Ady 100? Nem! Adi 90! Év? Ugyan! Perc!

*

-Apu! Megvetted már a jegyeket?

-Persze, ne izgulj! Még kaptam a 2-esbe.

-De jó! Még sosem láttam olasz csapatot élőben futballozni.

-Juventus…

-Neked már megvolt az olasz.

-82’-ben elkaptuk volna őket. Mindenki örült, hogy a Standard jön, de én mondtam, hogy baj lesz.

-Tényleg tudtad előre?

-Éreztem. Ők nem leptek volna meg minket, itthon meg végük lett volna.

-Apu! Ne viccelj!

-A futballban nem ismerek tréfát.

*

A második percben Árky labdája üresen találja Adit, aki lép párat, nem sieti el a dolgot, aztán végre elhatározza magát és lő. Ulbert azonban a helyén van és véd. A labda kiperdül, valószínűtlenül lassan csorog visszafelé a mezőnybe, de nem kíséri a támadást senki, így odalesz a lehetőség. Adi dühösen bokszol a levegőbe, egy kicsit pöröl a többiekkel, hogy miért nem jöttetek bazmeg?, de senki sem figyel rá, tudják, hogy az ETO életveszélyes a kontrában, iszkolnak vissza a saját térfél irányába.

Adi egy pillanatra megáll, igazít egyet a sportszárán, oldalra köp, majd lassan ő is kocogni kezd.

A következő negyven percre alámerül, nem mutatja magát, nem keresi a társakat. Talán megsértődött? Ki tudja? Megadta az alaphangot, pontosabban megadhatta volna az alaphangot.

Nem értik meg.

Verseket kellene írnom, fut végig az agyán, de elhessegeti a gondolatot.

*

-Apu! Azért a Minszket verni kellett volna, nem?

-Tudod fiam, a futballban is van olyan, hogy kényelem.

-Nem értem. Egy csomó ember kijött és ünnepelni akart.

-Ez így van, de nagy volt a kísértés. Mégiscsak 4-2 lett kint, innen marha nehéz bukni.

-De ezek oroszok, akarom mondani fehéroroszok, mit beszélek?, szovjetek voltak. Azt tanultam, hogy ők nem viccelnek.

-Ők is csak emberek, fiam.

-Tényleg!

-Miért? Nem úgy néztek ki?

-Azért a futópálya miatt elég messze vannak a játékosok. Ali láttam valamit belőlük. A Szokolt különösen meg akartam nézni.

-És? Sikerült?

-Ott volt, azt hiszem.

-Na látod, akkor minden rendben. Egyébként is továbbjutottunk, nem?

*

A második félidő második percében Adi Hlagyvikkal fut versenyt. Nicsak! Adi a pályán van ismét. Szerencsére nem olyan gyors, de Hlagyvik nehezen tartja vele a lépést. Közelítenek a tizenhatos felé, a párharc továbbra is eldöntetlen. Ekkor hirtelen mindketten elesnek, kicsit hempergőznek a friss gyepen, olyan jó közelről érezni a fű szagát, gondolja Adi. Hlagyvik nem tudom, mire gondol közben, neki ez a fű nem olyan nagy újdonság, ijedten keresi a vonalat, a mészcsíkot, miközben tápászkodik föl, szerencsére odébb van. Nem is hallotta a sípszót, csak ösztönszerűen nézett körbe, ha mégis baj lenne, tudjon majd reklamálni.

Én? – néz a bíróra kérdőn. Én most mit csináltam? – teszi fel a kérdést, amit álmából felkeltve is el tud mondani, bűnbánó arccal. Bosszantja, hogy mintha Adi szája szegletében lenne egy aprócska mosoly. Megállj, Adi! Meglásd, meglesz még ennek a böjtje!, sziszegi.

Zsadányi nem tétováz, húsz méterről bevágja a szabadrúgást.

Megállj, Adi! Meglásd, meglesz még ennek a böjtje!, mondja Hlagyvik most már hangosan, és hisz is benne.

*

-Apu! Szombaton kimegyünk?

-Persze? De miért kérdezed?

-Öt meccse nem nyertünk…

-És?

-Félek.

-Ugyan mitől?

-Hát hogy megint nem nyerünk.

-Ide figyelj! Hány éve is jársz velem meccsekre?

-Három vagy négy.

-Mindig nyertünk?

-Nem.

-Na látod! És mindig kimentünk a következőre, meg az utána következőre, meg az utána következőre. Erről szól ez az egész.

-De nem jobb nyerni?

-Dehogynem! Most például meg fogjuk verni a Siófokot, aztán pár hét múlva a Torinót.

-Honnan tudod, apu?

-Érzem, fiam, érzem.

