érdekes dorogi kombináció (fotó: google.com/Sztakovics János)

Igazán szuper dolog utólag, a végkifejlet ismeretében visszanézni sok-sok évvel ezelőtti történeteket.

1963 őszén az átlagos drukker csak nézett, mint a moziban, amikor az éppen zajló bajnokság kirakósát próbálta összerakosgatni. Kezdődött ugye azzal, hogy valamelyik nagyeszű kitalálta, nálunk is jobb lenne, ha inkább naptári év szerint rendeznék a ligát, és hagynánk végre a hanyatló nyugat által preferált ősz-tavaszi rendszert a péróba’. Teljesen logikus döntés volt, hiszen az itteni klíma sokkal jobban hasonlított a szovjet-orosz sztyeppék időjárásához, mint mondjuk a német síkságokon uralkodóra. Hiszen ne feledjük egy percre sem, hogy a jó példát, mint az élet összes területén, hogy, hogy nem a nagy testvér szolgáltatta. A váltáshoz szükség volt egy csonka idényre, ez lett a ’63 őszi.

Egy tizennégy csapatos bajnokságban eleve kevés meccs van, ráadásul ilyen-olyan okból halasztgattak derbiket, így a szezon alatt szinte sosem volt teljes, az összehasonlításra alkalmas tabella.

Amikor a hetedik körben, azaz nagyjából félidőben az ETO simán kikapott 4-2-re Győrben a Fraditól, csupán azt lehetett tudni, hogy ezzel az FTC két pontot vert ránk és a második helyen áll, míg mi a negyedik pozícióban tanyázunk. Első volt a Dózsa, és a két zöld csapat közé még beékelődött a Komló.

A Honvéd pedig, egy meccsel kevesebbet játszva nyolcadik.

Semmi jel nem mutatkozott arra tehát, hogy valami különleges készülne, a vagongyári pályáról hazafelé tartó tizenötezres tömeg hol csendben, hol kicsit hangosabban nyugtázhatta: jó esetben a középmezőny eleje még a miénk lehet.

Ráadásul a csapatnak Dorogon volt a következő fellépése, ahol nem nagyon termett korábban sok babér. A tizenkét próbálkozásból csupán egyszer sikerült nyerni a politikailag túldimenzionált bányászokkal szemben, abban a hegyektől ölelt stadionban, ami rendszeresen dugig megtelt a helyi drukkerekkel, akiknek ez jelentette a szórakozást, így a csapat kötelező jelleggel vért ivott egy-egy bajnoki előtt. Egyes hírek szerint innen vette az ötletet az a kínai edző, aki évtizedekkel később teknősöket csapolt le és az abból készült turmixokkal tömte az általa trenírozott atlétákat. Vagy úszókat, már nem tudom pontosan, de ami biztos, elég sikeresek voltak így, a WADA meg csak lesett.

Szerencsére az ETO nem tojt be a feladattól, hanem rendesen odatette magát a meccsen, aminek az lett a következménye, hogy nyolcvan percig iszonyú rohanást mutatott be mindkét csapat, hullámzott a játék, hol az egyik, hol a másik fél nyomott, de gól az nem esett, mert inkább a mezőnyben gyurmáztak, és ha ki is alakult egy-két ziccer, az ihletett formában védő kapusok nem adtak esélyt.

bronzba öntött Jenő bácsi (fotó: vagy.hu)

Óriási taktikai csata!, írta volna a Népsport, , ha akkor is Szöllősi lett volna a főszerkesztő és Vincze András osztotta volna az észt a focirovatban. Futballgigászok összecsapása!, utalt volna arra, hogy az egyik padon Buzánszky, a másikon pedig Hidegkuti ült. De a kor csak egy Tabák Endrét tett meg a redakció élére, és Göb Sándor körmölte a tudósítást lelkesen, de nem cifrázta a túl.

„Nyolcvan percen keresztül nagy iramú és igen színvonalas mérkőzést vívott a két csapat (…) Az utolsó percekben a nagy iramtól elfáradt mindkét csapat.”

Semmi túlzó lelkesedés, csoda, hogy fogyott az egy forintért kínált lap.

A párhuzamos meccseken a Fradi otthon ikszelt a Tatabányával (1-1), a Honvéd meg pályaválasztóként a Népstadionban verte a Dózsát (2-1), a Komló pedig bedarálta az egyébként totál reménytelen Debrecent (3-2), így hirtelen a spiccen találta magát.

Hat meccs volt hátra, az ETO továbbra is őrizte a negyedik helyét.

