Kicsit sárga, kicsit savanyú – 2018 őszi rangsor

számok, számok, számok (fotó: simbettingfootball.com)

Egy átlagos amerikai kisgyerek a nyolcvanas években, ha nem olvasott rendszeresen sportújságot, az apja középiskolai évkönyvében találkozhatott először mindenféle statisztikákkal, meg tabellákkal. Szerintem nem vagyok egyedül, akinek itthon, azaz a világ szerencsésebb szegletében, Tandori Dezső ’Nagy gombfocikönyve’ hozta meg az áttörést. Ráadásul nem idióta baseball, meg amerikai foci körül forgott a történet, hanem rendes fociról írt a mester, egész pontosan a gombfoci utánozhatatlan világán keresztül mutatta be a kor angol bajnokságát, és persze a világfutball összes aktuális sztárját, legyen akár játékos vagy edző. Nekem szabályos függőséget okozott a könyv. Minyutti felügyelő, Dömi, Csiripovics Csiprip, Barni, Lapos, no meg a többi vizivárosi veréb és mackó, akik Bob Paisley, Keith Burkinshaw, Pelé, Enzo Bearzot, no meg a többi tréner mellett irányíthatták akár a Queens Park Rangerst is (edző: Lipton, teásdobozban lakó medve).

A lényeg azonban az a kereszttáblázat volt, ami a komplett szezon sorsolását tartalmazta. Megbabonázott a sorokba és oszlopokba szorított számhalmaz rendezettsége, az összefüggések szabályossága. Utána nem tudtam ugyanúgy ránézni az NB I sorsolására, izgatottan kerestem az egymást követő fordulókban megbújó ismétlődéseket, és próbáltam ráhúzni a könyvből kockás papírra kimásolt sémára, több vagy kevesebb sikerrel, mert idővel rájöttem, hogy sok verzió létezhet. A matematika korábban is érdekelt, de azzal, hogy ezt összehoztam a focival, örökre el is köteleztem magam vele. Szerelem második látásra.

*

Itt az év vége. Az őszi szezonban tapasztalt nagy nihilt, a lórúgással felérő csalódáshalmazt gyorsan el kell felejteni, de egy pillanatra azért még álljunk már meg. Komolyabb elemzésre nem vállalkozom, ahhoz még kell egy kis idő, hogy minden tapasztalás leülepedjen, aztán talán pár lépés távolságról, az indulatokat magam mögött hagyva értekezzek a látottakról. Most egyelőre jöjjön egy könnyedebb megközelítés, ha már egyszer vettem a fáradságot és osztályoztam a srácokat azok után a meccsek után, amiket teljes egészében megnéztem.

A számmágiában hívőknek van egy jó hírem! A lejátszott huszonegy bajnokinak pont a harmada esik bele ebbe a kategóriába, ami azt jelenti, hogy komplex értékítéletről nem illik beszélni, de ha megnézzük a végeredményt, olyan nagy meglepetést azért nem okoz a lista.

Hat meccset láttam élőben és egyet, a Kaposvár elleni idegenbeli derbit a neten. A sors különös fricskája, hogy ezek között nem akadt egy olyan sem, amin győztek volna a srácok. Bár az utolsó, Cegléd elleni meccs utolsó húsz percét volt szerencsém végig szenvedni, de az simán statisztikai hiba, ráadásul ott az 1-0 ellenére sem zúgott a ’Szép volt, fiúk!’ Vajon miért? Az utóbbi mérkőzés mindenesetre arra jó volt, hogy végre rájöjjek, miként jön ki mondjuk egy 325-ös nézőszám, ami első ránézésre is egy irtózatos nagy hazugság. Hát úgy, barátaim, hogy a valós adatot egy másik számrendszerben, az adott példában a 16-osban írják fel, és azt számolják át decimálisra.

A helyes megoldás ugyanis a száznegyvenöt! (1x256)+(4x16)+(5x1)=325. Ennyire egyszerű és csalafinta a dolog!

Visszatérve az osztályzásra! Van tehát hat ikszes meccs (ZTE, Vasas, Kaposvár, Tiszakécske, Vác és Kazincbarcika), és egy bukta (Gyirmót). A Zete ellen csak egyet cserélt még anno Mészöly, a többi alkalommal kihasználtuk a három változtatást, azaz tizennégyen voltak pályán, bár az összefoglaló táblázatban látszik, hogy sok a 0-ás kalkulus, ami ugye annyit tesz, hogy az érintett játékos, nem töltött a pályán egy fél félidőt sem. Géza után Király sem hitt igazából a cserék megváltó szerepében.

Azokat a futballistákat rangsoroltam, akik a hét meccsen legalább három osztályzatot kaptak. Ez a kritérium saját döntés volt, azt sem állítom, hogy teljességgel igazságos. Valahol meg kellett húzni a határt. Hosszas vacillálás után Horváth Tamást, akinek nem akadt ellenlábasa a kapuban, nem vettem ki az összevetésből, mert azt nem mondhattam, hogy ő volt a csapat legjobb portása az ősszel. Ha valakinek ez így nem kóser, nyugodtan húzza ki, aztán az ötödiktől lefelé mindenkit rangsoroljon eggyel feljebb. Húha! Spoilereztem egyet…

Azonos átlag esetében először a több osztályzat, ha még az sem döntött, akkor a több meccs rangsorolt. Kétszer így is maradt a holtverseny, de ott már reszeltem tovább a szabályt.

No de most már lássuk a medvét! Vagy verebet?!Hölgyeim és Uraim!

Az ősz játékosa a töredék szavazatok alapján Szimcso Viktor lett, akit Tajthy Tomi és Andrić Nemanja követ! Jár nekik a szolid gratuláció.

Ha belegondolok, hogy két szélső támadó és egy olyan fedezet került a top háromba, aki inkább szűrt az idényben, mintsem az előrejátékot támogatta volna, nem is annyira meglepő a kevés rúgott gólunk és úgy általában az eredménytelenségünk. Vagy inkább ez a következmény?

Azért azt ne feledje senki, hogy ez az egész osztályozósdi igazából egy játék. Olyan, mint amikor verebek és játékmackók állítanak össze első ligás angol csapatokat, valahol Budapesten, a Vizivárosban, a Lánchíd utca egyik régi bérházi lakásában.

Kategória: elemzés, kérdéske
Címke: , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.