hotel retro (fotó: flickr.com)

Gyűlölöm a hétközi fordulókat. Miért? Az ETO ilyenkor mindig utazik, és valamilyen oknál fogva szinte kizárólag szívni jár vidékre. Vegyük csak a tavalyi szezont!

Cegléd-ETO 2-1

Csákvár-ETO 3-1

Szolnok-ETO 2-1

És a kivételt erősítő szabály:

Kazincbarcika-ETO 2-4

Most meg itt a siófoki túra, ami a naptárra nézve nem is olyan rossz opció, ráadásul holnapra 30 fokot ígér a meteorológia. A ZTE elleni hazai azért is volt kiemelten kockázatos, mert a nagyeszű hatóság előzetes elemzése szerint a zalai drukkerek a világ végére is elmennek kedvenceikért, példának okáért több mint ezren tették tiszteletüket a siófoki arénába. Nosza, rendeljünk sok-sok rendőrt az ETO Park környékére. Ajvé! Augusztus elején az élettől nagyon elrugaszkodott, hogy az átlagnál többen strandolnak a Balatonon, és ha már ott vannak, megnéznek egy NB II-es bajnokit bónuszként.

A Felcsút beteges akciókkal próbál szurkolókat toborozni a hazai(!) meccsekre, mindhiába, miközben a második ligában attól félünk, hogy megölik egymást az ellenséges drukkerhadak. OMG! Tényleg ez a magyarfoci legnagyobb problémája? Egy laza usztavka a Stadion utca vadregényes kulisszái között, simán belefér szerintem.

Egyébként a Zete meccs előtt/után/közben voltak számosan, akiket hajtott a vér, és szívesen ettek volna ZTE-s szívet vacsorára, de a zsaruk résen voltak. Piszkosul nem értettem, hogy mire föl ez a nagy fenekedés, aztán valaki felhívta a figyelmet arra, hogy a zalai sporttársakat megtámogatják a soproni kollégák is szakmailag.

Aha! Hát erről volt szó!

Azt nem tudom, hogy ma késő délután lesz-e hosszú autókaraván Siófok irányába. Gyanítom, nem. Ez már akkor sem volt jellemző, amikor az NB I-ben birkóztunk egymással. Én egyszer voltam idegenbeli bajnokin a városban, amikor hazafelé jöttünk éjszaka, nem kellett attól tartani, hogy másik autó a seggünkbe lesz, és a sofőrt folyamatosan elvakítják a visszapillantóból szikrázó lámpák.

A kemények most is útra kelnek, nagyon helyesen. Elkél a segítség a srácoknak, és talán az az ötven vagy száz drukker nem feszélyezi őket annyira, mint a Stadiont elárasztó kétezres tömeg.

*

A két csapat a nyolcvanas évek derekán találkozott először bajnoki meccsen, az első ligában és úgy egyáltalán. Akkor még élénken élt bennünk a fájdalmas emlék, amit a ’84-ben elbukott MNK-döntő okozott. A Siófok már abban az évben is kacérkodott az első osztállyal, de végül csak negyedik lett, és így éppen lemaradt a feljutásról. A kupagyőzelem, az ezzel járó nemzetközi szereplés, ami ugyan csak egy kört jelentett a KEK-ben, mert a görög Larissa érvényesítette az osztálykülönbséget, és ha szorosan is (1-1, 0-2), de kiverte a Bányászt, olyan lendületet adott a piros-fekete csapatnak, hogy a szezon végére meglett a történelmi tett, első alkalommal léphettek be az álmok színházának kapuján, azaz kerültek be az NB I-be.

A tizenharmadik fordulóban jött el a nagy pillanat, amikor az ETO Siófokra utazott, hogy megvillantsa nagyságát. Négyezren jöttek össze, ami, ha a mai viszonyokat nézzük, elképesztő érdeklődést jelentett. A város állandó lakossága kábé húszezer volt akkortájt, az átlagos napi hőmérséklet meg 11 fok, így nem kizárt, hogy rengeteg NDK-s turista is megnézte a derbit, akikről közismert, hogy akkor is belemennek a természetes vizekbe, ha szinte lefagy a tökük, bírják a magyar csajokat és nem mellesleg a brusztolós focit. A Siófokról meg az a hír járta odakint, hogy pont ebben erős. Legalábbis erről írt a méltán híres Deutsches Sportecho, no meg a Neues Deutschland nívós sportrovata. Állítólag voltak olyanok is, akik hajlandók voltak lemondani az ’Ossie Classicóról’, azaz a Dynamo Dresden-Dynamo Berlin rangadóról, amit pár nappal korábban játszottak, csak azért, hogy láthassák a magyar tengert, meg a Bányász darálását. Ha jól jön ki a lépés, még egy gyors menet is összejöhet egy formás barnával.

