elegáns a pályán, elegáns az életben (fotó: fourfourtwo.hu)

Az edzők jönnek, mennek. A játékosok is jönnek, mennek.

Amikor a Mágus a Videotontól az ETO-hoz szerződött ’81-ben, Fehérváron nagyon húzták a szájukat, de sok mindent nem tehettek. Aztán hamarosan kiderült, hogy Verebes a fehérvári játékosai közül Burcsát is vinné magával. No, akkor lett ám mindenki ideges. Burcsa kész játékos volt. Huszonhét éves, majdnem kétszáz elsőligás meccs volt a háta mögött. Ma már azt mondanánk rá, hogy túl van a zeniten, lassan kezdhet levezetni, de közel negyven éve ez még nem egészen így volt. Aki nem hiszi, nézzen meg egy átlagos csapatképet ebből a korból, és nem fogja tudni eldönteni, hogy öregfiúkat vagy éles társaságot lát.

Burcsa menni akart. Burcsa sikereket akart. Válogatott volt már, de tudta, hogy a Videotonban, akkor nem kapja meg azt, amit igazán szeretne, és ha nem is tudta, de érezte, hogy az ETO-ban megkaphatja azt, amit szeretne. Fényt és dicsőséget.

Vélhetően Verebes mondta neki, hogy Győrben végre eljöhet az ideje, és ő hitt neki.

A nyolcvanas évek eleje nem csak abban volt más, hogy több kopaszodó futballista rohangált a pályán, hanem abban is, hogy mennyivel nehezebb volt egy játékosnak átigazolni. Nem volt piac, igazi vazallus rendszer működött, ahol a futballista és a leendő klub érdekeit simán lesöpörhette az asztalról a mindenkori kenyéradó kénye-kedve és akkor még nem beszéltünk a központi akarat mindenhatóságáról.

A Videoton nem akarta elengedni Burcsát. Ellentételezést akart, de nem pénzt, hanem játékost. A hírek szerint felmerült, hogy Gyurmánczy vagy Póczik, igen!, Póczik cserél vele helyet, bár az utóbbi verziót én fenntartásokkal fogadom, mindenesetre a fehérváriaknak semmilyen megoldás nem tetszett, így megmerevedtek a frontok.

Persze ez nem történhetett volna meg, ha Burcsa egyszerűen megtörik a nyomás alatt, azt mondja, tévedtem, a piros-kék dresszt én nem cserélném soha semmire, megszédített valami, de már bánom, maradok. Ő azonban kitartott, mert világéletében makacs volt, és hitt a Mágusnak.

Kitartok, ha kell, egy évet is kihagyok. Mondta.

Végül csak négy hónapot kellett várnia, az MLSZ november közepén átigazolja az ETO-ba. A szóhasználat nem tévedés, a szövetség fogta és átigazolta.

A tizennegyedik fordulóban, Debrecenben játszhatott először. Vesztes meccsen mutatkozott be, de az élet igazolta, hogy vele mindenki csak nyert. Na jó! A Videoton nem. Akkor nem, mert roppant jó ütemérzékkel, három szezon után visszatért és UEFA Kupa-döntőt játszhatott a Real ellen a Bernabéuban, kilencvenezer ember előtt.

Addig azonban még számos sikert ért el az ETO-val: kétszer lett bajnok, egyszer második és tagja volt a kupában második helyen végző csapatnak is ’84-ben, bár a döntőben nem játszott, szerepelt a BEK-ben, gólt vágott a Standardnak. Hetvennégy meccset abszolvált zöldben, amelyeken harmincegyszer volt eredményes. Szép pálya.

A legenda szerint, amikor a Fradi elleni 4-3-as Üllői úti derbin a szünet után, a padról beszállva pár percen belül egyenlített, a többiek eksztázisban rohantak felé és azt üvöltötték, hogy hol voltál eddig?

Különc volt ő is, akárcsak szentes, de hihetetlenül fontos láncszeme a csapatnak.

Burcsa Győző ma 65 éves. A jóisten éltesse!

