A nulla-nullákon innen és túl

cifrázza (fotó: nso.hu)

Az álmos mezőváros jellegét öltő nagyközség futballszerető polgárai izgatottan ébredtek. Mindenki érezte, hogy itt a nagy lehetőség, olyan, amit feltétlenül meg kell ragadni. Tavaly is annyira közel jártak hozzá, mertek nagyot álmodni, de nem jött össze. Megint nem. Két ponton múlt, két elátkozott pontocskán. Mindegy, kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba, ráadásul a saját sorsukban a kezük, még akkor is, ha utazni kell, nincs hazai pálya, de itt a távolság nem számít, ha tiszta az idő szinte ellátni egészen odáig a pusztán keresztül.

A drukkerek könnyebb szezonra számítottak. Az előző idényben feljutott az Akadémia, és bár sok helyen pusmogtak arról, hogy elég már az állóvízből, jó lenne átlépni a megyehatárt, megmérettetni magukat komolyabb csapatokkal szemben, de ez régebben is csak szöveg maradt, a helyi hatalmasságok gyorsan belátták, hogy jobb a belterjes közegben a liga elején állni, mint pofozógépnek lenni eggyel feljebb. Beszélték, hogy a bajnokság zárása előtt nem sokkal minden komolyabb csapattal rendelkező településen összeült a tanácselnök, a vébétitkár, a téeszelnök, és sok helyen a pap is a klubvezetőkkel, már persze, ha a fentieken kívül más volt a potentát, meghányták, vetették a dolgot, aztán a hosszabb vagy rövidebb vita után, pár fröccs elfogyasztását követően döntöttek, és többnyire a ’Maradjunk, elvtársak, már megbocsásson tisztelendő úr!’ felkiáltással zárták a megbeszélést.

Ezek után őrült csata kezdődött a felsőházban, de nem az idény korábbi szakaszában megszokott módon, a topcsapatok hirtelen elkezdtek pontokat veszíteni, érthetetlen formahanyatlás következett be egyes játékosoknál, és ez a fura játék odavezetett, hogy vagy az nyerte a bajnokságot, akinek fontos volt a feljutás, vagy ha nem akadt ilyen társaság, akkor meg az, aki nem volt olyan ügyes.

Mondanom sem kell, hogy a szurkolók is tudtak a különböző machinációkról, de ők ennek ellenére mindig bíztak a csodában, őszintén hitték, hogy az ő szeretett klubjuk nem olyan, a beszűkült tudatállapot egy speciális, kizárólag a sportért élő és haló emberekre jellemző fajtájában szenvedtek, amit azok, akik nem voltak tagjai ennek a csoportnak nem értettek és nem is érthettek, így jobb híján csak röhögtek rajtuk, míg az előbbiek képesek voltak zombiként járni és kelni egy-egy váratlan hazai 0-1 után, sőt, így beülni egy mezőgazdasági gép kormánya mögé hétfőn reggel hatkor.

A futballrajongói remény és a naivitás ezen a szerdai napon is győzött a realitás felett. Legalábbis addig, amíg le nem fújták a meccset. Pedig a Népszabadság megírta, hogy Husák, Svoboda és Černík elvtársak Moszkvában vannak, ahol Brezsnyev, Podgornij és Koszigin elvtársakkal találkoztak és tárgyaltak, ki-ki a maga pozíciójának megfelelően, nyilvánvalóan egyenrangú partnerként, hiszen a kommunizmus, meg a léztező szocializmus az egyenlőségről is szól vagy micsoda, de az sejthető volt, hogy mindez kicsit több mint egy évvel a sajnálatos csehszlovákiai történések után túl sok jót nem jelenthet az álmoskönyv szerint, és bizony a nemzetközi események fokozódása még a magyar futballra, sőt annak alsóbb régióira sem lehet tekintettel, így hiába volt a nagy bizakodás, a kétpontos hátrányban lévő Balmazújvárosi Lenin MGTSZ SE végül kénytelen volt egy sovány 0-0-val beérni Püspökladányban, aminek következtében maradt a differencia és hiába nyerték meg a maradék öt meccsüket egytől egyig a balmazi legények, a Püspökladányi MÁV a mérkőzései közül csupán egyet adott ikszre, így megőrzött egy árva pontocskát az előnyből, megnyerte a Hajdú-Bihar megyei bajnokságot (ötödosztály) és mehetett a mennyországba, már megbocsásson a párttitkár elvtárs, azaz az NB III északkeleti csoportjába csatázni többek között a Szolnoki Olajbányásszal, a Tisza Cipőgyár SE-vel (Martfű), a Tuzséri Medosszal, a Záhonyi VSC-vel, a Honvéd Szabó Lajos SE-vel (Mezőtúr), a Honvéd Kilián György FSE-vel (Szolnok), no meg a két Bocskaival (Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény), és nem vallott szégyent.

mindig szeretni foglak, Leonyid (fotó: topky.sk)

Több mint negyven év telt el azóta, így már nehéz, sőt szinte lehetetlen kinyomozni, hogy akkor, ’69 őszén-telén vajon igazán akart-e Balmazújváros a negyedik ligába kerülni? Vagy az a 0-0 egy jól megkomponált, előre eldöntött pontvesztés volt?

