Sok hűhó a majdnem semmiért

mögöttem stadion, előttem felhők (fotó: saját)

Hosszasan vacilláltam, hogy kinek adjam oda az eddig még egyszer sem kiosztott meccs legjobbja címet. Nehezítette a dolgomat a feladat újdonsága, és nem utolsó sorban az, hogy futballista nem jöhetett szóba. Sok-sok mérlegelést követően két jelöltem maradt, végül a szívemre hallgattam.

Az a húsz-harminc kis fertődi focista bőségesen rászolgált az elismerésre. Rutinosan hozták le a kötelezőt, azaz a derbi előtti felvezetést, aztán elfoglalták helyüket a nyugati A szektorban – tényleg! nem lehetett volna beültetni őket normálisabb helyre? – és feszült figyelemmel követték a mérkőzést. A második félidő közepétől pedig jöhetett az igazi örömjáték, a szurkolás! Simán leverték az erre elvileg OKJ-s papírral rendelkező ultrákat, akik üveges tekintettel követték végig a kilencven percet, csak a finisben élénkültek meg, amikor végre valahára lehetett egy jóízűt bírózni, majd a lefújás után csúnya szavakkal illetni a csapat teljesítményét. A kissrácok ellenben torkuk szakadtából kajabáltak, zengett a Hajrá ETO!, meg a Mindent bele! Nyilván egy az empátiáját már rég elveszítő hetvenes, aki pont most szembesült azzal, hogy nem kapja meg a teljes tizennyolcezres nyugdíjprémiumot, kisöbű sportpuskával próbálta volna meg levadászni őket, vagy jobb esetben csak a maradék haját tépte volna ki a ricsaj hatására, de szerencsére ilyen ember nem volt kint, vagy ha igen, az éber biztonságiak a beléptetésnél elvették engedély nélkül tartott fegyverét, amit a végén természetesen visszakaphatott.

A lefújáshoz közeledve izgatottan felsorakoztak a plexi elé, egy pacsiban reménykedve. Azt már nem vártam meg, hogy az aranylábúak kiszaladtak-e hozzájuk, megköszönni a bíztatást, mert addigra zombivá változtam, és az ultrák evolúciójával ellentétes utat bejárva, a meccs végére lett üveges a tekintetem.

Szerintem egyébként nem jöttek oda.

*

A másik jelölt a bíró, Veizer Roland volt, aki nem tudom, milyen szert szedhet, de valamiért teljesen elhitte, hogy ez itt a Championship, ő most a Pride Park Stadium csodás gyepén áll és éppen a Derby County-Rotherham United mérkőzést vezeti. Hihetetlen faszán volt határozott, nem tördelte szét a meccset állandó sípolással, rengeteg olyan kontaktot engedett tovább, amit számos kollégája azonnal lefújt volna. A képzeletbeli kalapomat lengetem előtte tiszteletem jeléül, és én kérek elnézést azért, hogy a pályán lévő két csapat nem bírt felnőni a színvonalára.

Az angol vonalat azzal is erősítette, hogy szépen mindenkinek elmagyarázta, ha ítélt valamit. Nem akarom elképzelni, hogy milyen bamba arcokat láthatott ilyenkor, mert szeretnék nyugodtan, rémálmok nélkül aludni.

Csupán azt sajnálom, hogy az összeférhetetlenség ósdi szabálya miatt nem állhatott oda az utolsó percben megadott szabadrúgást elvégezni, mert száz százalékig biztos vagyok benne, hogy bevarrta volna a hosszú felsőbe.

No de erről majd essék szó később.

*

A konkrét játék kapcsán van valami, ami folyamatosan motoszkál a fejemben, de még mielőtt belekezdenék annak kifejtésébe, szeretnék valamit tisztázni. A játék szót itt csak és kizárólag azért használom, mert létezik egyfajta közmegegyezés, hogy amennyiben futballmeccset néz az ember, akkor ott játszanak az aktorok. A tegnapi mérkőzés kapcsán ezért szerencsésebb lenne az erőlködés, esetleg a szerencsétlenkedéskifejezéseket használni, de nem akarok a szándékomnál jobban megbántani senkit.

ránk férne egy nagy generál (fotó: saját)

Szóval. Egyetemista koromban, a szorgalmi időszak unalmasabb óráit, amikor tanulni már nem volt kedvünk, a kocsmázáshoz meg már nem volt pénzünk, focizással ütöttük el. Ha megvolt a szándék, gyorsan végigkopogtattuk a kollégium azon fiús szobáit, ahol potenciális labdazsonglőrök lakhattak, kerülve azokat a helyeket, ahonnan éppen olyan fura, semmivel sem összetéveszthető hangok szűrődtek ki, amit egyesek még csak a klubhelység zártkörű filmvetésein hallottak, azzal a céllal, hogy összeszedjünk legalább tizenkét bátor delikvenst. Nem volt ez annyira könnyű feladat. A szükség nagy úr, néha korábban ismeretlen helyekre is bemerészkedtünk, hogy meglegyen a létszám.

Így akadtunk össze Szőrincével, vagy Szőr Vincével, isten lássa lelkemet, már nem emlékszem pontosan az alvilági nevére, mert nem ez volt az igazi neki, azt még nagyobb homály fedi. Vince ismert figura volt, egy kis szabolcsi településről került Miskolcra, így neki már ez is Nyugat-Magyarországnak számított. Ittunk vele párszor a Rockyban, de mint futballista, sosem került komolyan szóba. Miért? Talán a testalkata miatt.

Jössz focizni?

Kicsit meglepődött a felvetésen, de magabiztosan válaszolt. Tudjátok az van, hogy én tudok focizni, de nem szeretek.Azzal becsukta a szoba ajtaját.

