Most már két Kovács a csárdában

a médiasztár (fotó: profutbal.sk)

Látom magam előtt, ahogy Engels Frigyes, egyesek szerint Friedrich Engels és Marx Károly, akit sok helyen Karl Marxként emlegetnek, ülnek egymással szemben egy aprócska íróasztalnál, mindketten nagyon gondolkodnak, kezükben toll, amivel nem írnak, de néha megvakarják a fejüket, aztán jelentőségteljesen ráncolják a homlokukat, sóhajtoznak, végül az egyikük megtöri a csendet, amit addig vágni lehetett a szobában.

– Figyelj, Fricikém! Ehhez mit szólsz? Minden eddigi társadalom története osztályharcok története.

– Ez nagyon jó, Károly, őszintén mondom: nagyon jó. Hogy miért is nem nekem jutott eszembe? A fenébe! Majd persze téged fog jobban elismerni a történelem, meg a tudományos világ…

– Ne vitatkozzunk, Frici! Lássuk be! Mennyivel jobban hangzik, hogy marxizmus, mint az, hogy engelsizmus, nem?

– Köszönöm, igazán megvigasztaltál.

– Szóra sem érdemes. De most már dolgozzunk tovább, mert így az életben nem leszünk kész ezzel a nyomorult kiáltvánnyal. Emlékezz vissza! Két éve is mennyit szenvedtünk ’A munkásosztály helyzete Angliában’ megírásakor. Én nem akarom ezt még egyszer megélni. Jó a közös munka, de szükség van kompromisszumokra, de legfőképp alázatra. Sietnünk kell, mert Európa forrong. meg kell előznünk az eseményeket!

– Rendben, Károly, írjunk meg egy fejezetet, aztán igyunk valamit, mert nagyon megszomjaztam. nem tudom, te hogyan vagy vele, de engem a szellemi munka szomjassá tesz.

– Öt oldal?

– Öt oldal!

– Szabad és rabszolga, patrícius és plebejus, báró és jobbágy, céhmester és mesterlegény, egyszóval: elnyomó és elnyomott folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot vívtak, olyan harcot, amely mindenkor az egész társadalom forradalmi átalakulásával vagy a harcban álló osztályok közös pusztulásával végződött.

– Kész vagyok tőled, Károly…

*

Második igazolásunk Kovács Alan. Akarom mondani Alan Kováč. Vagy inkább Kovács Alán? Azt javaslom, maradjunk a második verziónál.

Kezdjük tehát újra. Második igazolásunk Alan Kováč.

Pozsonyban született, a Slovanban volt ifi. A felnőtt csapatban, tétmeccsen csak egyszer játszott a kékeknél, a ’14/15-ös szezont záró fordulóban, amikor a Slovan már bajnokként utazott Nagyszombatra az un. západoslovenské derbyre, ami a DAC-Slovan mellett talán az egyetlen értékelhető keménykedés Szlovákiában. Tizenkilenc pont volt a különbség a meccs előtt a két csapat között, ami a végére még hárommal nőtt, mert a fieszta hangulat közepette nyert a Slovan. Alannak szép gesztust tett Valovič mester, amikor beküldte a 84. percben, aki így elmondhatta magáról, hogy úgy lett első, hogy játszott is.

Azon a napon egyébként Győrben is debütált valaki. Mervó Bence kapott egy szűk huszonöt percet Horváth Feritől a Mezőkövesd elleni parádén a gyirmóti albiban (5-0).

*

2014. május 31.

Spartak Trnava – Slovan Bratislava 1-2 (1-2)

Spartak: Rusov – Tóth, Chovanec (55’ Hodek), Janečka, Čarnota – Kuzma (81’ Kuračka), Schranz, Gašparík, Procházka – Sabo, Vyskočl (65’ Nworah). Edző: Juraj Jarábek

Slovan: Polaček –Vrablec, Gorosito, Záhumenský, Niňaj – Hudák – Gašparovič (90’ Miklós), Bagi – Mészáros, Matejka (53’ Sipľak), Fořt (84’ Kováč). Edző: Jozef Valovič

Gólok: 9’ Mészáros 0-1, 18’ Procházka 1-1, 22’ Gašparovič 1-2

*

Bajnokként igazolt a DAC-hoz, rögtön kezdett is az első fordulóban, de aztán már csak egyszer vetették be, akkor is időhúzó csereként. Augusztus közepén pedig lepasszolták Szenicére (SFM Senec), az NB II-be.

A következő idényre már az Iskra Borčice vette kölcsön. Erről a csapatról tudni kell, hogy akkor egy feltörekvő juhász gázszerelő hentes, név szerint Anton Fabuš tulajdonolta a csapatot az alig hétszáz lelkes falucskában, komoly ambícióval, aminek eredménye a szlovák másodosztály elérése volt. Sőt! Az alapszakaszt az első helyen zárták! A felsőházi rájátszás azonban szarul indult és a juhász gázszerelőhentes pár vereség után visszaléptette a csapatot a francba. Nagyon úgy tűnik, hogy nem bírta a kudarcokat. A húsipari vállalkozása még megvan, bár mostanában kért csődvédelmet.

a kígyóbűvölő (fotó: zahori.sk)

Alan itt egész jól pörgött és úgy tűnik lehet motiválni, mert a nevelőegyesülete ellen szívta fel magát a legjobban. Igaz, hogy csak a Slovan tarcsi volt az ellenfél, de voltak bőven visszajátszók, és az a társaság a darálós szlovák második ligában masszív középcsapatként vitézkedett.

*

2015. szeptember 21.

Slovan Bratislava B – Iskra Borčice 2-3 (0-0)

Slovan B: Greif – Šefčík, Sabo, Zahumenský, Laczkó – Gašparovič (70’ Andrejko), Malý (82’ Petreje), Reisel, – Majerčák (65’ Gasser), Lády, Matejka. Edző: Ján Kozák

Iskra: Preković – Kuzma, Živčic, Siva, Bašista – Revák (46’ Novák) – Púček, Barčík, Bagi – Augustini (72’ Le Giang), Kováč (80’ Mačina). Edző: Jozef Majoroš

Gólok: 51’ Kováč 0-1, 53’ Kováč 0-2, 71’ Kováč 0-3, 75’ Matejka 1-3, 85’ Gasser 2-3

*

Pályafutása talán legerősebb szezonját 2017-18-ban futotta, amikor az első osztályú FK Senica kötelékéhez tartozott, még mindig a DAC játékosaként. Az alapszakaszban 16 meccset kapott a huszonkettőből, az alsóházi rájátszásban meg még négyet és összesen három gól került a neve mellé. A csapat bent maradt a Fortuna Ligában és ő sem váltott, így az ősz is Szencen találta.

Nem lett azonban meghatározó ember, mert bár tizenhatszor volt a keretben, egyszer sem kezdett és csak hatszor küldték be, amikor átlagosan szűk húsz perceket kapott. Gólt nem rúgott, de mint látható, nehezített pályán játszott. 2018. december 31-én lejárt a szerződése a DAC-nál, amit nem hosszabbítottak, így értelemszerűen a kölcsönadása sem élt tovább.

Tavaly november elején játszott utoljára éles meccset, igaz csak 11 percet, de még nem volt ideje arra, hogy kiessen a ritmusból, legalábbis remélem.

Támadó középpályásként tartják számon, remélem, ha lehetőséget kap, kiszakad nála végre a gólzsák.

Mi lenne, ha elhitetnénk vele, hogy minden bajnokin a Slovan ellen lépünk pályára?

Üdv az ETO-nál, Alan!

Kategória: újfiúk
Címke: , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.