a narancsos telihold is kevés volt (fotó: saját)

Nem lennék igazságos, ha nem vallanám be: a tegnapi ETO-Vasas roppant nagy hatással volt rám. Hogy miért? Mondjuk azért, mert a meccset követő éjszaka arról álmodtam, hogy a csapat a BL- vagy EL-selejtezőn, engedtessék meg nekem, hogy ne tudjak egyértelmű választ adni arra, hogy melyik sorozatról volt szó, a GKS Piast Gliwice elleni párharcra készül, és amennyiben kiejti lengyel vetélytársát, végre revansot vehet a ’82-es gyalázatért a Standard Liège ellen a playoff-ban.

Reggel csatakosan ébredtem, és már nyitottam is ki a Wikipédiát, hogy megnézzem, az álommanó által kisorsolt potenciális vetélytársak mit is tudnak igazából?

A Piast Gliwice majdnem kiesett a lengyel NB I-ből az előző szezonban. Az alapszakasz végén a Lechia Gdańskot ippeg megelőzték, aztán a rájátszásban mögéjük kerültek ugyan, de szerencsére volt még két béna csapat, amelyik náluk is gyengébben teljesített, így a Piast maradt az elit ligában. Most hat fordulót követően szárnyalnak, övék a dobogó alja. Ha marad a lendület, jöhet az EL 2019-ben.

Szerintem verhetők.

A Standard magasabb szintet képvisel. Bár az alapszakaszban éppen csak megelőzte a Kortrijk csapatát, és surrant be a felsőházi rájátszásba, ott már nem ismert tréfát. A bajnoki második hely feljogosította a BL harmadik selejtező körére, ahol azonban kicsapta az Ajax. A nagy szomorúságot talán oldja, hogy így becsusszantak az EL csoportkörébe.

A Michel Preud’homme edzette társaság szerintem verhető.

Főként, ha a bongyor kapusnak felidézzük a ’82 szeptemberében megélt 0-3-at, mitől elkapja a hideglelős borzongás, felrémlik neki Szentes Lázár semmivel sem összetéveszthető kontúrja, az, ahogy fut felé, majd beveri az első gólt, aztán jön Hajszán, 0-2, Gerets ettől begőzöl, a görög spori meg kiveszi a játékból a szakállas killert – jogosan. Majdnem negyven perc van még, de ez csak egy újabb gólra elég. A Standard boldog, mi pedig megint gazdagabbak lettünk egy ’mi lett volna, ha?’ közhellyel, és hosszú éveken keresztül építhettünk egy legendát.

*

Messziről indítva jutottam el az ETO-Vasas bajnokihoz, ami semmilyen tekintetben nem ért fel a múlt kissé homályosuló emlékeihez. Legközelebb talán akkor jártunk a minőséghez, amikor a hatvanéves Preszeller Tamás elvégezte a kezdőrúgást a második félidőt elindítva. Ha jobban belegondolunk, már ő is teljesen más minőséget képviselt, mint a klasszikus nagyok, akik közül mondjuk Szabó Ottó az A és a B szektor határán nézte a végig a derbit Stark Peti és Bordás Csaba társaságában. Érdekes összevetés kínált, amikor a Koszó-Tar-Bagi belső hármas elsétált a nyolcvanas és a kilencvenes évek meghatározó játékosai előtt, és elfoglalta helyét a lelátón.

Van egy fogadásom, hogy lövésük sem volt, kik előtt billegnek.

misztikus parkerdő (fotó: saját)

A meccs egyébként biztatóan indult. A Zete elleni rangadó már megmutatta, hogy a mester hangsúlyt fektet az erős kezdésre, és ez most sem volt másként. Más kérdés, hogy a nyomás most is inkább volt meddő, de az egyszeri szurkoló nagyon tudja értékelni, ha az övéi agresszívan lépnek fel. Sajna a folytatás most sem volt más, mint két héttel ezelőtt, ezért aztán derült égből villámcsapásként érkezett Vukasović vezető gólja. Nehéz lenne az akciót előre megtervezett támadásként értékelni, de Völgyi Dani faszán becsavart szöglete azért magában hordozta a gólveszélyt. A Vasas kapusa azt sem tudta, hogy hol van, Vuki meg nem tökölt sokat. Egy sör mellett szívesen megkérdezném tőle, hogy tudatosan rúgta-e le a földre a labdát, vagy simán lecsúszott, mindenesetre ott táncolt a bőr a hálóban. 1-0.

