok, akik mindig hinni szeretnének egy szebb jövőben. Az új tulajdonos edzőnek Varga Zoltánt hozta a csapat élére, talán azon kevés fradisták egyikét, akit némi morgás mellett, különösebb ellenállás nélkül elfogadtak a szurkolók. Vargát körül lengte egy bizonyos misztikum, amit kalandos életútja okozott, no meg, az, hogy az öregek szerint ő azon kevesek közé tartozott, aki tényleg tudott futballozni. Edzőként keveset tudott felmutatni, de hát ennek itthon az volt az oka, hogy a Németországból hozott mentalitását nem fogadta el a hazai futballközeg, és még az FTC-nél is kicsinálták pedig.

A minden kezdet nehéz közhelyét tökéletesen alátámasztotta a csapat, amelyik a 2001-02-es szezont három vereséggel kezdte, és a helyzet azután sem változott lényegesen, hogy a semmiből 6-1-re nyertünk Kispesten. Tíz forduló után is csak ez az egy győzelem állt az ETO neve mellett, négy döntetlen és öt bukta kíséretében. Tizenegyedik hely a tizenkettőből.

Az istenadta nép egyre inkább elvesztette a türelmét, aminek csúcspontja a még nálunk is kilátástalanabb Vasas (12.) elleni hazain jött ki.

„Varga Zoltán a leggyengébb láncszem. Viszlát!” Így reflektált a helyzetre egy molinó az akkor futó vetélkedőből vett parafrázissal. És akkor még 0-0 állt a táblán.

Maga a meccs azután csak fokozta a szürrealitást. Még több mint másfél évtizeddel az események után is, főként úgy, hogy azóta láttunk már egyet, s mást, elképesztő visszaemlékezni arra a hangulatra. A foci igazából teljesen másodlagos volt. Az egész szituáció inkább hasonlított egy abszurd drámára vagy éppen egy kabaréra. Senki sem tudta komolyan venni az egészet. A többségen semmiféle indulat nem uralkodott el, mély apátiában követték az eseményeket. Persze voltak kisebb vadhajtások, aminek következtében a rendőrség is kénytelen volt közbelépni, mert az öltözőbe civileknek azért nem szabad bemenni, főként, ha kicsit felhevült idegállapotban próbálják ezt megtenni.

nem akkor mosolygott (fotó: index.hu)

Dramaturgiai szempontból az a jelenet volt kiemelkedő, amikor egy nézőtérre kirúgott labdát, ami már nem tudom hogyan került oda, de a feszültség növelése okán azt írom, hogy az egyik zöld-fehér spíler hosszú indítása tévesztett vagy kilencven fokot és nem mellesleg ötven métert, Rozál nemes egyszerűséggel a hóna alá csapott és azzal a lendülettel elhagyta a szektort. Mint utóbb kiderült, az éber zsaruk elkapták és kicsit vegzálták is, aminek később lett is következménye.

Abban a pár kockában minden benne volt. A bénázás, a kisember lázadása, a hatalom indokolatlan fellépése. Mindaz, ami az akkori ETO-t és az azt körülvevő légkört jellemezte.

Vesztettünk, a hosszabbításban még Stark Petit is kiállította a bíró, de ez igazából már senkit sem érdekelt.

*

2001. augusztus 29.

Győr, 2.000 néző

Győri ETO – Vasas 2-3 (1-2)

ETO: Sebők – Böjte, Stark, Bognár – Baumgartner, Farkas, Golović, Szanyó (46’ Dulcea), Lakos (46’ Károlyi) – Nicsenko, Vayer (70’ Rósa). Edző: Varga Zoltán

Vasas: Nota – Schindler, Juhár, Tóth A., Andrè – Maróti (90+1’ Mitrović), Polonkai, Kerényi, Tóth N. – Zrlić (90’ Hegedűs), Gyánó (68’ Zsolnai). Edző: Komjáti András

Gólok: 26’ Tóth N. 0-1, 38’ Baumgartner 1-1, 44’ Tóth N. (11-es) 1-2, 68’ Polonkai 1-3, 86’ Stark (11-es) 2-3

Piros lap: 90+1’ Stark

*

A Vasassal hatvanegy NB I-es meccset játszott az ETO Győrben, és volt még két másodosztályú derbi is itthon.

Az első ligás összevetés roppant kiegyensúlyozott, de eggyel több Vasas-győzelem született: az ETO szempontjából 23-14-24 a mérleg. A kezdeti idők billentik a piros-kékek felé a mérleget, hiszen például az első huszonöt meccsből tizenhármat nyertek ők, mi meg csak nyolcat.

Négy kör után a Vasas vezeti a tabellát, három 2-1-es győzelem (Monor, Budafok, Siófok) után a Puskás II Csákvár izmozott ki egy 3-3-at a Szuszában, a Vasas ideiglenes otthonában. Hiszen most már Angyalföldön is lesz új vagy megújuló stadion, mert megérdemlik.

Patinás kis derbi lesz, és vasárnap este újra bebizonyosodhat, az NB II sokkal szerethetőbb liga a mai magyar labdarúgásban, mint a felsőbb osztály.

*

Győrben nehéz olyan hétvégét találni, amikor ne lenne valamilyen kajás vagy piás fesztivál. A városvezetés együtt lélegzik a polgárokkal, jó érzékkel tapintott rá, hogy mire van igénye a helyi embereknek. Enni, és nem különben inni szeretnek. Ha van áram, Majkát vagy bármilyen lejárt szavatosságú nemzetközi előadót. sztárt szívesen meghallgatnak. Már nagyon várom 2034-et, amikor állítólag a U2, de legalábbis a még élő tagokból összeálló banda, fellép a Városház téren.

Most éppen a bornapok zajlanak. Hukk!

Én csak arra szeretném felhívni a nyájas olvasók figyelmet, hogy a régi mondás szerint borra sör, meggyötör.

Szóval csak óvatosan azzal az ajándék itallal* a meccs alatt!

Hajrá ETO!

*Minden tiszteletem Mányi Józsefé! Ha megtöltenénk a nyugati lelátót, és mindenki kérné a bónusz piát, tisztes cechet fizethetne a végén. Nyolcezerszer (mer’ csak kisnövésű a srác, de már elmúlt tizennyolc, higgyék el!) háromszáz, az már több mint két milla. Szerintem szívesen állná a számlát.

az utolsó hazai NB I-es

Kategória: felkonf, mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Kenyeret és cirkuszt! bejegyzéshez

  1. Horváth Csabi szerint:

    A pécsi sztorit csak annyiban tudom kiegészíteni, hogy miskolci barátaink azért nagyívű programmal érkeztek Pécs nagyszerű városába: tervezték megnézni a dzsámit, a székesegyházat, a zsinagógát! A legtávolabbi nevezetesség cca. 10-12 percre volt a kolesztól, ahol meghúzták magukat! Egy hét alatt nem sikerült ezt az irdatlan távot leküzdeniük…, mondjuk viszont az említett kocsma 1 percre volt!

    Egyébként minden úgy volt, ahogy blog írta, történelmi idők voltak!

    Az ETO-Vasas meccsről, ami valóban szürreális volt, pl. Lakos jobb futó középpályás!

    Kedvelés

  2. Horváth Tibor szerint:

    Varga,- csak a neve volt, de jól keresett vele!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.