Amit tudunk, hogy alig másfél évvel később, 1971 tavaszán végre átlépték a saját árnyékukat és így a küszöböt is, és a város történetében először NB-s csapattá váltak, ha csak a negyedik osztályban is.

Újabb bizonyítéka annak, hogy a futballban minden lehetséges. Talán túlzás, de ahhoz a feljutáshoz, pontosabban ahhoz, hogy egy mezei magyar focista elhihesse, hogy bármire képes, talán az is hozzájárult, hogy egy Cserhalmi Imre nevű újságíró a Püspökladány-Balmazújváros mérkőzés napján, 1969. október 22-én a következőket írta az egy nappal korábbi Vásárvárosok Kupa mérkőzés konklúziójaként.

„A Barcelona jó képességű, technikás csapat, de játéka alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy egy jobb formában lévő, nyugodtabban játszó, fantáziában gazdagabb győri csapat a siker teljes reményében vehette volna fel a küzdelmet.” [Rába ETO-CF Barcelona 2-3]

Biztosan ez az első pillanat, amikor a balmazújvárosi és a győri labdarúgás, igaz csak szimbolikusan, keresztezte egymás útját. Mert akkor még más dimenzióban voltunk. Egész pontosan nem voltunk egy dimenzióban.

*

Életemben egyszer voltam NB II-es meccsen Hajdú-Biharban, és mivel kicsire nem adok, egyből megyei rangadóra vezetett az utam. Régi történet ez, de most is szilárdan állítom, ha valaki a Loki mellett megérdemelte volna az NB I-et a térségből, az a Hajdúnánási Bocskai.

Nánás ugyanis maga a csoda, egy kulturális oázis, ahonnan sorra bukkannak elő a fura figurák, közöttük Soma Mamagésa csupán egy átlagosan unalmas lány majd később néne, akinek Pestig kellett szaladnia, hogy izgalmas underground jelenséggé váljon. De hol van ő például azoktól a Buharov testvérektől, akik nem egy kavicsot, nem egy közepes téglát, hanem egyenesen egy komplett panel kisszobát dobtak a magyar filmművészet langymeleg pocsolyájába, amikor előrukkoltak ’A másik ember iránti féltés diadala’ című opusszal. Ha nem láttad, ne tétovázz, szerezd meg valahonnan a kópiát, vesd be magad egy sötét szobába és szánj rá szűk másfél órát. Más ember leszel utána.

szeliden hívogató nánási oroszlánbarlang (fotó: magyarfutball.hu)

Arról nem is beszélve, hogy a kilencvenes évek elején állandóan azzal ugrattak hajdúnánási barátaim, akik nem voltak kevesen, hogy biztosan tudják, az ő városukban több körforgalom van, mint Győrben. Ez tipikusan megnyerhetetlen meccs volt, hiszen nálunk akkor még egy sem volt, így ha szorosan is, de vesztettem 1-0-ra. Mostanában nem akarnak ilyet játszani, pedig az azóta eltelt évek infrastrukturális fejlesztéseinek következtében simán agyonverném őket egy ilyen összevetésben.

Arról a bizonyos meccsről kevés emlékem maradt. Március idusán játszották, metsző, hideg szél fújt végig, ráadásul esett az eső, és ez a kombináció már túl sok volt az egyébként is jócskán leharcolt testünknek. A rossz állapotért egyértelműen Nánás kultikus szórakozóhelye, a Pötiflőr, vagy ahogy a sznobok mondták és írták a Petite Fleur tehetett, ahonnan jóval éjfél után sikerült előző este szabadulnunk, miután komolyabb mennyiségű alkoholt fogyasztottunk, de az agyunk zsibbadtsága inkább annak volt köszönhető, hogy hosszas eszmecserét folytattunk a modern kortárs irodalomról, az avantgard festészetről, no és persze a filmművészet várható változásairól, kiemelten az olasz realisták hatásaira, azon belül is Pasolini munkásságára.

A kegyetlen körülmények ellenére sokan voltak kíváncsiak a meccsre, ami végül is érthető, mégiscsak a megye ékköve, a térség futballjának nonplusultrája tette ruccant le vidékre. Az oldalvonal mellett, az első sorok egyikében ott üldögélt a Pöti tulajdonosa, Pöti is, aki elégedetten nyugtázta, hogy a húzós előzmények ellenére tiszteletünket tettük a pályán, kedvesen biccentett, amikor helyet kerestünk magunknak a lelátón. Sok esemény nem történt, kivéve azt a szituációt, amikor a helyi istenkirályt, Szemánt, akit mi csak Szemán Cucunak hívtunk, mert akkortájt lecucuztunk boldog, boldogtalant, csúnyán visszarántották a tizenhatoson belül, de persze néma maradt a síp, vagy az is lehet, hogy addigra befagyott, és a spori úgy volt vele, nincsenek véletlenek és inkább továbbot intett. 0-0 lett ez is, s mikor letelt a kilencven perc, mi szaladtunk rögvest, mert indult a busz Miskolcra.