Aki azt várta, hogy a lendület továbbviszi a csapatot, marha nagyot tévedett. Az elkövetkező időben összesen egy ígéretes helyzetünk volt, amikor is egy (Völgyi) beadást követően Baracskai eltörte a labdát a hosszún. Én akkor éppen a büfében vártam a soromat, hogy megkapjam az ötszáz forintos korsó sört, így csak a drukkerek reakciójából tudok következtetni arra, mi is történt? A D-F szektorokban a többség nagyon fogta a fejét.

A Vasas nem akart az istennek sem beszorulni, sőt! Nem csináltak semmi extrát, csupán csináltak két-három jó ütempasszt, meg húztak egy váratlant, aminek az lett a vége, hogy a szünetet jelző sípszó előtt a láthatóan súlyfelesleggel küzdő Balajti kiegyenlített. 1-1.

Nem bántok senkit, de ezzel a hozzáállással esélyünk sem lesz a Piast Gliwice ellen, még a PlayStation-ön sem.

*

A második félidő az ettől eltérő vélemények ellenére sem hozott semmi újat. Ment a nagy passzírozás, amit Tajthy pár oldalváltása próbált átfordítani a nagy nihilből. A győri Modrić azonban roppant messze van horvát névadójától, ráadásul a társak sem nagyon értik, hogy mi a túrót akar. Szegény több alkalommal magyarázta utólag az elképzeléseit a szélsőknek, akik boci szemekkel néztek rá, és úgy tűnt, továbbra sem jött össze a szikra.

Ami feltűnő volt, hogy a korábban többször meglepőt húzó Szánthó mennyire súlytalanul rohangált a vonal mellett. Regő a hetet Hollandiában, a Den Bosch csapatánál töltötte, így már az is meglepetésként hatott, hogy a keretbe, sőt a kezdőbe jelölte Mészöly. Főként annak ismeretében, hogy Szimcso készen állt a harcra. A húzás most nem jött be.

Ráadásul Mervó Bence tegnap semmit, de tényleg semmit sem mutatott. Mentségéül szolgáljon, hogy számításom szerint egy használható labdát sem kapott. Baracskai dettó láthatatlan volt, így aztán a komplett támadójáték eredője nem lehetett több a nagy nullánál.

Problémásnak tűnik, hogy nincs irányítónk. Tajthy elsőrangú szűrő ebben az osztályban, de építeni nem tud. Az előre passzok tekintetében gázos, hogy az első átadást követően nagy százalékban elhal a játék. A ZTE ellen szapultam a csapatot, hogy mennyire meddő módon ívelgetett középre. Most volt egy olyan ellenfelünk, amelyik középen alacsonyabb fickókkal állt fel védekezni, ráadásul Vaskó meglepően impotens játékot adott elő, ennek ellenére feladtuk a beadások fegyverét. Félve jegyzem meg, hogy igazából nincs olyan emberünk, amelyik ezt meg tudná oldani. Talán csak Völgyi van e képesség birtokában, de ő nem képes a komplett meccset végig robotolni.

A félidő derekán eljött az a pillanat, amikor nagyobb sansz mutatkozott egy újabb Vasas-gólra, mint arra, hogy az ETO előnybe kerül. Nem is kellett sokáig várni, Balajti tekert egy egészségeset és máris náluk volt az előny. Lehet azt mondani, hogy a semmiből érkezett ez is, de nem érdemes. A meccs ívében benne volt. Az különösen bosszantó, hogy Balajti képességei nem teljesen ismeretlenek Győrben. Mibe került volna egy kicsit jobban megfogni? A pocak mindenkit megtévesztett? 1-2.

