Szó bennszakad, hang fennakad

nem tűr megalkuvást (fotó: nool.hu)

Ami Barcelonának a Las Ramblas, Párizsnak a Champs- Élysées, Berlinnek az Unter den Linden, az Adyvárosnak az Ifjúság körút. Gyerekként nagyon menőnek éreztem, hogy ott lakunk, ráadásul a kanyarban, pont ahol a Felszabadulás út felől induló négyemeletesek eltávolodnak az úttól, majd egy merész megoldással kilencven fokos fordulatot vesznek és a Munkásőr és Bacsó Béla utcák felé veszik az irányt. Az a játszótér maga volt a nyugalom szigete, csendes és barátságos, ahol főként a szomszédos kilenc lépcsőházban lakó tucatnyi gyerek töltötte szabadidejének nagy részét a hetvenes-nyolcvanas években. A 37-től a 49-ig.

A házsor túlsó oldalán egy teljesen másik világ rejtőzött. Egyrészt a hatalmas pusztaság, aminek a végén ott volt egy rejtélyes homokos-löszös domboldal. Aztán a kiserdő, ami inkább cserjékből és mindenfelé burjánzó bokrokból állt össze és nem fákból, és ahová betérni maga volt a kaland. Mellette az aprócska gyalogút, végén a vasúti átjáróval. Mennyi búskomor lélek bolyongott errefelé, utoljára, hogy azután az érkező vonat elé vesse magát. Emlékszem, a vonatok valószínűtlenül és hosszasan dudáltak, mikor közelítettek, mert sosem lehetett tudni, mikor ugrik elő megint valaki a hőszolgáltató kanyargó csövei közül és fejezi be földi életét a csattogó kerekek között. No és persze a kicsi grund a szőnyegporolóval, ami mellett később kinőtt egy nagyobb méretű, döngölt futballpálya összeeszkábált kapukkal, és amiért ádáz harcot folytattunk az 51.-től induló lépcsőházak futballistáival.

Nekünk, a mi kis mikrovilágunknak ellenben igazi, hús-vér focisták is jutottak. Közvetlen a szomszédunkban, a 41.-ben lakott például Magyar Lajos. Emlékszem, egyszer éppen kinéztem az ablakon, amikor egykedvűen elballagott az ablakunk előtt Szentes. Miután odaért a bejárati ajtóhoz, hosszasan böngészte a kaputelefonon a neveket, becsöngetett, pár másodperc múlva hallani lehetett a halk berregést, a Császár pedig belépett a lépcsőházba. Pár évvel múltam tíz, a szívem majd kiugrott a helyéből, miközben titokban kukucskáltam a függöny mögül. Hirtelen ötlettől vezérelve azonnal riasztottam a többieket és hamarosan cetlikkel és tollakkal felszerelve már mi is nyomtuk a kapucsengőt.

*

A 39. egy sokkal misztikusabb valakit rejtett. Nem is tudom, hogy futballőrült apám mikor mondta először, hogy ott is él egy ETO-legenda. Mivel a Verebes-korszakban nyílt ki a szemem, a neve elsőre nem mondott semmit. Másodikra sem. Utána olvastam, majd tudatosan figyelni kezdtem őt, de szinte sosem láttam. Olyan volt, mint egy szellem, aki sosem bukkan fel az utcában, pedig biztosan járt-kelt, hiszen munkába kellett mennie, elkísérni a gyereket az iskolába, bevásárolni, vagy egyszerűen leugrani a kis újságosbódéhoz Népsportot venni. Esetleg csak sétáni a kellemes tavaszi időben. De nem, eltűnt, fantommá változott, aki a mi gyermeki fantáziánkban a kiserdő lakójaként élt, ahová, ha bemerészkedtél megkeresni, az ágak hirtelen önálló életre keltek, elzártak minden utat, és onnantól kezdve nem volt esélyed megközelíteni őt és a titkait.

Úgy is alakulhatott volna a világ, hogy tagja lesz az aranycsapatnak, ha másként nem, kiegészítő, de fontos emberként, aki túl a harmincon a rutinjával tud segíteni, ha kell. Mint mondjuk Glázer Robi.

A sors azonban nagyon kegyetlen és igazságtalan volt vele. Nincs jogom eldönteni, hogy ezért mennyit tett vagy nem tett, ami bizonyos, hogy Fanna megrúgása azon a keserédes októberi délutánon, hiszen nyertünk, de mégsem győztünk, nem adhatott elég okot arra, hogy egy példás pályafutás ilyen hirtelen és ilyen méltatlanul záruljon le.

Szerencsére a szurkolók emlékezetében megmaradt az egykori fedezet és amikor a stadion szektorait elnevezték egy-egy legendáról, ő is kapott egye blokkot a keleti lelátón.

Megérdemelte.

Remélem hamar eljön majd az idő, amikor érdemes lesz újra megnyitni azt az oldalt is. A kicsit korosodó drukkerek pedig mesélhetnének unokáiknak arról a bácsiról, akinek fotója ott van a betonfalon, közvetlenül a szektorba vezető lépcső mellett.

Megérdemelné.

*

1968. április 9. Monaco

UEFA U18 Ifjúsági Torna (a későbbi Európa-bajnokság jogelődje)

Magyarország – NDK 4-1 (2-1)

Magyarország: Mészáros – Pál, Maurer, Vágó – Pozsgai, Nagy F., Radics, Kovács – Branikovits, Nagy L., Tóth.

NDK: Schneider – Kurbjuweith, Gent (Espig), Enge, Rohde – Rauschenberg, Schellenberg, Mosart – Weisse, Zölfl, Neubert.

Gólok: 6’ Radics 1-0, 10’ Schellenberg 1-1, 32’ Branikovits 2-1, 53’ Enge (öngól) 3-1, 76’ Branikovits 4-1

A sportújság szerint a kapus Mészáros, a középhátvéd Mauer és a csatár Branikovits mellett a fedezet Pozsgai játszott kimagaslóan.

*

A klubban nevekkedett Pozsgai Lajos 1968 és 1981 között 277 alkalommal húzta magára a zöld-fehér dresszt bajnoki meccsen és ezeken tizennégy gólt szerzett. Számos alkalommal szerepelt korosztályos válogatottakban.

csúcson (fotó: focitortenelem.blogspot.com)

1974-ben bronzérmet nyert az NB I-ben, 1979-ben pedig Magyar Népköztársasági Kupát.

Bántóan fiatalon ment el.

Ma lenne hatvankilenc éves.

Kategória: legenda, történelem
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.