*

1992. március 15.

NB II Keleti csoport, 17. forduló

Hajdúnánási Bocskai SE – Debreceni VSC 0-0

Hajdúnánás: Tóth P. – Nagy Z., Kutasi, Szűcs, Pipó – Papp (87’ Király), Kondora, Horváth J. – Pénzes, Szemán, Vass. Edző: Buús György

Debrecen: Mező – Kiss L., Nagy L., Balogh – Dombi, Sándor cs., Sándor T., Tulba – Szilágyi, Marginean (75’ Nagy Cs.) – Tóth Gy. Edző: Ebedli Ferenc

*

A Nánás nem lett NB I-es azóta sem, ami nagy kár, és ami még nagyobb baj, vélhetően soha nem is lesz az. Most éppen a megye egyben senyved. Persze, ki gondolta volna mondjuk ’69 őszén, hogy a Balmazújváros egyszer az lesz, és tessék, 2016-ban ki-ki meccset játszhatott a másodosztály utolsó fordulójában a Kisvárdával… és nyert. Vajon akart?

*

Balmazújváros-ETO bajnoki mérkőzés még sosem volt. A statisztikába szerelmeseknek tiszta szerencse, hogy a tavalyi kupaszezonban összesorsoltak minket, így legalább van két meccs, amire lehet hivatkozni, amire lehet faszányos adatsorokat alapozni, elméleteket gyártani, estébé.

Például még soha, értitek!, soha nem nyertünk a Balmazújváros ellen, de egyszer minden sorozat megszakad! Vagy. Az ETO idegenben veretlen Balmazújvárossal összevetésben, folytassuk a jó sorozatot! Vagy. Kizárólag egy győri focista rúgott gólt a Balmazújvárosnak, nevezetesen Szánthó Regő, aki most is a keret tagja.

még a sötét oldalon (fotó: balmazfoci.hu)

A múltra való hivatkozás általában nem ér semmit, most azt kivéve, hogy például a Nyíregyházát jellemzően mindig megverjük, de a holnapi derbi aspektusában meg különösen értelmetlen. Ami érdekes lehet, hogy a válogatott meccsek miatti extra szünet alatt az ETO nem játszott hivatalos edzőmeccset, nem hivatalosat elképzelhető, hogy igen, ellenben a Balmaz kétszer hatvan perces félidőkre osztott monstre játékkal tesztelte magát, ahol a Mezőkövesd volt az ellenfél, és 3-1-re kikapott. Az első játékrészben kapott lehetőséget a Győrben létszám felettivé vált Pongrácz Viktor, aki előtte nem sokkal igazolt Hajdúba.

Ami számomra sokkal érdekesebb, hogy miután Horváth Ferit elvitte a Haladás, hogy ott aztán egy kicsit rombolja a saját renoméját, az utód a nagy merítésből Bekő Balázs lett. Nem akarom őt bántani az itteni ténykedése miatt, egyrészt bajnokcsapatot csinált belőlünk az NB III-ban, másrészt attól, hogy esetleg így teszek, még nem fogunk nyerni. Amit Várhidi Péter friss, de főképp parádés interjúja után biztosan megállapíthatok, Bekő Balázs jó esetben is csak a második legfelkészültebb magyar edző lehet, a mester, ó pardon!, a Mester után. Mondjuk a Balmaz, igaz még Ferivel, megverte a Mosonmagyaróvárt ebben a szezonban, de taktikailag tuti nem győzte le.

Jelenleg eggyel több pontunk van és három hellyel állunk előrébb, de roppant sűrű a mezőny, például ha ne adj’ isten szívnánk ma, matematikailag a kilencedik helyről, akár a tizenötödik pozícióba is lecsúszhatunk. Egy győzelemmel ugyanakkor szerencsés esetben a hatodik hely is elérhető.

Veszélyes meccs jön, ahol az ellenfélnél van egy vélhetően plusz motivációval rendelkező edző, és akkor még Pongiról nem is beszéltem. Teher azonban nincs: saját szurkoló kevés lesz és a tévé sem adja a derbit, szóval lehet nyugodtan játszani.

Én csak annyit kérek, ne legyen 0-0 ez is, mint a posztban fentebb szereplő két kulcsmeccs és a csapatok legutóbbi találkozása!

Előre is köszi.

*

2018. február 28.

Magyar Kupa nyolcaddöntő, visszavágó

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – WKW ETO 0-0

Balmazújváros: Szécsi – Habovda, Jagodics, Tamás, Eke Uzoma – Vajda, Sigér, Maisuradze, Rácz (59’ Andrić) – Arabuli (65’ Haris), Rudolf (76’ Shindagoridze). Edző: Horváth Ferenc

ETO: Szatmári Z. – Vadász, Koszó, Debreceni, Rokszin – Bagi (60’ Pongrácz) – Szimcso, Szánthó (74’ Kovács), Szatmári L. (62’ Magasföldi), Zamostny – Daru. Edző: Szentes Lázár

Hol van már Szentes, hol van már a Feri?

Kategória: előzetes, felkonf, mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.