Figyelem, az égbolt zárt

mindenki elkelt, haza lehet menni (fotó: magyarkonyhaonline.hu)

Nyolcszázhatvannyolc. Hivatalosan ennyi nem normális ember ment ki ’17 májusában az Alcufer Stadionba, hogy megnézze a Diósgyőr elleni meccset. A DVTK-drukkerek alapból nem normálisak, ami itt és most abszolút nem pejoratív címke. Vélhetően ők voltak többségben, mármint a normális nemnormális borsodiak. Eljöttek Miskolcról, Mályinkából, Parasznyából, a Bódva völgyéből, utaztak több mint háromszáz kilométert, hogy megnézzék nemnormális csapatukat, amelyik megint a vonal környékén billeg, olyan, mint a lelkes, de nem ügyes kötéltáncos, aki felmegy a kötélre, imbolyog, miközben araszol előre, néha már-már leesik, de végül megússza. Tízből nyolcszor megússza. Szerencsére csak másfél méter magasan van a kötél, mert azért annyira nem hülye. Aztán ott voltak azok is, akik pár éve elhagyták a megyét, mert hallották, hogy itt kell az ember a sorra, támogatja az Audi az albérletet, minden lesz jó. Nem-e lehetne-e, hogy most az egyszer cseréljünk műszakot? Ki tudja, mikor jön a városba a Dévétéká. Neked ugye van szíved, Krisztián? Akarom mondani, mérnökúr!

És persze voltak harmincketten Gyirmótról is, no meg az utánpótlás csapatokból még öt-öt spíler fejenként, mert a tulajdonos megmondta.

A meccs? Ugyan hagyjuk már! Gyorsan gólt talált a Diósgyőr, védte is az előnyt rendesen, de a hosszabbítás végére elfogyott a szufla és jött is a bünti. 1-1. A hazaiaknak a szép elköszönés egyik felvonásából így hősköltemény íródott, míg a pirosak úgy mehettek vissza Miskolcra, hogy nincs még elveszve a haza, a jövő héten majd megütik a Kövesdet és újra megnyugszanak egy kicsit a kedélyek. Szépen fogyott a Borsodi az úton a biztonság kedvéért.

Egy fiatal, alig tizenkilenc éves futballistának, azért emlékezetes maradt az a nap, az a meccs, hiába az elszalasztott győzelem, mert először játszhatott az első ligában. A mennyországban. Szalánszki Gergő kicsit több mint harminc percet kapott Urbányi mestertől, Madarász Márk helyére állt be. Állítólag nem vallott szégyent, ráadásul az egyenlítésnél a hazaiak közül ő állt legközelebb a góllövőhöz, elvitte egy kicsit a baloldali védelmet, és nem túlzok, ha azt mondom, először ő emelte a kezét örömittasan a magasba.

*

2017. május 5.

NB I, 30. forduló

Gyirmót FC – Diósgyőri VTK 1-1 (0-1)

Gyirmót: Nagy – Achim, Kiss, Bojović, Radeljić, Szegi (70’ Bori) – Vass, Simon Á., Simon A., Madarász (56’ Szalánszki) – Novák (76’ Máté). Edző: Urbányi István

DVTK: Antal – Eperjesi, Karan, Busai, Tamás – Vela, Mevoungou, Novothny, Ugrai (70’ Fülöp) – Makrai (87’ Szabó), Szarka (81’ Daushvili). Edző: Bódog Tamás

Gólok: 2’ Makrai 0-1, 90+3’ Radeljić 1-1

*

Pontosan éjfélkor bezárt a piac a magyar profi ligákban. Aki vett, annak lett, aki nem vett, éhes lesz.

A határon túlról beszerzett spílerekről már korábban esett szó. A keret még négy magyar sráccal lett gazdagabb. Érkezett ötvenegy NB I-es meccs és két elsőligás gól. Szalánszki Gergőnek a Gyirmóttal jött össze három fellépés, és Madarász Márk is a külvárosban szedett össze huszonhetet, aminek a csúcspontja egy Debrecennek lőtt gól (1-2 lett a vége), de ő még Puskás dresszében is kapott két alkalommal összesen 36 percet.

Petró Balázs a Haladás soraiban húzott be négy strigulát, amit három szezonra osztott el. Míg az új gólvágónk, Lovrencsics Balázs a Fradiban próbálta kiszorítani többek mellett a magyar labdarúgás élő klasszikusát, Böde Dánielt – több-kevesebb sikerrel. Tizenötször kapott lehetőséget és fele annyi gólt rúgott mint két próbálkozásból Győrben.

Madarász, Petró és Szalánszki ifjú titánok még most is, így az ő esetükben az első osztályú rutin hiánya a korukra, és a fiatalokat közismerten bátran bevető bátor trénerekre fogható. Ja, bocsánat! Ilyen edzők nincsenek. Utoljára Várhidi kísérletezett ilyennel ipari méretben, igaz ő unortodox módon a válogatottban próbálta meg a módszert. El is vette az eszét a dolog rendesen. Talán a fradista Vincze Géza bácsi nyolcvanas évekbeli csúnya bukása veszi el mindenki bátorságát, ki tudja?

Lovrencsics más tészta. Ő eleve későn érő típus, ráadásul volt pár komolyabb sérülése.

