Az Iparcsatorna partján ültem és sírtam

magyar, szlovák két jó barát? (fotó: teraz.sk)

Békesšká Čaba. Vége.

Reggel nyolc volt, de már piszkosul sütött a nap. Hunyorogva nézegettem a táblát, és nem csak azért, mert hosszú idő telt el azóta, hogy megint szemüveg nélkül kellett léteznem, hogy miért, azt most nem mondom el, talán majd egyszer, később, ha a dramaturgia megkívánja. Barátkoztam a felirattal, főként azokkal a furcsa karakterekkel az s meg a nagy felett. Ha már most hallucinálok, akkor mi lesz később? Napszúrás máris? Hiszen alig vágtam neki az útnak és még előttem van az egész ország! Átlós átszelés. Igen, azt hiszem ez lesz a jó kifejezés a túrára. Otthon már várnak, mondjuk arra ügyeltem, hogy még véletlenül se mondjam meg, melyik napon érkezem, de arra letettem a nagy esküt, hogy vonattal megyek. Meg arra is, hogy vigyázok magamra. Ez alap.

A szemüveget még nem tudom, miként fogom megmagyarázni. Majd azt mondom, hogy valamiért fájt tőle a fejem és most inkább nem veszem fel pár napig. Ez jó lesz. Aztán persze az is lehet, hogy észre sem veszik, én meg itt parázok. Feleslegesen.

Félórája álltam ott. Ahhoz képest, hogy hétköznap volt, alig poroszkáltak autók a negyvennégyesen. Akik meg arra jártak, unott arccal, üveges tekintettel bámultak előre, még véletlenül sem pillantottak oldalra, egyszerűen levegőnek néztek, sőt, mintha direkt élvezték volna, még látványosan gázt is adtak, amikor kissé félénken felemeltem a kezem. Sorra húztak el az ütött-kopott Daciák, Ladák és Wartburgok. Mint egy rossz roadmovie statisztái, akiknek csupán annyit mondott a rendező, hogy nem kell csinálni semmi extrát, csak adjátok magatokat. Az instrukciót mindenki tökéletesen betartotta, a kamera lassan vette a totál közelit, és a szereplők egytől egyig hozták a megkeseredett kisembert. Sután, de hitelesen.

Én meg vártam a csodát, egyre reménytelenebbül. Kis idő elteltével már nem is próbálkoztam minden kocsinál, az első benyomás alapján döntöttem és fura szabályokat hoztam, ki tudja milyen tapasztalatok alapján. Piros és kék nem. Zöld, fehér és szürke igen. Ha jobban belegondolok, talán mégis volt benne némi ráció. Mert mégis ki akar piros autót?

Egyszerre feltűnt egy sárga Skoda. Hoppá! Erre nincs szabály! Gyorsan kellett dönteni, mert valószínűtlenül nagy tempóban közelített felém. Hirtelen becsuktam a szemem, abban bíztam, hogy segíteni fog egy belső hang, meghozza helyettem a döntést, de csak a motor zúgását hallottam, ahogy lassan elnyomja az útszéli fákon csoportosuló verebek csipogását, a retinámban pedig közben a zöld tábla képe villogott, de olyan sebesen, hogy szinte beleszédültem, ösztönösen emeltem is a kezemet, mert nem akartam elesni, és akkor megállt mellettem a kocsi. Nem fékezett nagyot, vélhetően már akkor eldöntötte, hogy megáll, amikor meglátott a hosszú kanyar előtt.

nem akar még egy kicsit kocsikázni, báttya? (fotó: retrovasak.hu)

-Jól vagy? – kérdezte a sofőr és őszinte aggódás volt a hangjában. Egy idős bácsi ült a kormánynál, egyedül volt az autóban, és szomorúnak tűnt.

-Persze. – válaszoltam gyorsan, pedig nem volt igaz.

-Hova mész? – kérdezte.

Megmondtam.

-Hát! Én csak Kondorosig megyek, ha gondolod, addig elvihetlek.

