sót vegyenek (fotó: Nemzeti Sport)

Egyszer valamikor, nem is olyan régen, ami bizonyos, hogy az év kilencvenkilencedik napján, történt egy és más.

*

A magyar sportújságírás Gabriel García Márqueze, az örök lírikus Sinkovics Gábor (szekundál mellette Lapincs Attila) szinte elolvadt a gyönyörtől miután rendezte gondolatait az első félidő lefújását követően, és újra a pályára pillantott, a látvány rögzítése nem tűrt halasztást, azonnal papírra vetette feledhetetlen sorait.

„Egyébként nem lehet elmenni szó nélkül az ETO-park (sic!) nyújtotta élmény mellett. Magyar szemnek meglehetősen szokatlan ez az impozáns létesítmény, és hogy mennyire 21. századi itt minden, pontosan jellemzi, hogy amint levonultak a játékosok, hirtelen »munkához látott« az egész játékteret behálózó öntözőrendszer. Sőt pályamunkások indultak bevetésre, kezükben vödörrel és szúróeszközzel, amellyel az amúgy tökéletes gyepszőnyeget »renoválták«. Úgy tűnt, mintha a derék atyafiak aranyat keresnének.”

Auréliano Buendía miután hajnalban felkelt, és az éjszakai rémálmok következtében csatakos testét megmosta az állatok itatójának hűs vizében, büszke tekintetét felemelte, hosszasan pásztázta a fölé magasodó hegyek csúcsait, és közben arra a fiatal parasztlányra gondolt, akit két nappal korábban látott a macondói piacon, csupán egy villanásra találkozott a két szempár pályája, de Aureliano Buendía érezte, hogy ágyékában tűz gyullad.

Mai ésszel nehezen érhető már föl, hogy a mi stadionunk volt a legkorszerűbb, a non plus ultra, pedig csak tíz évvel ezelőtti a sztori.

A mester szikár, alig egy mondatos, személyre szabott bírálatai is megérnek egy misét, mondjuk mit gondolt az akkor tizenkilenc éves Zámbó Bence játékáról, milyen gondos, óvó szeretettel indította el a pályán a belső védőt, miszerint „tehetséges fiatalember, aki egyre inkább helyet követel magának a csapatban”. Zámbó négyszer kezdett még és négyszer ült a padon az ETO-nál, amiből az egyik alkalom közel két és fél évvel később következett el. Völgyi Danival kevéssé volt elnéző, „többször becsapták és mögé kerültek, különösen az első félidőben tűnt átjátszhatónak”, míg Stareket inkább megvédte Kassai könnyű szívvel befújt büntetője miatt, „végig magabiztosnak tűnt, hogy aztán a hajrában egy szerencsétlen mozdulata után tizenegyest rúghasson az MTK”. Šupić-nak „még arra is volt ereje, hogy a támadásokat segítse”, míg Józsi Gyuri „szorgos iparosként vette ki a részét az ETO győzelméből”. Sinkovics igazi klasszisát azonban a védelem biztos pontja, a jó Szása értékelésekor bizonyította, a szöveg már-már a szabadvers határait súrolja, a végén az lekerülhetetlen katarzissal, miszerint „az első félidőben bravúrjaival sokat tett azért, hogy a végén ünneppé változzon ez a meccs”.

A Népsport nem lenne Népsport, ha azért okosan nem ellenpontozna, így természetesen akadt valaki, aki a földön maradt, nem kertelt és elmondta a frankót.

„Az MTK úgy járt, mint az a bokszoló, aki a második menet közepéig uralja a meccset, akkor üti meg ellenfelét, amikor akarja, könnyedén eltáncol, s aztán egyszer csak a semmiből akkora pofont kap az állcsúcsára, hogy azt se tudja, melyik sarokba indulson el. Mert mit is láttunk az ETO-MTK meccs elején? Azt, hogy érthetetlen módon az ETO ahelyett, hogy bátran, a közönséget kiszolgálva nekimenne ellenfelének, inkább óvatoskodik, defenzív futballt játszik. Az MTK képzett, fiatal labdarúgói szinte azt csináltak, amit akartak. Mert hiába nem mozdult előre a Győr, rosszul helyezkedtek a védői, nem zárták le a területeket, így Kanta József vezérletével akkor került helyzetbe a vendégegyüttes, amikor csak akart. Aztán a negyvenedik percben, mint derült égből a villámcsapás, gólt kapott az MTK, amelytől úgy megijedt a fiatal társaság, hogy beleszédült. Az öltözőben sem lehetett rendet tenni a fejekben, mert a második félidőben már egy megroggyant csapat jött ki a pályára. Az ETO pedig szakított az első félidei védekező futballal, s ahogy kell, nekiment ellenfelének. Bojan Brnović harmadik gólja parádés volt, ehhez hasonlót ritkán látni hazai pályán. Sőt Európa más tájain sem gyakori, főleg azért a mozdulatért, amelyet a lövés előtt csinált. Egyszóval extraklasszis teljesítményt nyújtott a csatár. Összességében hiába technikás és labdabiztos együttes az MTK, látható, hogy a fiatalok egy-egy váratlan ütéstől megszédülnek…”

Hölgyeim és uraim! Urbán Flóriánt az ismert boxedzőt, az ETO egykori játékosát látták, hallották. Köszönöm a figyelmet!

Tíz év alatt sok minden történt: Bojan visszavonult, Völgyi, tudjuk mi van, Szása valahol, Starek, tudjuk mi van, Zámbó meg keményen tolja a Csornában.

*

2009. április 10.

Győri ETO – MTK 3-1 (1-0)

2.000 néző, vezette: Kassai

ETO: Stevanović – Olikadze, Stark, Zámbó, Völgyi – Šupić – Tokodi, Józsi, Bičák (82’ Neziri) – Bajzát (87’ Böőr), Brnović (76’ Kiss). Edző: Dragoljub Bekvalac

MTK: Végh – Rodenbücher, Lambulić, Szekeres, Melczer – Zsidai (82’ Molnár), Szabó – Hrepka, Kanta, Nagy (46’ Könyves) – Lencse. Edző: Garami József

Gólok: 40’ Brnović 1-0, 62’ Brnović 2-0, 66’ Brnović 3-0, 82’ Kanta (11-es) 3-1

mesterhármasos