A fiúknak egyébként van kapcsolódási pontjuk az ETO-val. Elég különböző helyzetekben voltak tagjai mindenféle csapatoknak, amikor a túlsó oldalon mindenre elszánt zöld-fehér dresszes ellenfelek vártak rájuk, az eredmények ismeretében, eléggé kihegyezve. A végeredmény nem is lehetett más, mint négyből négyszer csúnya bukás, így aztán bátran leírható, hogy a sikerélményeik száma 0.

No ez a sok rossz emlék az, amit minimum az elkövetkező félévben a klub javára kell fordítani.

Részemről adott a bizalom.

*

2012. február 13.

Futsal NB I, 16. forduló

Rába ETO – Gödöllői Bikák 7-2 (2-1)

ETO: Balázs – Lódi, Harnisch – Dróth, Gyurcsányi; cserék: Matkovics, Dobre, Bárdosi, Al-Ioani, Szeghy, Martins, Dos Santos. Edző: Marcos Angulo

szaggasd szét! – Lovrencsics Balázs (fotó: borsonline.hu)

Gödöllő: Ács – Szente, Ughy – Simonyi, Frank; cserék: Vidák, Biczi, Nagy, Schrancz, Jenei, Lovrencsics, Hegedűs. Edző: Szente Tamás

Gólok: 4’ Dróth 1-0, 8’ Lovrencsics 1-1, 16’ Dróth 2-1, 21’ Dróth 3-1, 23’ Harnisch 4-1, 29’ Ughy 4-2, 34’ Dobre 5-2, 38’ Lódi 6-2, 40’ Lódi 7-2

*

2013. október 30.

Magyar Kupa, nyolcaddöntő

Gyirmót FC – Győri ETO 0-3 (0-1)

Gyirmót: Deli – Sós, Graszl, Kardos, Farkas – Lázár, Madarász (84’ Papp) – Cseri (72’ Kovács), Laki (58’ Beliczky), Illés. Edző: Sisa Tibor

egyszer mindenki hibázhat – Madarász Márk (fotó: rangado.24.hu)

ETO: Kamenár – Wolfe, Đorđević, Lang, Dinjar – Mevoungou – Kalmár, Pátkai (78’ Střeštík) – Martínez (46’ Varga), Burgos, Lázok (54’ Andrić). Edző: Pintér Attila

Gólok: 28’ Đorđević 0-1, 69’ Dinjar 0-2, 90+1’ Andrić 0-3

*

2014. április 2.

U17 I. osztály, 22. forduló

Illés Akadémia-Haladás – Győri ETO 1-5 (0-4)

Haladás: Gyécsek – Könczöl, Czingráber, Szőke, Lempeg – Petró, Markovics (46’ Kádár), Kőris (46’ Horváth) – Sinanović, Kretz (62’ Garda), Jordán. Edző: Csordás Csaba

a gólöröm már hibátlan – Petró Balázs (fotó: haladasfc.nyugat.hu)

ETO: Urbán – Farkas (46’ Takács), Hajmási, Szalai, Nyíregyházky – Sandal (62’ Végh), Demecser, Koncsag (57’ Lénárt) – Iván (83’ Laczi), Nyári, Sárossy (46’ Kálmán). Edző: Varga Antal

Gólok: 6’ Kocsag 0-1, 22’ Sárossy 0-2, 27’ Iván 0-3, 42’ Koncsag 0-4, 57’ Sinanović 1-4, 77’ Nyári 1-5

*

2014. szeptember 27.

U17 I. osztály, 7. forduló

Győri ETO – Újpesti TE 6-1 (3-1)

ETO: Kovács – Király, Tóth, Lénárt (80’ Ladányi), Varga – Kelemen (67’ Nyakas), Koncsag (80’ Horváth), Cseszlai – Fodor (67’ Samodai), Bíró (46’ Szabó), Ködmön. Edző: Kulcsár Zsolt

Újpest: Szalay – Szabó, Lakatos, Bauer, Polonszki (70’ Tamás) – Szalánszki, Holló, Fülöp (58’ Balog) – Takács (58’ Mihály), Kócsa (70’ Morvai), Kovács (46’ Láza). Edző: Cseh András

kapitány, kapitányom – Szalánszki Gergő (fotó: archivum.utelabdarugas.hu)

Gólok: 15’ Koncsag 1-0, 18’ Fodor 2-0, 26’ Fülöp 2-1, 45’ Koncsag 3-1, 65’ Szabó 4-1, 68’ Szabó 5-1, 75’ Samodai 6-1

*

A legfontosabbak, röviden.

LOVRENCSICS Balázs (1991. augusztus 30.)

Korábbi klubjai: Gödöllői SK, BLLC, Kerepesi LSE, Dunakanyar-Vác, Maglód TC, Soroksár SC, Ferencvárosi TC

MADARÁSZ Márk (1995. november 24.)

Korábbi klubjai: Jánossomorja, Gyirmót FC, Puskás Akadémia, Zalaegerszegi TE

PETRÓ Balázs (1997. július 1.)

Korábbi klubjai: DVTK, Haladás, Budaörs

SZALÁNSZKI Gergő (1998. szeptember 29.)

Korábbi klubjai: Balassagyarmat, Újpest, Honvéd, Gyirmót FC

Kategória: újfiúk
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.