hello tourist (fotó: diezeit.de)

Hogy a dugásból lett-e valami azt nem tudom, de sportszakmai szempontból nagyon nagy csalódás volt a meccs. A lelkes újonc, és a kissé már tunyuló Verebes-féle ETO egy feledhető 0-0-át produkált, ami abból a szempontból nem volt meglepő, hogy mi abban az évben a döntetlenekben utaztunk, és bár nem fukarkodtunk az adott gólokkal, azér’ ez már nem az 5-1-ek, meg 4-0-ák korszaka volt.

A legkomolyabb esemény valamikor az első félidő közepén történt, amit nem tudok plasztikusabban leírni, mint ahogy Varga Béla megtette a Népsportban.

„A Rába kapusa rosszul jött ki az előreívelt labdára, elvétette, Boda elhúzta mellette, de kisodródott és az üres kapu elé ívelt. Hlagyvik kifejelte a labdát, és hogy teljes legyen a „műsor”, a még mindig a tizenhatoson kívül tartózkodó Mészáros fejjel szögletre továbbított.”

A keletnémetek mindig is szerették a tréfát, így talán nem mentek haza szomorúsággal a szívükben. Különösen azért, mert azon a bizonyos otthoni rangadón a Drezdai Dinamó alaposan elagyabugyálta a Berlin Dinamót 36 Tausen Zuschauer előtt, 4-1 lett a vége, Torschütze: Ralf Minge 2-mal, Ulf Kirsten, Hans Uwe Pilz, illetve Andreas Thom. Nem rossz nevek, de a fasorban sincsenek Hajszán Gyulához képest.

*

1985. október 9.

Siófoki Bányász – Rába ETO 0-0

Siófok: Kovács – Brettner, Pardavi, Takács (46’ belényesi), Virágh – Kiss, Nagy, Bódi, Szajcz – Boda, Horváth I. Edző: Szőke Miklós

ETO: Mészáros – Csonka, Hlagyvik, Sarlós, Preszeller – Hannich, Turbék, Rubold (75’ Rezi), Somogyi (46’ Szíjártó) – Melis, Hajszán. Edző: Verebes József

*

A Siófok csapatával szemben meglehetősen ambivalens érzéseim vannak. Afféle se hideg, se meleg a hozzáállásom a Balaton-parti klubhoz. Ezt a bizonytalanságot egy valami, egész pontosan egy valaki billenti a negatív tartományba. Igen, azok tippeltek jól, akik a trénerre, Varga Attilára asszociáltak.

Kevés tenyérbemászóbb figura dolgoziuk a második vonalban, pedig azért nem rossz a felhozatal, gondoljunk csak Várhidire, vagy Bognár Gyurira. Ez az ember tavaly például azzal mutatta meg pedagógiai nagyságát, hogy élő egyenes adásban alázta meg egyik játékosát, és tette ki nagy lendülettel a keretből. Utána pár nappal persze fű alatt, sunnyogva visszakozott, hogy hát kérem a meccs után nagy volt a feszkó, nem úgy gondolta, félremagyarázták, és így tovább. A futballisták kiszolgáltatottságát mi sem jellemzi jobban, hogy a szenvedő fél most is együtt kell dolgozznia ezzel az emberrel.

a szeme se áll jól (fotó: 24.hu)

Varga szakmai tudását tökéletesen mutatja, hogy tavaly majdnem kiesett a Siófok, idén meg még nem sikerült nyerni öt forduló alatt. A Monor elleni bukta, és a Budafokkal szemben otthon elért 0-0, például kimondottan gáz.

Nekem még ma is fáj, amikor februárban, mínusz húsz fokban megverték az ETO-t. A Szentes-éra egyik mélypontja volt az a meccs.

Most azonban nincsenek kétségeim, simán nyerünk Siófokon. Miért? Több oka is van. Egyrészt nekünk van edzőnk, másrészt jobb játékosok futballoznak az ETO-ban, harmadrészt idegenben jobban megy a foci, negyedrészt idén nem lesz szerdai meccsnap-átok, ötödrészt már nincs NDK.

Hajrá ETO!