emlékét megőrizzük (fotó: kisalfold.hu)

Ha a hatvanas-hetvenes években megkérdezték egy ETO-drukkertől, hogy ki az a Fater, az gondolkodás nélkül rávágta Orosz Laci nevét azzal a kísérőszöveggel, hogy az egyik legjobb csatár, akit ismerek vagy ismertem. És bizony nem túlzott.

Ha a nyolcvanas-kilencvenes években megkérdezték egy ETO-drukkertől, hogy ki az a Fater, az gondolkodás nélkül rávágta Orosz Laci, olykor már – jelezve az idő kegyetlen múlását – Orosz Laci bácsi nevét azzal a kísérőszöveggel, hogy az egyik legjobb masszőr, akit ismerek vagy ismertem. És bizony nem túlzott.

Egy komoly és erős klubnak szüksége van az igazi nagy nevekre. Szüksége van a Palotaikra és Győrfikre, a Stolczokra és Somogyikra, a Póczikokra és Hannichokra, a Szentesekre és Hajszánokra, a Fehér Mikikre és Starkokra.

A sikerekhez és egy csapat igazi önbecsüléshez azonban más is kell. Kellenek a névvel rendelkező névtelen hősök. Kellenek azok a játékosok, akik talán egy csöppet kevesebbet vannak a fényben, de nélkülük nem működne a gépezet. És mellettük kellenek mindazok, akik a csapathoz tartoznak, edzők és segítőik, irodai alkalmazottak, pályamunkások, de még a meccseken közreműködő lelkes labdaszedő gyerekek is, aki szintén fontos láncszemei a rendszernek.

Ilyen játékos, majd később ilyen segítő volt Orosz László, azaz Fater is, aki tegnap az égi futballpályákra és a mennyei gyúrószobákba költözött.

Az utóbbi időben keveset hallottunk róla, de gyorsan észre fogjuk venni, hogy mennyire hiányzik.

*

1964. augusztus 23.

Győr, 6.500 néző

Győri Vasas ETO – Újpesti Dózsa 5-1 (2-0)

ETO: Tóth – Kiss, Orbán, Izsáki -. Palotai, Morvai – Keglovich, Takácxs, Orosz, Korsós, Povázsai. Edző: Hidegkuti Nándor

Dózsa: Cselényi – Káposzta, Várhidi, Sóvári – Solymosi, Lutz – Lenkei, Göröcs, Bene, Kuhárszki, Zámbó. Edző: Szusza Ferenc

Gólok: 20’ Orosz 1-0, 36’ Orosz2-0, 48’ Keglovich 3-0, 67’ Korsós 4-0, 73’ Lenkei 4-1, 76’ Takács 5-1

*

Orosz László 1938-ban született Komáromban. 1959 és 1967 között összesen 58 NB I-es meccsen lépett pályára ETO-dresszben, amelyeken tizenöt gólt szerzett. A dicsőséglistája tekintélyes, hiszen tagja volt a ’63 őszén bajnok, 1964-ben MNK-döntőt játszó, majd a kupát ’65 és ’67 között zsinórban háromszor elnyerő, és az utolsó évben még egy bajnoki bronzérmet is bezsebelő csapatnak.

Az 1964-65-ös parádés BEK-menetelésből is aktívan kivette a részét, a második fordulós, Chemie Leipzig elleni párharc hazai visszavágóján (4-2) gólt is rúgott.

A játékos pályafutásának lezárása után 32 évig szolgálta a klubot gyúróként, így természetesen ott volt a nyolcvanas évek sikerszériájánál is.

Legyen neki könnyű a föld!