Én ekkor egy lyukas garast sem tettem volna fel az egyenlítésre, de szerencsére Mészöly legyőzte önmagát és cserélt. Felpörögtünk, és úgy csináltunk mintha mi lennénk az esélyes csapat, elkezdtünk támadni, és ez a felfogás Szimcso pályára lépését követően meglepően gyorsan termőre fordult. 2-2.

nem húzták szét (fotó: saját)

Alig tíz perc maradt a csodára. Bevillant az alig két évvel ezelőtti kupameccs, amikor nagyjából ilyenkor szintén 2-2-re állt a csata, üvöltött a szurkoló, mint a sakál, pedig akkor két osztály volt a két csapat között. El is kezdtünk futballozni végre, majdnem össze is jött a győztes gól, de a végül győzött a realitás, az, hogy nekünk egy szerevezetten focizó csapat ellen nincs esélyünk a sikerre, maximum akkor, ha az ellenfél csúnyán benéz valamit.

A nép kapott egy kis izgalmat, no meg az első félidő eleje mellé még tíz perc labdarúgást. Hurrá! Azért azt ne feledjük, hogy összesen hetven perccel nehéz lesz elszámolni.

Szomorú ez. Nagyjából előre vetíti, hogy nem a 2018-19-es szezon lesz a diadalmas visszatérés a paradicsomba, azaz az NB I-be.

Úgy tűnik, a srácoknak egyelőre teher a hazai pálya. Én magam is nagyobb esélyt adtam arra 1-2-nél, hogy majd szerdán gálázunk Siófokon, mint hogy egyenlítünk. Tévedtem szerencsére. A fejetlen rohangálásnak meglett az eredménye.

A szerdai meccsel kapcsolatos várakozásomat ez remélhetőleg nem üti.

*

A Piast Gliwice a hétvégén magabiztosan verte a Cracovia Kraków csapatát és jók az esélyei arra, hogy nemzetközi kupás helyen zárjon az idény végén.

A Standard Liège a Sint-Truident kapta el 3-2-re, és nem mellesleg várja az EL csoportkörének sorsolását.

Az ETO számára idén egy út van, hogy megmutassa magát Európában és összecsapjon lengyel vagy belga vetélytársával, meg kell nyerni a Magyar Kupát!

Nem lehetetlen küldetés, de ehhez nagyon, de nagyon sokat kell még javulni, mert amit eddig láttunk Győrben, az egy kalap szar hagy némi kívánnivalót.

Mentségül szolgáljon, hogy az előző napi Mezőkövesd-FTC NB I-es bajnoki semmivel sem volt jobb.

ott vajon minek örülnek? (fotó: saját)

Azt még nem tudom eldönteni, hogy ez a játékosok képessége miatt van, vagy sima edzőkérdés. Egyelőre döntetlenre áll a meccs.

*

ETO – Vasas 2-2 (1-1)

ETO. Horváth 2.5 – Kovács 2.5, Vadász 2.5, Debreceni 2.5, Völgyi 3 – Tajthy 3, Vukasović 2.5 – Szánthó 2 (79’ Szimcso 0), Magasföldi 2, Baracskai 2 (65’ Hamar 2.5) – Mervó 2 (79’ Jakab 0). Edző: Mészöly Géza

Vasas: Bese – Tóth (32’ Talabér), Szilágyi, Vaskó, Szivacski – Hinora, Murka – Ádám, Szatmári, Hrepka (79’ Bévárdi) – Balajti. Edző: Kiss Károly

Gólok: 17’ Vukasović 1-0, 44’ Balajti 1-1, 68’ Balajti 1-2, 81’ Szimcso 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]