Egy meg nem értett zseni emlékezete

legendák között (fotó: valogatott.blog.hu)

Mióta apám elment, teljesen megváltozott a viszonyom a halállal. Közelebb kerültünk egymáshoz. No, nem annyira, mint Bergman Hetedik pecsétjében Antonius Block, aki sakkozott vele, miközben sok más mellett az életről is beszélgettek. Nem. Megérintett, foglalkoztat, és mivel átéltem azt a pillanatot, amikor egy ember hirtelen élőből holttá változik, szinte kézzel fogható lett számomra az elmúlás.

Egy tüsszentés, aztán még egy, és vége. Ennyi.

*

Meghalt Kurucz Ádám.

Pályafutásának két meghatározó csapata éppen egymásnak feszült volna, mielőtt jött a hír. Hazudik, aki azt mondja, hogy ez csak véletlen, mert nincsenek véletlenek. Ennek így kellett történnie.

Egy aprócska békési faluban, Kondoroson született, és nem volt kérdés, hogy az Előrében lesz belőle NB I-es futballista. Tizennyolc évesen játszott először a felnőtt csapatban, és akik az elején látták játszani, állítják, zseni volt. De valami már akkor sem stimmelt vele, mert csak nem akart eljönni a várva várt áttörés. Négy évvel később igazolt az aktuális bajnok ETO-hoz, nagy reményekkel.

Két szezont húzott le itt, játszott negyvennyolc bajnokit, minden mozdulatán látszott, hogy más dimenzióban jár, művésze ennek a gyönyörű sportnak, sokkal, de sokkal többre hivatott, de mégsem lett meg neki az a pici plusz, ami a klub klasszikusai közé emelhette volna.

Távol otthontól nem tudott gyökeret verni.

*

Első meccs az ETO-ban:

1983. augusztus 27

ETO-Videoton 2-1

Utolsó meccs az ETO-ban:

1984. június 9

ETO-Tatabánya 1-2

Legjobb meccs az ETO-ban:

1983. november 5.

Szombathely, 10.000 néző

Haladás VSE – Rába ETO 1-5 (1-2)

Haladás: Hegedűs – Fitos, Vörös, Kiss – Nagy, Hegyi, Papp (46’ Horváth I.), Bognár – Domján (61’ Hauzer), Dobány, Szabó F. Edző: Török Péter

ETO: Leskó – Turbék, Rezi, Szíjártó, Magyar – Kurucz, Hannich, Szepesi, Burcsa (41’ Horváth Z.) – Szabó O., Szentes. Edző: Verebes József

Gólok: 17’ Kurucz 0-1, 39’ Dobány 1-1, 40’ Kurucz 1-2, 48’ Szabó O. 1-3, 77’ Szepesi (11-es) 1-4, 86’ Kurucz 1-5

17’ Szentes szöglete után Szabó O. egy csellel lerázta védőjét, középre emelt, Hannich fejjel megtoldotta a labdát, s Kurucz ugyancsak fejjel a bal sarokba továbbított. Hegedűs beleütött a labdába, de nem tudott menteni.

40’ Rögtön a középkezdésből Szentes a felfutó Magyarhoz adott, a hátvéd a középre ívelt, s Kurucz a rosszul kimozduló Hegedűs mellett a jobb sarokba fejelt.

86’ Hannich labdájával Kurucz középen elfutott és 14 méterről, a kimozduló Hegedűs mellett elegánsan a kapuba gurított.

*

Számomra az egyik legemlékezetesebb jelenet vele kapcsolatban nem egy gól, nem egy jól sikerült csel, nem egy leheletfinom passz, pedig volt ezekből is bőven, hanem egy dühös, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség nászából születő rúgás, amit a honvédos Nagy Antal szenvedett el teljes joggal azon a gyalázatos meccsen ’84 tavaszán, egy perccel Szabó Ottó meg nem adott egyenlítő gólja, és másodpercekkel Hannich buktatását követően, amit nem torolt meg Kurucz földije, a gaz Győri játékvezető. Hirtelen újra azzá a kondorosi kisfiúvá változott, akit ha igazságtalanság ért, egyből harcolni kezdett, és nem válogatott az eszközökben.

Villant a piros, elszállt az utolsó esélye is annak, hogy egyenlítsünk, de egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Nekem abban a pillanatban vált igazi győri labdarúgóvá.

A sors akkor szolgáltatott volna számára igazságot azért a kiállításért, ha négy évvel később, a ’88-as kupadöntőben pályára is léphetett volna a Honvéd ellen, és nem csak a békéscsabai keret tagjaként ünnepelhette volna a győzelmet. Mert akkor már, egy röpke fehérvári és debreceni kanyar után megint otthon játszott. De neki ritkán jutott az igazi napfényből, és ez még akkor is igaz, ha sokat tett azért, hogy ez így legyen.

Vagy talán éppen ezért sikerült kanyargósabbra a pályafutása és az egész élete, mert ő is tudta, jóval többre lenne hivatott?

Sokat elmond, hogy a fellelhető adatbázisok számára egyöntetűen fehér folt 1988 nyara és 1990 nyara közötti időszak, hogy aztán újra Békéscsabán bukkanjon fel, és még játsszon ott három szezont, mielőtt végleg befejezte volna a minőségi futballt.

*

Azt tartották róla, hogy ő lehetett volna Törőcsik András pár évvel fiatalabb kiadásban, és talán abban reménykedtek, hogy túl is szárnyalhatja Kesét. Sok a hasonlóság, de mint futballista, végül nem lett belőle az.

Törőcsik nincs valami jó állapotban, de még él.

Kurucz Ádám úgy halt meg, hogy még a focista társadalom sem tudott róla szinte semmit.

Nagyon szomorú ez.

Legyen neki könnyű a föld!

tisztelgés (fotó: Facebook – Békéscsaba 1912 Előre)

Kategória: nemsport
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.