Huszonegyedik századi magyar panoptikum

na ilyen a minőségi aszfalt (fotó: 444.hu)

„Páris, Berlin, Moszkva és Szeged –

Kevesen vannak jó emberek.

Akik meg vannak, jajgatni vannak.

Narancshéjnak is útjába vannak.”

[József Attila: Jónál jobb – részlet]

*

Egyes értesülések szerint a Stamford Bridge-en sűrűn elhangzott az ETO neve. Az orosz kultúrában járatos bennfenteseknek ez annyira nem volt meglepő, mert Abramovics és sleppje egymás közötti diskurzusában már hallották a szót milliószor, igaz, kicsit más hanglejtéssel, de hát mindenki tudja, hogy a szlávok kizárólag borzalmas akcentussal beszélik az idegen nyelveket. Most azonban nem azt mondták, hogy ’это’, hanem azt, hogy ETO. És nem is oroszul dumcsiztak a vendégek számára fenntartott VIP szektorban, hanem valami egészen furcsa, kissé mekegő nyelven. Volt köztük egy mokány bajuszos, aki relatív normálisan fel volt öltözve, de a többiek egységesen rosszul szabott öltönyt viseltek, amiből látványosan buggyant ki a pocakjuk, majdnem szétfeszítve elől az ingjüket. Nagy volt a vidámság, amit csak részben indokolt a látogató meglepően bátor játéka, és a szoros eredmény, sokkal inkább a szendvicsek minősége váltott ki elismerést. Így még abba is belenyugodtak viszonylag hamar, hogy nincs szotyi. Inkább ettek bánatukban még fejenként legalább nyolc falatkát a kaviárosból és minden mindegy alapon a maradékot is gondosan elcsomagolták. Az idefelé vezető úton ugyanis botrányos kevés volt az étel a repülőn.

Különösen az egyikük volt elemében, már abban az értelemben, hogy minden második mondatában szerepelt az, hogy ETO. Meg az, hogy Kécske. De ez utóbbira egy angol drukker azért nem venne mérget, de a csé hang miatt simán lehetne ez is valamilyen orosz szó. A társaság többi tagja sűrűn lapogatta a vállát, amiről egy kisebb odafigyelés után kiderült, hogy egyáltalán nem különleges aktus, mert nagy nevetések közben gyakorlatilag mindenki lapogatta mindenki vállát. Kivéve egy hölgyét, akit nem érintettek meg. Valami nagytiszteletű asszonyság lehetett.

A meccs végén még gyorsan megittak két kört, főleg azután, hogy a pincérek kezdték leszedni az asztalokat, és hát az ijedség nagy úr. Szelfiztek párat, emberünk egyik kezével hármat mutatott, a másikat ökölbe szorítva szimbolikus nullát, miközben belemosolygott a kamerába. A semleges szemlélődők nem értették a dolgot, hiszen 1-0 lett a meccs vége. Szándéj! Mondta magabiztosan. Szándéj!

Sietni kellett, mert már várt rájuk a gép a northolti reptéren és még ilyenkor sem könnyű közlekedni Londonban.

Az asztalon hagytak pár fontot a hála jeléül, amit a pakisztáni kiszolgáló személyzet tagjai örömmel fogadtak.

Hiába no! Nem úr, aki nem pazar!

A fenti történet természetesen a képzelet szüleménye, az esetleges egyezés a valóság bármely elemével kizárólag a véletlen műve lehet. Meg egyébként is, rossz az, aki rosszra gondol.

*

Lehetne ez a mai meccs sokkal pikánsabb is. Mondjuk akkor, ha a sors, amit nevezhetnénk tréfásan ner(értsd! nem ezért rajongok)-paktumnak, úgy alakította volna, hogy nem WKW ETO-Duna Aszfalt TVSE szerepelne a jegyzőkönyvben, hanem WHB ETO- Duna Aszfalt TVSE.

Nem így lesz. Soros ellenfelünknek ugyanis dobta a gép a helyi potentát által irányított megavállalkozást, nekünk meg nem. Egyelőre… Az a jó, hogy van ez a társadalmi felelősségvállalás szöveg a modern vállalati kultúrában, amire számtalan érdekes dolgot fel lehet fűzni, csak a célt kell megtaláni. Kifesteni a helyi iskolát az egyik szombaton, gyűjteni egy rászoruló közösségnek, vagy éppen támogatni a városi futballklubot. Mennyire másként néz ki ez, mint azon mentegetőzni, hogy megkértek rá, nem volt más választásom.

