Nemanja szépen kilép (fotó: saját)

Pár évvel ezelőtt, amikor a győri fiú kézicsapat hosszú kihagyás után egy évet játszott újra az NB I-ben, eljött ide meccselni a Veszprém. Az erőviszonyok nem voltak kétségesek, ha a cseresorukat küldik a pályára, akkor is klasszisokkal jobb kezdőhatost állíthattak volna ki, de megbecsültek minket, és ha nem is hoztak el mindenkit, korrekt kis társaság érkezett. Közel kétezer néző tette tiszteletét az Egyetemi Csarnokban, akik egykedvű nyugalommal vették tudomásul, hogy az első támadásból annak rendje és módja szerint gólt dobott a Veszprém. Az őrület azután következett. Jött az ellentámadás és egyrészt lehoztuk a kapust, ami akkor még nem volt annyira bevett szokás, majd az ETO-s srácok eszeveszett kereszt irányú rohangálásba kezdtek, valószínűtlen sebességgel cikáztak a döbbent sztárok előtt és között, az akciót pedig kínai figurával fejezték be. 1-1, a lelátó extázisban. A vendégkispadon mindenki értetlenül nézett a másikra, szerintem egy pillanatra még azt is elfelejtették, hogy milyen sporteseményen vannak, megkockáztatom, azt is, hogy kicsodák ők tulajdonképpen. Aztán persze minden a helyére került, a szünetben öttel vezetett a Veszprém és a végén héttel nyert.

Egy rövid ideig azonban feje tetejére állt a világ, és az ETO volt a király.

Ez a jelenetsor jutott eszembe, miután Gaál játékvezető elindította a játékot és a hátrafelé elvégzett kezdőrúgásunkat követően a balmazújvárosi futballisták egész hihetetlen forechekinggel igyekeztek meglepni az ETO-t. Teljesen feltolták a védekezést és már a tizenhatos magasságában próbálták nyomás alá helyezni a védősorunkat. Nagyjából ez ment öt percig, majd utána is, igaz kissé lájtosabb formában. És ami fontos, különösebb eredmény nélkül, mivel a Koszó-Vuka tandemet egy másodpercig sem sikerült kibillenteni a nyugalmi helyzetéből, ők különösebb faxni nélkül adogatták egymásnak a bőrt, ha a szükség úgy hozta, bevették Horváth kapust is a játékba. A labdaszerzésre esélyük sem volt a vendégeknek, így aztán – hogy visszatérjek az eredeti párhuzamhoz és egy lendülettel el is térjek tőle – a balmazi spílerek nem pukkasztottak polgárt, ellenben kipukkasztották a saját kondíciójukat.

Nemanja okosan passzol (fotó: saját)

A lényegesen gyengébb játékerőt egy pillanatra sem sikerült elhazudniuk és a minőségi különbséget semmissé tenniük. Azt azonban elérték ezzel a kamikaze-mentalitással, hogy egyáltalán ne maradjon erejük a támadásvezetésre, azt a kevés sanszot is eljátszották, hogy gólveszélyt alakítsanak ki.

A meccs maradék hetven percében az összes energiájukat a védekezésre és nem mellesleg a méltatlankodásra pazarolták, az utóbbi jellemzően intenzív tellegetést jelentett, amiben a kispadjuk is élen járt. Csoda, hogy a dressz alá nem húztak mindannyian egyenpólót ’WHY ALWAYS ME?’ felirattal, aminek elmaradása nyilvánvalóan a hiányos angol nyelvismeret magyarázható.

Hogy miért nem nyertünk akkor sokkal simábban? Jó kérdés.

Az biztosan állítható, hogy felállt védelem ellen nem tudunk játszani és ezt szerintem Herczeg Miki is érzi. Pontosan ezért volt ez a kissé idegesítő, de ezer százalék, hogy tudatosan játszott tili-toli hátul, ami roppant fegyelmet igényel a futballistáktól, és hihetetlen türelmet a nézőktől. Még azoktól is, akik értik, hogy mi történik a pályán. A többiekről most nem beszélek, mert abszolút legitim dolog, hogy sokak számára csak az előrepassz létezik. Kick and run. Létezett ilyen futball ott is, ahol magas polcon van a játék, mondjuk olyan sok hozadéka ott sem volt.

