Modrić és Ramos lefigyeli Rakitićet (fotó: rakoczifc.hu)

Sok évvel ezelőtti Népsportokat lapozgattam pár napja, és elrévült tekintettel nosztalgiáztam. Ladislao Biondi tudósításait olvastam a Serie A aktuális eseményeiről, a nyolcvanas évek derekán. Emlékszem, hózentrógeres hülyegyerekként ittuk a szavait, ő volt az istenkirály, minden titkok tudója, aki mindenhol ott volt, találkozott Paolo Rossival, arról nem is beszélve, hogy Bettega, neki árulta el először, mi volt a Juve titka, ezen felül bennfentes infókkal rendelkezett még a Campobasso történéseiről is. Az megvan, hogy ilyen meccset játszottak az olasz liga valamelyik osztályában, hogy Campobasso-Sanbenedettese?

Nem tudom, mikor szembesültem azzal a szigorú ténnyel, hogy Ladislao Biondit igazából Szőke Lászlónak hívják, aki túl sokat nem kockáztatott az írásaival, mivel a magyar futballrajongók döntő többségének esélye sem volt valós információhoz jutni a külföldi bajnokságokról.

Magyarán azt írt, amit akart.

Ladislao Biondinak, akiről nem tudom, hogy él-e vagy hal-e, mostanság annyi előnye van a korábbi időszakhoz képest, hogy a korszak kevéssé dokumentált, a Youtube-on például nincsenek fenn az időszak érdekesebb mérkőzései sem, pölö ETO-Juventus (1979). Az idő változott, manapság még egy elbaszott szöglet is visszanézhető valahol a neten. Tíz kameraállásból.

Korunk politikus szupersztárjai előszeretettel hivatkoznak a számukra kellemetlen dolgok miatt a ’fake news’ jelenségre, sikerrel. Laci bácsinak erre nem kellett figyelnie. Ő azt írt, amit akart, nem volt kontroll.

*

A virtuális valóság lassan teljesen rátelepszik a mindennapjainkra. Nem hidd el, amit látsz, mondják az influenszerek, miközben küldik rád a vudu varázslatot.

Vettem magamnak a fáradságot és megnéztem a Kaposvár-ETO NB II-es derbit a KaposTV közvetítésén keresztül. Kilencven perc tömény izgalom.

Megvártam a meccset követő reakciókat és azzal kellett szembesülnöm, hogy Ladislao Biondi, meg az összes többi retro muki szelleme továbbra is él. Mintha megállt volna az idő ’83 októberében, amit én látok, azt más nem, amit én látok, az a látás. A tökéletes látás.

Szóval kedves barátaim, minden jószándékú akaratom ellenére azt kell mondanom, hogy a tegnapi meccsből nagyon kevés pozitív dolgot lehet kiemelni.

Nagyjából tíz perc volt hátra, 0-2-re álltunk, és nekem az járt a fejemben, hogy a csapat különösebb elképzelés nélkül, a tudatosság szemernyi szikrája híján rohan a vesztébe, kötelességszerűen darál, nincs benne tűz, de ami még rosszabb, szív sem. Ekkor jött a semmiből az a pontrúgás, amit Koltai befejelt. Nem volt megrajzolt akció, igazából a előzmény nélkül jött a gól.

A Kaposvár szerencsére valamiért totál berezelt, próbálta kihúzni a hátralévő időt, de ezért a nihilért most megbüntette őket a futball istene. Hogy ez igazságos volt? Nem tudom. Vélhetően nem. Az okosok erre szokták azt mondani, hogy korábban kell lezárni a meccset, és a Rákóczinak volt is rá sansza, többször is.

Waltnernek persze sírhat a szája, de ha lettek volna olyan spílerei, akik a vér szagát megérezve végig visznek pár kontrát, akkor most nem a heroikus 2-2-ről beszélnénk, hanem a gyalázatos 0-5-ről.

Az ETO nem játszott jól, az iksz tiszta ajándék. Az első félidőben nekem az tűnt fel, hogy Jakab labdaügyesebb játékos, mint a keret maradék része. Nem tudom, Mészölynek mi baja volt vele, de luxusnak tűnik, hogy jegelte hét meccsen keresztül.

Tajthy Tomi hozta, amit várni lehet tőle. És ez baj. Roppant látványosan, nagy rössel próbálta szervezni a játékot, de ez inkább eszetlenségnek tűnt kívülről. Mondok egy példát, érdemes a felvételeket utólag megnézni. Hány olyan alkalom volt, amikor a nem túl nehéz visszapasszt pont annyira tolta meg hosszan, hogy a labda újbóli megszerzéséért a testi épségét kellett kockáztatnia? Több mint egy? Ha nem, írd meg kommentben, hogy miért nem annyi!

És most itt meg is állhatunk. A kreatív spílerek sorának vége is. Személy szerint Szánthó Regőt is ide sorolnám, de nála olyan kedvetlenséget láttam, amit kurva nehéz megmagyarázni. Ha jól számolom az extra megmozdulásokat, az első félidő elején volt egy olyan löbbölése, ami megint megmutatta, hogy több van a fejében, mint a kezdőben sokaknak, de sajna a társ nem fejezte be az akciót és mintha el is ment volna a kedve az egésztől. A párharcokat el is vesztette rendben.

Elől vékonyak vagyunk nagyon. Andrić hozza a balkáni mentalitást, megy ezerrel, rátekeredik a bőrre, és vágyja a segítséget, amit ha nem kap meg, bosszús. Telleget. Mivel a középpályánk nem annyira okos, kevés használható labdát kap. Hamar Ádi tipikus befejező csatár, ha nem jön lábára a bőr, totálisan impotens. Nem jön lábára a bőr. Honnan is jönne? Bagi Pistitől?

A sztori most arról szól, hogy nagyot küzdöttünk, és járt nekünk a pont. Én másként látom. Mákunk volt. A Kaposvár túlgondolta a történetet, hamar kezdte ünnepelni magát, mi pedig, ha nem is nagy meggyőződéssel, a váratlan szépítést követően nyomtunk az utolsó pillanatig. Most lett jutalma az erőlködésnek, jelzem, bő tíz perc relatív tudatos futballról beszélünk, de erre nem kéne építeni. Nem erre kéne építeni.

*

Kaposvári Rákóczi – WKW ETO 2-2 (1-0)

Kaposvár: Pogacsics – Nagy J., Ur, Szabó, Hadaró – Szakály, Hegedűs (46’ Nagy K., 67’ Fodor)– Zsiga (16’ Nagy R.), Beliczky, Bíró – Rajczi. Edző: Waltner Róbert

ETO: Horváth T. 2.5– Kovács 2, Vadász 2, Vukasović 2.5, Völgyi 2.5 – Tajthy 2.5 (56’ Koltai 3), Bagi 2.5 – Szánthó 2 (68’ Szimcso 0), Jakab 2.5, Andrić 2 – Hamar 2 (56’ Erdélyi 2.5). Edző: Király József

Gólok: 27’ Beliczky 1-0, 50’ Bíró 2-0, 80’ Koltai 2-1, 90+1’ Nagy J. (öngól)* 2-2

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

*Komoly vita tárgyát képezi, hogy ki szerezte az egyenlítő gólt. A sajtó szerint Erdélyi Laci, a spori ellenben Szimcso Viktort t írta be a jegyzőkönyvbe.

Én a saját szememnek hiszek, oszt kész.