
tréner, tulaj, támadó középpályás, tapéta (fotó: pinterest.com)
„Sosem voltunk senkik. Mindenhonnan jöttünk, virággal vártak,
És mondták, hogy győztünk. De csak a lesütött szemüket, a földre szegezett
Tekintetüket lestük, és láttuk: nem akad senki köztük, egy olyan,
Aki komolyan merné venni, hogy a vérébe’ van, amit a szemével lát.
Valami azt súgja neki, hogy csak abban higgyen,
Akibe biztos, hogy nem fog beleszeretni – pedig a vérébe’ van.
Tudja ő is.”
[Hiperkarma]
*
A tanévnyitó ünnepségüknek semmi, de semmi értelmük sincs. Mindenkinek csak nyűg, hogy augusztus végén a balatoni strandról, a horvát tengerpartról meg tudom is én még milyen nagyvilági helyekről vissza kell rángatni a gyereket, ráadni az ünneplős ruháját, amit persze kinőtt, de szerencsére nyitva van a H&M. Miért nincs ilyenkor Glamour napok? Hát pont azért.
Utálja a tanár, akinek kiadták a feladatot, hogy csináljon műsort, ami lehetőleg legyen pörgős, kerülje a kliséket, de azért üssön, a Himnusz meg szépen szóljon, ne legyen hamis, mer’ még ide eszik a fene valakit a KLIK-től, aztán szorulunk, bazmeg. De Zoli bácsi! A kis Adélka nem tud jönni, mert belelépett Baška Vodába’ egy sünbe’, hiába mondta neki az anyja, hogy gumicipő! Ne érdekeljen, hogy ronda, nem látja senki, olyan képet ígérem, nem teszek fel a fészre, amin látszik, mégis belement csupasz lábbal. Honnan a túróból szedjek most egy épkézláb furulyást?
Az igazgatók már nyáron ütik bele a gúgliba, hogy ünnepi beszéd, meg, hogy évforduló kétezertizenvalamennyi, mert tízből kilenc nem magamutogató exhibicionista pojáca, és csak szeretne túl lenni az egészen, meg azon, hogy az ájulási ráta kisebb vagy egyenlő legyen, mint nullaegészegy. Kedves gyerekek, kollégák, szülők, segítő családtagok, a szolgálatok fedett munkatársai, a párt és állam nyitott keblű képviselői, fán csicsergő madarak, falon napozó bodobácsok! Szevasztok! Holnap nyolctól tanítás, mindenki jöjjön, jó lesz. Menza még nincs, aki vesz, annak lesz, aki nem vesz, éhes lesz. Köszönöm a figyelmet, és most énekeljük el együtt a Szózatot!
Ja! A büfé egyébként nyitva van, és most a különleges alkalomra tekintettel alkoholos italok is kaphatók, kérem, hogy a félreértések elkerülése végett már előre, minden külön felszólítás nélkül mutassák fel személyi igazolványukat Gizike néninek.
Ámen.
*
Mányi úr beváltotta ígéretét. Jut eszembe! Volt már olyan, amit nem? Látható biztonsági intézkedések nélkül, ha csak azt nem vesszük annak, hogy közvetlenül a klub biztonsági főnöke mellé pozícionálta magát az asztalnál, szépen beült a porond közepére, miközben az sem volt kizárva, hogy csupa vérszomjas oroszlán fogja körbevenni, akik szó nélkül ráugranak és kegyetlenül szétmarcangolják. Már persze verbális értelemben.
Aztán sem a vérszomjas, sem a szó nélkül, de főként a szétmarcangolják sem valósult meg és ez így van rendjén.
A tulajdonosunk ugyanis pár perc alatt bebizonyította, hogy ő bizony a szavak embere. Bár keveset lehet róla tudni, számomra az gyorsan lejött, hogy remek entertainer, aki gyorsan leveszi, milyen közönség előtt van és különösebb erőlködés nélkül meg is tudja szólítani az érdeklődőket. És ami egyáltalán nem mellékes, a saját nyelvükön.
A másik oka annak, hogy végül békés mederben maradt a beszélgetés, hogy bár sokaknak van, hmmm, hogy is fogalmazzak?, némi nemű problémája a személyével, illetve a tevékenységével, de legfőképp az őt körülvevő, más aspektusból, az őt megvezető munkatársakkal, ezek az emberek most vagy nem jöttek el, vagy őket is magával ragadta a hangulat. Esetleg az ETO Park Hotel előadótermének roppant eklektikus miliője a ludas.
Én sosem rejtettem véka alá, hogy egész egyszerűen nem hiszem el azt, hogy valaki a mai magyar futballba csupa szívjóságból invesztáljon, ne legyen egy másodlagos szándéka, mondjuk az, hogy hagyják élni a maga piacán, vagy kapjon a közbeszerzés tortájából, és a sor még folytatható a végtelenségig. Ez a találkozó arra biztosan jó volt, hogy elültesse a kételyt, talán mégis? Richard Branson jó dolgában léghajóval akarta körbeutazni a Földet, míg Elon Musk az űrbe készül. Van normális foglalkozásuk? Igen! Racionálisan gondolkodó figurák? Igen! Van értelme az agymenésüknek? Nincs! Mégis megcsinálják? Igen!
A futballt láthatóan ismeri, nem kívülről szeretne betörni a közegbe, ahogy anno Tarsoly tette, miközben folyamatosan csörgette zsebében a tele bukszáját. A magyarfutballt tutira érti, ami megint csak nem egy utolsó szempont. Látom rajta azt a jó értelembe vett hiúságot, ami nem engedi meg számára a kudarcot. Az elsőre félrecsúszott Stark-sztori utólagos kezelése pedig megmutatja: ha szükséges, gyorsan képbe kerül a helyi ügyekben is és nem csinál gondot abból, ha korrigálni kell egy döntést.
A hardcore elutasítóktól, akik például biztosan tudják, hogy ő kajáltatja a komplett Audit, ami egy hatalmas bullshit, mert ott (is) Válvölgyi Lawrence a király, de tudom, hogy sokan vannak a hazában, akiket a tények nem különösebben zavarnak, szóval tőlük meg azt kérdezem: van jobb, van más?
Egyébként, ha a tulajdonos elfogad tőlem egy tanácsot: álljon ki többször bátran a fénybe, mutassa meg magát élőbeszédben, mert az ilyen fellépéseknek százszor több értelme van, mint a Kisalföldben megjelenő interjúknak! Higgye el, az újság biztosította elérések relatív nagy száma elenyésző szempont.
Az ETO-t szerető, a klubért aggódó szimpatizánsokhoz más úton is eljut az üzenet, a hitetleneknek meg olyan mindegy.
Hajrá ETO!
Így igaz, jobb szemtől-szembe megbeszélni, tisztázni a “helyzetet” -lehetőséget, – mint újság cikk után “találgatni”! (jó, így sem fogunk mindenben egyetérteni, az élet majd rendezi!) Hajrá ETO! Mert egy csapat van csak nyugaton a Győri ETO!
KedvelésKedvelés