Havasesős vasárnap

na most lett elegem (fotó: M4)

A rövidre, de annál tartalmasabbra sikerült bírói pályafutásom egyik üde színfoltja volt, amikor egyszer elhívtak egy igazi bulimeccsre lengetni. Pannonhalmára szólt az invitálás, ami különösen megmelengette a szívemet, mivel a pálya közelében lévő KRESZ park bicikliútjának girbegurba nyomvonalát a családi legendárium szerint apám tervezte.

Az a múlt ködébe vész, hogy vajon már azon a méretes játéktéren volt-e a meccs, ami egyes hírek szerint azért lett a járásban a legnagyobb, mert volt a helyi csapatban egy kurva gyors szélső, akit normál körülmények között senki sem ért utol, de a szakmai stáb nem állt meg félúton, meggyőzte a klubvezetést, hogy ezt a fantasztikus képességet sokkal jobban ki kellene használni, ezért komplett stratégiát építettek a gyerekre, aminek szerves része volt a majdnem százhúszszor kilencvenesre megnövelt pálya. A koncepciónak volt némi szépséghibája, példának okáért nem számoltak pár tényezővel. Először is azzal, hogy az ellenfeleknél is játszhatnak zergék, sőt nem kizárt, hogy másoknál több futóbolond húz dresszt. A nagyobb gondot azonban az jelentette, hogy a saját keretük többi tagja számára is ugyanúgy kitágult a tér, és ők már annyira nem szerettek hosszú sprinteket futni, különös tekintettel a búcsút vagy más sátoros ünnepet követő bajnoki mérkőzéseken. A játékvezetők sajátos szempontjait most hagyjuk is, mert már a nyolcvanas évek végén sem az alsóbb osztályú futballbíró volt a legkeresettebb szakma. Én speciel a négy és fél dioptriámmal, már egy klasszikus nagyságú küzdőtér esetében is komoly bajban voltam, ha a túlsó oldalvonalnál alakult ki egyvonalas les.

A történetem szempontjából édes mindegy volt, hogy mekkora a pálya, mert senki sem arra készült, hogy pont most fog tizenegy kilométert rohanni a kilencven perc alatt, mégiscsak a határon túlról érkeztek a sporttársak, nehogy már még ezzel is idegesítsük őket. Sokkal vészesebbnek tűnt, hogy miután Baunok játékvezető elindította a játékot, előbb apró, de barátságos, az idő múlásával azonban egyre nagyobb és egyre fenyegetőbb felhők úsztak a táj fölé, és már a tizedik percben elkezdett esni az eső. A játékosok becsületesen daráltak, mindkét oldalon született egy-egy gól, minden úgy ment, ahogy ilyenkor mennie kell, az időjárás azonban nem volt tekintettel a barátságra, nem tisztelte a futballt, a zápor nem akart csitulni.

A félidő végén hihetetlen gyorsasággal sprintelt mindenki menedéket keresni a klubházba. Mi hárman szorosan egymás mellé állva igyekeztünk megmelegedni a rozzant kis kályha melegénél, amikor kopogtattak az ajtón. Az egyik hazai vezető lépett be az öltözőbe, egyik kezében palackot, a másikban műanyagpoharak.

– Hoztam egy kis bort, ha meg nem sértelek benneteket. – szabadkozott, de sejthette, hogy nem lesz nagy ellenállás, mert azzal a lendülettel kitöltött háromszor két decit. – Ugye nem kocsival vagytok?

– Még lesz egy félidő. – próbálkozott halkan a vezetőbíró, majd rám nézett. – Te hány éves is vagy?

– Majdnem tizennyolc. – feleltem és nem hazudtam.

– Arról lenne szó, Gábor… – köszörülte meg a torkát vendéglátónk -, hogy itt áll a két csapatkapitány az ajtó előtt és szeretnének valamit kérni. Bejöhetnek?

Egymásra néztünk, végigfutott rajtunk az elmúlt negyvenöt perc, hogy mit ronthattunk el?

– Jöjjenek! – mondta kurtán Baunok sporttárs, mert belőle a tapasztalat beszélt, mégiscsak komoly játékos múltja volt a DAC-ban, ezer éve fütyült, ráadásul mozdonyvezetőként kereste a kenyerét.

– Jó napot! – mondták azok ketten egyszerre.

– Arról lenne szó, hogy szerintünk nem kéne lejátszani a második félidőt. – vette át a szót a hazai cséká – Az eredmény tökéletes, rövid idő alatt szarrá áztunk, ráadásul felszóltak a vendéglőből, hogy előbb is tudnának tálalni.