Csalódott voltam, de már annyira jó lett volna leülni egy kicsit, hogy szó nélkül nyitottam az ajtót.

-Köszönöm.- böktem ki csendben, amikor kényelmesen elhelyezkedtem az ülésben, mert jó nevelést kaptam, pedig a szívem mélyén a pokolba kívántam az öreget. Miért nem megy legalább Szarvasig vagy mit tudom én…?

Végig beszélt, én meg hallgattam és bólogattam. A feleségét emlegette, aki pár hónapja halt meg. Aztán meg a fiáról, aki Pesten él, alig jár haza, az unokákat alig látja. Mintha egy kicsit sírt is volna, de nem biztos. Lehet, hogy a lehúzott ablak és a menetszél miatt volt könnyes a szeme. Gyorsan Kondorosra értünk, ráadásul rögtön az első kereszteződésnél lefordult, így nem tartott sokáig a közös utazás.

-Köszönöm. – mondtam újfent és már szálltam is ki.

-Én köszönöm. – mondta a bácsi és nem értettem, hogy miért?

-Legyen szerencséd! – engedett utamra és tudtam, hogy komolyan is gondolja.

-Ennél csak jobb jöhet. – járt a fejemben, de nem mondtam ki, mert nem akartam megbántani.

Késő délután, Kisbér határában, izzadtan és az egész napos megpróbáltatásoktól teljesen elcsigázottan álldogáltam az út mellett. A tizenegyedik autóból szálltam ki nemrég. Zsongott az agyam a rengeteg beszédtől, az orromat teljesen eltelítették a különböző szagok. Békéscsaba és Kondoros után Szarvas, Békésszentandrás, Lakitelek, Kecskemét, Solt, Dunaföldvár, Dunaújváros, Székesfehérvár és Mór volt az összes stáció, s bár nem kellett keresztet cipelnem a hátamon, nehezebb dolgom volt mint Jézusnak.

Már-már azt tervezgettem, hogy innen hazamegyek gyalog is, amikor egy hangosan berregő nyergesvontató fékezett le mellettem élesen csikorgó hanggal, de nem azért volt zajos a megállás, mert olyan hatalmas sebességből kellett visszavennie, hanem inkább azért, mert régi volt a szerkezet.

-Elvigyelek Győrbe, kisöreg? – kiáltotta a sofőr és fülig ért a szája, és szinte be sem kellett fejeznie a mondatát, én már mellette ültem a kakasülőn.

-Nem nézel mi valami fényesen – kezdett röpke analízisbe, de nem segítettem neki, csak tátogtam, mint egy partra vetett hal.

vigyél el magaddal (fotó: freepik.com)

-Honnan jössz? – kérdezte őszinte kíváncsisággal, miután levette, hogy valószínűleg nem Mór, de még csak nem is Fehérvár lehetett az első állomásom.

-Békéscsaba. – válaszoltam röviden, de nyomban elhagyott az erőm, így nem kezdtem hosszas fejtegetésbe.

-Tényleg? Én délben indultam Csabáról, cserepet hozok a Jaminából. Milyen kicsi a világ!

Hirtelen eszembe jutott a kondorosi öregember, meg az általa emlegetett szerencse. Nem tudom megmagyarázni miért, de abban a pillanatban nagyon haragudtam rá. A fiára gondoltam és megértettem, hogy miért lakik Pesten és miért jár ritkán haza?

*

A kijózanító ’86-87-es szezon után mindenki nagy reményekkel várta az új bajnokságot. Megszoktuk a dobogót, nem meglepő, hogy atomcsapásként érte a drukkereket a szégyenletes 10. hely. Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, s keservbe annyi hű kebel szakadt meg a honért. És még nemzetközi kupameccs sem lesz.

Tisztán emlékszem, hogy Bükkszentkereszten nyaraltam, mikor a Kaposvár ellen elkezdtük a szezont és nyertünk is, ahogy az illik. Ez az! Fegyverbe! Helyreáll végre a világ rendje! Ugocsa non coronat! Ami jár az jár.