A tiszteletére most a három Győrben eltöltött szezon, három emlékezetes mérkőzését idézem fel.

*

1982. április 28.

Ferencvárosi TC – Rába ETO 3-4 (1-0)

FTC: Zsiborás – Jancsika, Beles (67’ Koch), Rab, Takács – Nyilasi, Ebedli, Pogány – Szabadi (77’ Mörtel), Szokolai, Pölöskei. Edző: Novák Dezső

ETO: Kovács – Csonka (46’ Burcsa), Hlagyvik, Szijártó, Magyar – Hannich, Póczik, Mile (76’ Glázer) – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

Gólok: 12’ Szabadi 1-0, 49’ Burcsa1-1, 55’ Szentes 1-2, 65’ Szijártó 1-3, 73’ Pogány 2-3, 84’ Hajszán 2-4, 85’ Ebedli 3-4

—

A 49. percben Póczik gyors helyzetfelismerését dicséri, hogy játékba hozta Hajszánt, aki megugrott a bal oldalon, a 16-os oldalvonalánál felnézett, látta, hogy Burcsára nem ügyel senki, hátragurította neki a labdát, a középpályás maga elé tette, aztán 13 méterről a balösszekötő helyéről mesterien a bal alsó sarokba nyeste.

*

1983. szeptember 7.

Magyarország – Német Szövetségi Köztársaság 1-1 (1-0)

Magyarország: Zsiborás – Farkas, Kardos, Róth, Varga (58’ Péter) – Garaba, Burcsa, Nyilasi, Csongrádi – Szokolai (68’ Mészáros), Dajka. Szövetségi kapitány: Mezey György

NSZK: Schumacher (46’ Burdenski) – B. Förster (46’ Matthäus), Strack, K-H. Förster, Briegel – Groh, Rolff, Müller (65’ Waas), Meier – Littbarski, Völler. Szövetségi kapitány: Jupp Derwall

Gólok: 43’ Nyilasi 1-0, 67’ Völler 1-1

—

Két perc múlva [a 31. percben – A Blog] egy magyar támadás végén Burcsa nagy lövése süvített el a léc fölött, majd ismét a győri középpályás volt a főszereplő. Lecsapott egy rossz átadásra és a balösszekötő helyén, a felező vonaltól óriási lendülettel tört kapura. Már bennjárt a 16-oson belül, de a lövésnél elbizonytalanodott és a kivetődő Schumachert találta telibe. A labda kipattant a német kapusról, Burcsa középre ívelt, Briegel kétségbeesetten szögletre fejelt.

már többen bent látták (fotó: valogatott.blog.hu)

Burcsa szinte megállás nélkül harcolt, nagyon szorgalmasan segítette a csapatjátékot, de elég gyakran pontatlanul adta előre a labdát, s kihagyott egy óriási helyzetet. – írta értékelésében a Népsport.

*

1984. április 7.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 3-2 (2-1)

ETO: Kovács – Szepesi (66’ Szijártó), Judik, Mile, Magyar – Kurucz, Hannich, Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

FTC: Zsiborás – Jancsika (50’ Szántó), Haáz, Rab, Takács – Ebedli, Koch (42’ Deák), Rubold – Szabadi, Kerekes, Pogány. Edző: Vincze Géza

Gólok: 25’ Kerekes 0-1, 26’ Hannich 1-1, 45’ Burcsa 2-1, 54’ Burcsa 3-1, 60’ Szabadi 3-2

—

A 26. percben, tehát kezdés után az ETO rögtön egyenlített. Burcsa beadását Hannich 8 méterről fejelte a jobb alsó sarokba.

A 45. percre ugrott az óra mutatója, amikor Burcsa remek cselek után 8 méterről a bal felső sarokba lőtt. [Burcsa: Láttam, hogy Zsiborás a rövid sarokra helyezkedik, ezért a hosszúba rúgtam. Sikerült!]

Az 54. percben tovább növelte előnyét a hazai együttes. Hannich beadását Burcsa Deák és Rab között kibújva, az ötösről a léc alá lőtte.