*

A hosszabbítás második percében Csonka robog a jobb oldalon, nem ismer akadályt, egy cél lebegett a szeme előtt, be kell adni középre. Nincs mese. Valaki biztosan érkezni fog, mert érkeznie kell. Felnéz, de lép még kettőt, mert onnan még jobb lesz a pozíció, aztán lendül a láb és már repül is a labda szépen középre, úgy, ahogy kell, nagy ívben, magasan a védők fölött, akik csak nézik a pettyest, talán el is szenderednek egy kicsit, vagy inkább ámulnak, mert a labda hirtelen távolodni kezd, amikor már majdnem elérik, aztán újra furcsa gellert kap, és megint lefelé vágódik, még Melist is becsapja, aki elvéti, de jön mögötte Szentes és befejeli.

Egy hatalmas ordítás a stadion, mindenki a másik nyakában, a hármas sípszó némán szól, csak annyi látszik, hogy Szabó Béla mintha belefújna a kicsi ezüst hangszerbe, a feje elvörösödik, és már sprintel is a játékos-kijáró felé. Tudja jól, hogy üldözni fogják, robog utána a komplett Siófok, de nem érik utol, mert príma a kondi, még így kilencvenkét perc után is.

A kezdőkörben Adi áll, ő nem futott sehova. Távolról olybá tűnik, mintha sírna, de az biztosan nem igaz. Vagy mégis? Hlagyvik sétál el mellette és a nyolc és fél ezer néző zaja mellett tisztán hallom, amint azt mondja neki, hogy megmondtam, látod, megmondtam.

Adi János. Egy meccs, két perc, három mozzanat.

*

1986. október 18.

Rába ETO – Siófoki Bányász 2-1 (1-0)

Vezette: Szabó Béla

ETO: Ulbert – Csonka, Hlagyvik, Horváth R., Turbék – Kiss (48’ Somogyi), Póczik (55’ Hajszán), Preszeller – Szabó, Szentes, Melis. Edző: Gellei Imre

Siófok: Kovács – Brettner, Pardavi, Balázs, Jancsika – Olajos, Zsadányi, Quirikó (88’ Lakatos) – Árky, Horváth L. (90’ Boda), Adi. Edző: Kaszás Gábor

Gólok: 28’ Melis 1-0, 46’ Zsadányi 1-1, 90+2’ Szentes 2-1

*

A Siófok elleni bajnoki után négy nappal az ETO tükörsimán kikapott 4-0-ra Torinóban, ami után a hazai visszavágó már csak puszta formalitás maradt. Hétezren mentünk ki, kevesebben mint a Siófok-meccsre, de aki ott volt sosem felejti Somogyi Dodó húsz méterről megeresztett bombáját, amit csak szemmel követett a derék Fabrizio Lorieri.

Ez a  meccs már csak azért is emlékezetes maradt, mert huszonkét évvel később jött a következő komoly nemzetközi kupameccs amit a BEK, BL, KEK, UEFA Kupa, EL égisze alatt rendeztek.

*

1986. november 5.

Rába ETO – Torino Calcio 1-1 (1-1)

ETO: Ulbert – Turbék, Hlagyvik Preszeller – Csonka, Rubold, Póczik (60’ Rezi), Somogyi – Szabó, Szentes, Hajszán (70’ Handel). Edző: Gellei Imre

Torino: Lorieri – Corradini, Cravero, Rossi, Francini – Sabato, Junior, Dossena, Beruatto – Kieft (26’ Lerda), Comi (76’ Ferri). Edző: Gigi Radice

Gólok: 14’ Somogyi 1-0, 18’ Comi 1-1

*

A Vasas elleni diadal után megint egy tisztes NB I-es múltra visszatekintő párharc következik, ezúttal a Siófok lesz a soros. Jó hírem van, a Bányász sosem győzni járt Győrbe, a huszonegy itteni derbiből csak egyszer ment haza teli zsákkal. Az más kérdés, hogy a maradék húsznak csupán a felét nyertük meg, a többi mérkőzés remi lett.

Azért mondjuk kár, hogy a tavalyi, szinte napra pontosan egy évvel ezelőtti másodosztályú meccset elbuktuk, de a sztorit fogjuk arra, hogy a remekül sikerült törökországi edzőtábor mindenre felkészítette a csapatot, de a mínusz tizenöt fokra mondjuk nem. Spongyát rá, sok minden történt azóta, példának okáért, már idén is eltörött a vízvezetékcső a stadion budijában, így újra lemehettem pisilni az eredményjelző alá, és csápolhattam egyet utána a szégyenháló mögött.

Nagy élmény volt.

A kívánságom most egyébként nem nagy, legyen meg zsinórban a harmadik pipa.

A Siófok mindenkit beijesztett azzal, hogy nyitásként nyert Vasasban, de utána szépen a helyére került a csapat és elvesztette a két következő bajnokiját. A feladatot könnyíti, hogy elég lesz Magasföldi Józsit kivenni a játékból, ami talán menni fog, két közösen eltöltött év után.

*

Az ördög azonban sosem alszik, így némi óvatosság nem árt, hiszen ahogy nálam okosabbak már felírták egy plakátra:

Nektek is jogotok van tudni. Siófok győzni akar, ezért azt tervezi, hogy gólokat rúg. Ez veszélyes!

Na jó, nem pontosan ezt írták, de majdnem.

zárszóként egy kis nemzetközi minőségű futball