Handel Gyuri lesz az új Szentes, ide nekünk a Békéscsabát!

Amikor azt hiszed, hogy az életed folyója visszatért a megszokott medrébe, ne feledd, hogy a magas hegyek között a nap minden pillanatában eleredhet az eső. – írta volna Paulo Coleho ’87 késő nyarán, ha nem éppen ’Az alkimista’ szövegén dolgozott volna szorgosan, és már rájött volna, hogy sokszor érdemesebb hosszú és dagályos mondatokban fogalmazni, amit bátran idézhetnek később filozófiai értekezésekben és könnyed női magazinokban egyaránt.

És bizony sokat mondóan bólogatott volna a Rába ETO Stadionban, amikor azon az augusztusi napon eljött a 89. perc.

Ezzel szemben húsz évvel később olyanokat mondott, gondolom viccesnek találva, hogy „láttam már embereket, akik 5 óra hosszat beszéltek egy futballmeccsről. De még soha nem láttam senkit, aki 5 órán át beszélt volna egy szexuális kapcsolatról. Ez azt jelenti, hogy a futballizgalom tovább tart. Nem azt mondom, hogy jobb, de hosszabb.”

A ’87-es ETO-Békéscsabáról az a tizenegyezer ember biztosan órákig mesélt, aki ott volt, még évekkel később is.

Paulo, copa, Dunga (fotó: gettyimages.com)

Emlékszel arra, ahogy Csikós hazaadta?

Hajszánnak miért mentek el otthonról?

Handel Gyuri a legnagyobb király!

*

1987. augusztus 19.

Rába ETO – Békéscsabai Előre 3-3 (2-1)

ETO: Boros – Csikós, Hlagyvik, Bordás – Nagy (65’ Kiss), Csongrádi, Rubold, Preszeller – Szabó (53’ Májer), Handel, Hajszán. Edző: Győrfi László

Békéscsaba: Gulyás – Csató S. – Szenti, Ottlakán, Kerekes, Fabulya – Tamás (74’ Krasnyánszky), Kurucz (53’ Árky), Csanálosi, Kanál – Szekeres. Edző: Csank János

Gólok: 15’ Szekeres 0-1, 16’ Szabó 1-1, 33’ Handel 2-1, 59’ Kanál 2-2, 88’ Handel 3-2, 89’ Kerekes 3-3

Kiállítás: 78’ Hajszán

*

Ha megvertük volna Budafokot, akkor most a negyedik helyért meccselhetnénk az Előrével. Rühellem a közhelyeket, a ha és a sport összefüggéseit taglaló roppant frappáns gondolatmeneteket, így most maradjunk csupán annyiban, hogy nem nyertünk, ezért aztán akármi is lesz a derbi vége, egyelőre nem lesz előzés.

És akkor mi van?

Szerdán kiderült, hogy bár előtte úgy tűnt, szuper-képességekkel vérteztük fel magunkat a téli felkészülés során, azért közel sem vagyunk sebezhetetlenek. Nem szerencsés utólag okoskodni, de talán rotálni sem ártott volna, kicsit erősnek tűnt, hogy az utóbbi időben rendre ugyanazzal a kezdővel állunk fel.

Értem én, hogy szép számmal vannak hiányzók, de más kárából tanul az okos, mi meg ezek szerint a sajátunkból.

Az elkövetkező három meccs megint lakmuszpapírként fogja megmutatni, hogy mennyire vagyunk kész csapat, mennyire lehet minket komolyan venni. A csabai hazai után ugyanis Nyíregyházára megyünk, aztán meg jön a Boca Juniors Kaposvár.

Olyan szép volt az a négyes sorozat, a legutóbbi apró kisiklás után mutassátok meg srácok, hogy jók vagytok!

Hajrá ETO!

Kategória: előzetes, mérkőzés
Címke: , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.