– És a futball szentsége? Szerintem kezd lassan tisztulni. Meg aztán, ki tudja mikor fociztok megint egymással? Erre nem gondoltatok? – sorolta komoly tekintettel Baunok.

– De… – habogták a futballisták.

– Csak vicceltem! – röhögte el magát. – Na, ne nézzél ilyen bambán! Töltsél már még egy kört, Lajoskám! De most ne aprózd el, nagyobb poharat adjál! Esetleg valamilyen tüskéd nincs?

Aztán rám sandítva csak annyit mondott.

– A kisgyereknek csak nagyfröccs lesz! Ha valami történik vele, nem állok meg az anyja előtt.

Aztán hármat fújt a sípjába, de olyan erősen, hogy azt még az apátságban is hallották.

Mesélik, hogy amikor néhány évvel később a pápa Pannonhalmán járt és a futballpálya közepén szállt le vele a helikopter, mikor kiszállt a gépből nem csókolta meg a földet, ahogy mindenhol szokta, hanem látván a kapukon lengedező hálót, kért egy labdát, letette a tizenegyes pontra és nagy erővel bevágta bal felsőbe úgy, hogy a lécről vágódott a gólvonal mögé a bőr. A következő három szezonban Pannonhalmán sosem esett meccsnapon sem az eső, sem a hó, ráadásul minden alkalommal kaptak egy tizenegyest a hazaiak, amit bárhogy végeztek el a labda mindig a bal felsőben kötött ki.

*

J’acusse…! – írta Émile Zola híres nyílt levelében százhúsz évvel ezelőtt a francia elnöknek. J’acusse…! azaz Vádolom Önt…! – írom most én nem is tudom kinek, talán leginkább a ZTE Aréna vízelvezető rendszerét kitalálónak, megvalósítóának, de leginkább annak, aki ezt a szart valamikor átvette, mert meggyőződésem, hogy megfosztotta az ETO-t attól, hogy jól indítsa a tavaszt.

Most már tudni, hogy hamarosan újrázunk, pontosabban visszamegyünk és lejátsszuk a maradék harminckilenc percet, de az nem lesz ugyanaz. Megkockáztatom, egészen más lesz.

Nem arról beszélek, hogy olyat láttam volna, mintha valami varázsütésre kicserélték volna a csapatunkat, mert nem így volt. Egyáltalán nem futballoztunk jól, de éreztem valami pluszt a srácokban. Hogy mást ne mondjak, egy ilyen leventegól után, ami tényleg a semmiből jött és azért azt megmutatta, hogy erősen sebezhető a hátsó alakzat, élén a portással, igazán szép munka volt öt percen belül egalizálni.

Látszott, hogy a távoli szabadrúgásoknál van koncepció, bár a kivitelezés hatékonysága még gyengus. Danika belövi középre, aztán aki kapja, marja. A baloson Nemanja, a másik oldalon a kis Kovács szépen megfirkálta őket. Az utóbbi készítette elő a legszebb jelenetet, aminek a végén Petró éppen, hogy fölé csűrte a pettyest. Ha nem ilyen fostalicska a talaj, talán be is mehetett volna.

Vászka nálam isten volt. A szpíker csak pislogott, meg félrebeszélt, amikor rögtön az elején becsúszott valamelyik helyi makinak, de a lassítást látva persze kussolt. Tiszta, határozott szerelés volt, amiből jött még jó pár.

Összességében simán jók voltunk minimum az ikszre, erre bazmeg nem folyt le a víz.

Azért én nagyon reménykedem abban, hogy szerdán is meg tudjuk őket lepni valamivel.

Mondjuk vihetnénk egy szivattyút.

*

ZTE – ETO 1-1 (1-1) – az 52. percben félbeszakadt

ZTE: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kocsis, Grumić, Kiss – Barczi, Babati (46’ Madarász) – Bobál. Edző: Dobos Barna

ETO: Horváth 2 – Kovács 2.5, Tar 2, Vukasović 2.5, Völgyi 2.5 – Bagi 2, Andrić 2.5, Vashkeba 3 – Petró 2 (46’ Tajthy 0), Szimcso 2 – Lovrencsics 2. Edző: Király József

Gólok: 27′ Bobál 1-0, 31′ Vukasović 1-1

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]

Kategória: Egyéb, mérkőzés
Címke: , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.