Érdekes adalék, hogy a tiszakécskei klub kényesen ügyel arra, hogy megkülönböztesse magát a kilencvenes években az NB I-ben is megforduló Tiszakécske FC-től. Ez alapvetően jogos, mivel az első ligás kalandot követően nem sokkal már Cegléden találta magát az a csapat. Ráadásul az újjászületéshez tényleg kellett a Duna Aszfalt, nélkülük minden bizonnyal most is a megye egyben vitézkedhetnének. Így azonban megy a habzsi-dőzsi, évente osztályváltással, egy kis stadion-rekonstrukcióval, ami a jelen viszonyok között meglepően visszafogottra sikerült, bár ki tudja, hol van még a vége. Ha így megy tovább, és pár éven belül visszaemelik az NB I létszámát tizenhatra, nagy tétben fogadok arra, hogy a Tiszakécske abban benne lesz.

Balla Misit el is hoztuk (fotó: fociakobon.cafeblog.hu)

Ami biztos, tiszakécskei futballcsapat utoljára Győrben játszott első osztályú tétmérkőzését, húsz évvel ezelőtt. Új kor hajnalán voltunk akkor, mai szemmel nézve különös az optikája annak, hogy a Kécske mellett az akasztói csodacsapat, a Stadler is alázuhant abban az évben.

Ha végignézzük az ETO kezdőjét és kispadját, különösen szomorú, hogy időközben már ketten is az égi pályákon szerepelhetnek csak.

*

1998. június 6., 30. (utolsó) forduló

Győr, 6.000 néző

Győri ETO – Tiszakécske 2-1 (2-0)

ETO: Molnár L. – Lakos – Stark – Mracskó (87’ Sütöri), Korsós, Csató S. (65’ Cseke), Somogyi, Gőgh – Szarvas (81’ Fehér), Ferenczi, Vayer. Edző: Reszeli Soós István

Tiszakécske: Tóth – Izsák – Balla L., Sipos, Barna – Holló, Bánföldi, Molnár I. (46’ Major), Besserman (57’ Török), Szántó (74’ Vidákovich) – Balla M. Edző: Gálhidi György

Gólok: 3’ Ferenczi 1-0, 43’ Vayer 2-0, 47’ Sipos 2-1

egy jó szezon, jó zárása volt

*

Ellenfelünk nem kezdte túl jól a ligát. Klasszikus megszeppent újoncként az első két meccsen nagyon beleszaladt a késbe, otthon a Soroksártól egy négyest, majd Gyirmóton egy ötöst kapott. Azóta azonban csak a ZTE ellen vesztett, igaz nyerni is csak kétszer tudott, utoljára éppen az előző fordulóban, a Csákvár ellen.

Engem kissé aggaszt, hogy marha sok meccsüket adták döntetlenre, azaz levonták a tanulságot a két nagy verésből és búcsút intettek a nyílt játéknak, mi meg az ilyen csapatok ellen nem mutattunk eddig túl nagy potenciált.

A keretükben nem hemzsegnek a nagy nevek, talán Batizi-Pócs Balázs, Ludánszki Bence, Horváth Adrián és Sváb Dániel neve lehet ismerős, nekik van NB I-es múltjuk. Az igazi hardcore focibuziknak Helesfay Donát is beugorhat, mert neki is van, és nem mellesleg pályán volt az ETO-PMFC derbin ’15 tavaszán. 3-0 ide.

A legnagyobb név azonban nem a pályán van, hanem a klubházban, éspedig Nyilas Elek sportigazgató.

Nem lesz könnyű, ráadásul ez megint azok közé a derbik közé tartozik, amin igazából csak veszíthetünk. Még akkor is, ha mondjuk iksz lesz a vége.

Győzni kell, mert két hét szünet jön megint, és piszkosul nem mindegy, milyen hangulatban készülünk hosszú és unalmas napokon keresztül a Bekő Balázs vezette Balmaz elleni idegenbeli fellépésre.

*

Vannak furcsa dolgaim. Ilyen például, hogy imádom a friss aszfalt illatát, mások szerint szagát. Hosszú percekig le tudok cövekelni, ha egy finisert látok munka közben, ahogy éppen teríti a még meleg, lágy anyagot. Az emberek ilyenkor többnyire befogott orral sietnek el a munkaterület mellett, szeretnének gyorsan túllenni a kellemetlen találkozáson.

Csak azt kérem a fiúktól, hogy fektessék meg ma délután a Duna Aszfalt TVSE csapatát.

Hajrá ETO!

Kategória: felkonf, mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.