Talpra magyar

a rémült Jelačićot üldözi a Hatalmas Kokárda, a győri közönség pedig élvezi (fotó: Képes Sport montázs)

A hetvenötös március tizenötödikében az volt a legjobb, hogy szombatra esett és forduló volt az NB I-ben.

Így is lehetett ünnepelni, sőt, csak így lehetett ünnepelni, ha másként nem, ha a kokárda nem viríthatott a lenge tavaszi kabáton a szív fölött, csak az ingre, pulóverre tűzve, szégyenlősen elrejtve, de melengetve a keblet, ha az újságban azt kellett olvasni a nyúlfarknyi megemlékezésekben, amit a rezsimnek lefekvő firkászok okádtak a papírra, hogy ’48 megágyazott ’19-nek, hogy aztán ’45 teljesítse be a szent magyar szabadságot. Hát persze.

A szotyit köpködve, szidva mindent, főképp az ellent, meg a feketeruhás bohócot, aki ott rohangál szerencsétlen, szájában síp, fúj össze-vissza, hallja a morajlást, és tudja, hogy most az egyszer nem neki szól a hülyevagy!, felnéz, szinte összekacsint a nézőkkel, olvassa a szájukról a többi szidást, de mosolyog, szarok bele, gondolja, én sem szeretem őket, apám megjárta Recsket. Azok is nevetnek, értik ők is az egészet, furán bandzsítanak a mellettük állókra, azért fújd be tizit!, üvöltik egyszerre befelé a gyepre, de túl nagy a zaj, elviszi a hangokat a szél messzire, hú! a tizi!, nem lesz ebből baj?, és a befújás?, rezzennek össze. Olyan revolúciós.

A zöldek közben csatáznak, Branikovitsk aki most éppen Jelačić, fut mint a gyáva, utolérünk, megállj, itt van a mi Petőfink, Ottó a Szabó, aki még csak tizenkilenc, ifjú titán, ma játszik először a nagyok között, nem ismer félelmet, ő fut mint a nyúl, de nem csak gyors, hanem eszes is mint a róka, sőt fineszes, adja a zsugát Glázernek, aki nem hibáz, ordít a tribün, vezetünk!, hajrá ETO!, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!, le a reakcióval!, abcúg Habsburgok!

Mozgolódik a rendfenntartás, mi ez a vircsaft?, fura bőrkabátosok néznek körbe ijedten, megannyi kicsiny Haynau-reinkarnáció, miközben keresik egymást a tömegben, gallér föl, de közben örülnek ők is titkon, hiszen verik a Fradit!, ami harmadik a tabellán, előttük a Honvéd meg a Dózsa, ugye érthető az ováció.

A nyomás nem csökken, a pesti zöldek sehol, riadtan nézik a sporit, segítsen már, de az félrenéz, ma nem lehet, ma sem lehet, itt ünnep lesz, ha beledöglök is, hopp egy lerántás, csúnya fault, szaladok, mutatom a fehér pontot, a csatáron mintha aprócska seb látszana, vér csörgedez, piros, a fehér mészcsíkon fekszik, körötte illatos zöld gyep. Piros-fehér-zöld. Vagy csak egy látomás?

Gól, katarzis, legyen már vége! Nem úgy van az, nekik is jár egy aprócska szépségtapasz, büntető ott is, ne mondják, hogy igazságtalan vagyok. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben, így korrekt. Köszönöm a részvételt.

Rabok tovább nem leszünk, nem leszünk, mormolja a tizenkétezer polgárból a büszke többség hazafelé, és bár a naptárban nem volt piros az ünnep, érdekel ez bárkit is?, ki nem szarja le, hisz megvertük a Fradit!

*

1975. március 15.

Rába ETO – Ferencvárosi TC 2-1 (0-0)

Győr, 12.000 néző

ETO: Földes – Varga, Pozsgai, Sebők, Izsáki – Szabó O., Mile, Horváth – Pénzes, Szokolai (78’ Füzi), Glázer. Edző: Farsang Ferenc

FTC: Géczi – Martos, Bálint, Rab, Megyesi – Juhász, Nyilasi, Branikovits (70’ Ebedli) – Pusztai, Máté, Magyar (55’ Szabó F.). Edző: Dalnoki Jenő

Gólok: 55’ Glázer 1-0, 87’ Glázer (11-es) 2-0, 90’ Bálint (11-es) 2-1

Kategória: mérkőzés, mindenmás, történelem
Címke: , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.