Az idény maradék részében aztán olyan történt, amire senki sem gondolt, senki sem gondolhatott. Míg mi begyújtottuk a rakétákat és már nem vesztettünk, a Fradi még háromszor elbukott, a legvégén például Dorogon, így a győri futball a mennybe ment.

Megérdemelten.

*

1963. szeptember 29.

Dorog, 6.000 néző

Dorogi Bányász – Győri Vasas ETO 0-0

Dorog: Ilku – Lévai, lakat, Fellegi – Szűcs, Takács – Karába, Szuromi, Lakics, Kertes, Csóri. Edző: Buzánszky Jenő

ETO: Tóth – Koós, Szániel, Kiss – Palotai, Máté – Szaló, Orosz, Povázsai, Korsós, Keglovich. Edző: Hidegkuti Nándor

*

Az Újpest elleni kupaderbi előtt már ejtettem szót róla, hogy amióta nem vagyunk elsőligások, mindig kapunk egy NB I-es ellenfelet a sorozatban. Most megnéztem, hogy az izzasztó ki-ki meccsek után, mert ezek kivétel nélkül olyanok voltak, egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet egyszer sem, mire mentünk a következő bajnokin, ami ugyebár a mi az igazi terepünk, legalábbis olyan értelemben, hogy nagyobb a sanszunk egy esetleges végső sikerre. Mielőtt bárki fanyalogni kezdene az aktuális tabellát nézegetve, igen!, én is látom, de elméleti szinten ez a valóság.

Jó hír, hogy annak ellenére, hogy nálunk kisebb lehetőség van a rotálásra, mint mondjuk egy Lokinál vagy Honvédnál, nem olyan lézengő seregként játszottunk pár nappal később, akik tizenöt perc után már a fülükön veszik a levegőt, hanem meggyőző magabiztossággal, szinte kivétel nélkül behúztuk az aktuális mérkőzést.

2015. augusztus 12. ETO-Honvéd 0-2 (MK)

2015. augusztus 15. ETO-Csepel 5-0

2016. szeptember 14. ETO-DVSC 1-0 (MK)

2016. szeptember 18. Honvéd II-ETO 0-4

2017. november 29. ETO-Vasas 2-3 (MK)

majdnem meglett (fotó: saját)

2017. december 3. ETO-Kaposvár 1-0

2018. február 21. ETO-Balmazújváros 2-1 (MK)

2018. február 25. ETO-Siófok 0-1

2018. február 28. Balmazújváros-ETO 0-0 (MK)

2018. március 11. ETO-Cegléd 3-0

2018. október 31. ETO-Újpest 2-3 h.u. (MK)

2018. november 4. Dorog-ETO ?-?

Az idei jeges-havas tavasz kicsit belerondít a képbe, de a Siófok elleni hazai meccset én hivatalosan nem is venném bele a listába, mert az jégkorong volt, ahol valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mi nem húztunk korcsolyát, miközben az ellenfél meg igen. Arról meg nem mi tehetünk, hogy a Balmaz-visszavágó után elvileg Csákvárra kellett volna utazni, de mivel ott is ismerték ezt a félelmetes eredménysort, inkább nem takarították le a havat, így egy kicsit nagyobb szünet lett két fellépés között, amit aztán a Cegléd bánt, de nagyon.

Szóval lehet bizakodni sporttársak!

*

Már csak azért is, mert a dorogi csapat elég vérszegény ebben a szezonban hazai pályán. A Buzánszky Stadionban nyert a hullagyenge Mosonmagyaróvár, és pontot csent a nem túl izmos Monor is. Úgy tűnik, ők is hasonló szindrómában szenvednek, mint mi, azaz amint elhagyják a településük határát, egyből szárnyalni kezdenek. Azért beszarni nem kell, mert bár a vert seregek jó nevűnek mondhatók, éppen keresték önmagukat, amikor a dorogi megérkeztek vendégségbe: Balmaz, Soroksár, Barcika. Gyirmóton, Budaörsön és Zalaegerszegen azért ők sem villogtak.

A keret névre nem túl izmos, de ott játszik például az a Kitl Miklós, aki évekkel ezelőtt nagy szerencséjére megkapta a nagy ígéret címkét, és így nagyjából ketté is vágták a karrierjét. Van két ismerős arc: Lénárt Tomás és Csató Martin is dorogi spíler, ők rendszeresen játszanak is. Lénártnak van egy gólja is, a Vasas ellen egyenlített.

A vezetést egyébként Szatmári Lóránd szerezte meg az angyalföldieknek.