*

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, hogy mi a bajom a mostani ETO-val, azt kell mondanom, hogy nem látom a játékosokon, hogy szeretnék ezt a csodálatos játékot.

Hogy szeretnék azt, amit csinálnak.

Kicsit keményebben fogalmazva: jó iparosok, akik darálnak, futnak tisztességgel, mert azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy nem futnak eleget. Csak ugye egy dolog a mennyiség, és egy másik a minőség. Az kétségtelen, hogy van kondi, de valamiért az látszik kívülről, hogy hiányzik a dinamika és híján vagyunk a frissességnek. Ezt ott lehet legjobban tetten érni, hogy mondjuk milyen nívójú utolsó passzokat produkált tegnap Szimcso vagy Andrić egy nagyobb szaladás után. De ez csak egy gonosz kiemelés, mert a többiek sem lehetnek büszkék a teljesítményükre.

Az első félidőben nagy volt az iram, rohangáltunk, mint a mérgezett egér, de mégsem volt egy helyzetünk sem, veszélyt maximum a szögletek jelentettek, de csak elvileg, mert a beívelt labdák simán kijöttek a kécskei falról. A kornerek is mutatták a fentebb jelzett fásultságot.

Kimegyek, felnézek, berúgom. Visszazárok.

A másik oldal sem vágott bele a tiki-takába, derék dolog saját korlátaink beismerése, faék egyszerűségű játékot mutattak ők is, de valamiért hamarabb végigmentek a pályán, és egyre többször jelent meg a vállamon az a kellemetlenkedő kisördög, aki folyamatosan azt sugdosta a fülembe: előbb utóbb betalálnak, hahaha!

Paradox, hogy ezt a második játékrészben tették meg, akkor, amikor már mi is kaput találtunk végre. Ráadásul egy szöglet utáni, nem túl bonyolult variációval sakkozták ki a védelmünket. Ott és akkor egy lyukas garast nem adtam volna, hogy egyenlítünk, mert itt gólt sosem rúgunk, Veizer sportárs meg tizenegyest ne fog adni, az tuti.

Ezek után kellemes meglepetéssel ért fel a gyors egalizálás. Vélhetően a kécskei játékosokat teljesen elbűvölte az eredményjelzőn virító 0-1. Innentől kezdve folytatódott a futóverseny, de sajnos észrevehetően kisebb tempóban, és továbbra is totál esetleges megoldásokat alkalmazva.

Az egész meccsre jellemző volt, hogy sűrűn ívelgettünk be szélről, amik között volt veszélyes kísérlet is, de érkező ember talán soha. Ha a mérleg pozitív serpenyőjébe szeretnék tenni valamit, ami tudatos alapjátéknak nevezhető, akkor ez lehetne az, de sajnos ez egy olyan elem, ami több részből áll. Példának okáért a röplabdában sem úgy készítenek elő a feladók támadást, hogy nem jön az ütőjátékos.

A végére mindenki kikészült, egyre több lett a hiba. Egy ilyen alkalommal Szánthó Regő megnyerhette volna a meccset, de valamit csúnyán elmért. Aztán pedig jött a kilencvenharmadik percben az a szabadrúgás, aminél jobban semmi sem mutathatta volna meg, hogy itt valami nagyon nem kóser.

az igazi hősök (fotó: saját)

Azok kedvéért, akik nem látták. Huszoniksz méterről jöhettünk, nagyjából középről. Hárman álltak a labda köré, neveket nem írok, mert nem az a lényeg. Az sejthető volt, hogy legurítással indul a figura, de a végrehajtás aztán mindenkit meglepett. Legyünk megengedőek, a felkészítő videózás közben véletlenül egy Benny Hill kazettát tett be a mester.

A kétszeri érintés miatt megítélt közvetett szabadrúgásra már nem maradt idő.

Ha a munkájukért élő-haló sportemberek lépnének hétről hétre zöld-fehérben a pályára, a tegnapi meccs kapcsán is megengedőbb lennék. Milyen rossz lehet úgy veszíteni, hogy ennyit melózól! Mivel azonban csak leszegett fejű zsoldosokat látok, akik még csak nem is dühösek, nem tudok együtt érezni, sajnálom.

*

P.S. Nem tudja valaki, hogy Csernus doktor mit vállalt, amikor idejött, mert az ő munkájából aztán végképp nyomokban sem fedezhető fel semmi.

*

WKW ETO – Duna Aszfalt TVSE 1-1 (0-0)

ETO: Horváth T. 2.5 –Tóth 2, Tar 2, Vadász 2, Völgyi 1.5 – Jakab 1.5 (74’ Baracskai 0), Vukasović 2.5 –Szimcso 2.5 (59’ Szánthó 2), Koltai 1.5 (59’ Erdélyi 2), Andrić 2 – Magasföldi 2

Tiszakécske: Molnár – Benkó, Ludánszki, Csáki, Sváb – Tölgyesi, Horváth A., Kocsis (84’ Mihály) – Batizi-Pócs, Stoiacovici (65’ Gréczi M.) – Puskás (53’ Gréczi G.)

Gólok: 56’ Ludánszki 0-1, 60’ Magasföldi 1-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

itt még minden olyan szépnek tűnt, aztán (fotó: saját)

Kategória: elemzés, mérkőzés
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Zöldvérű szerint:

    Veizer azt is megmagyarázta amikor elfelejtett fújni vagy nem adott sárga lapot, helyette magyarázott…
    Több esetben is így tett. Amit kiosztott mind jogos volt, de pár sárga a zsebében maradt. A jó bíró amikor kell előhúzza a sárgát és nem próbál meg átmenni pedagógusba.
    Időhúzást is engedte egyébként a Tiszakécskének.
    De ez szubjektív, ez az én véleményem.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.