Na szóval ennek a szisztémának, mármint nem az elébb emlegetettnek, hanem annak, aminek csíráját felfedezni véltem az ETO működésében, ami kivárásra épít, az lenne a lényege, hogy kicsalogassuk az ellent, aztán benyomuljunk a szabadon hagyott területekre. A Balmaz csupán az elején jött ránk, és akkor sem azért, mert mi ezt akartuk, hanem sokkal inkább azért, mert ez volt az ő elképzelésük, bár mint fentebb emlegettem, a koncepciójuk kidolgozottsága, hagy némi kívánnivalót.

valami elromlik (fotó: saját)

Amint elfogyott a szuflájuk, az istennek sem jöttek kijjebb, így aztán a mi eredendő stratégiánk is behalt. De roppant fegyelmezetten és kitartóan vártunk a lehetőségre és szerintem ezt dicsérte meg Miki is a nyilatkozatában (ti. visszakapta a pályán, amit az edzésen sulykoltak).

Ami érdekes, hogy az első gólt követően sem láttam az ellenfél részéről azt a fene nagy felbuzdulást, hogy akkor most aztán muszáj lesz támadni. Ismétlem, nekem meggyőződésem, hogy a vendégek komoly kondíciós problémával küzdöttek.

Logikus, hogy ezek után nem alakulhatott ki egy, a mi szánk íze szerint alakuló játékfolyam, aminek következtében a teljesen egyoldalú meccs sem váltott át parádévá. Sajnos tudomásul kell venni, hogy a csapatunk nem igazán alkalmas a hazai közönség szórakoztatásra, és nagyobb esélye van annak, hogy idegenben szakad ki a gólzsák.

Azért én azt is pozitívnak értékelem, hogy nagyobb nehézség nélkül hoztuk a kötelezőt.

*

Két gondolat a fiatalokról, az értékeinkről.

Nem tudom hányan vették észre, de a tegnap délután legszebb jelenete a szünetben esett meg, amikor a melegítő Múcska Viktor egy közel harminc méteres tűpontos átadást mutatott be – rabonából indítva. Meggyőződésem, hogy amennyiben látta volna, Ricardo Quaresma is megsüvegelte volna a mozdulatot. Jó, világos, hogy a meccshelyzet teljesen más, mint a könnyed labdázgatás, de ha azt is mellévesszük, hogy közben arra is figyelnie kellett, hogy ne találjon el egy elbambuló labdaszedő gyereket, mindjárt más a leányzó fekvése. Múcskának egyébként minden mozdulatából süt az elképesztő labdabiztonság és csak remélni tudom, hogy előbb vagy utóbb Herczeg fix helyet szorít a csapatban.

senki sem érti (fotó: saját)

Kalmár Olivért egyszer láttam futballozni, talán a múlt nyáron, valamelyik szlovák sparring partner ellen. Mostani tapasztalásom az, hogy elképesztőt fejlődött. Nekem egy éve a darabossága tűnt fel, mint problémás terület, most ennek nyomát sem láttam. Az elején úgy tűnt, hogy kevéssé veszik be a labda járatásába, de aztán később változott a helyzet és azt kell mondjam, hogy nem volt rossz átadása. A háromszögelések rendben voltak, ha labdát vesztettünk gyorsan visszazárt és még egy kulcspassz is belefért a második félidőben. A látványelemek terén a félcsukafejeses mentéseket emelnék ki, ami nekem a hetvenes évek futballját idézte – szigorúan a korabeli tévéfeltételek alapján. Talán csak egy homály beadása volt, azt azonban fogjuk zsenge korára és néha rosszul fogott pozíciót a futóversenyeknél, de összességében nálam ez egy csillagos ötös teljesítmény volt. (Apróbb képzavar, hogy akkor mi a frászért adok neki csak egy négyes osztályzatot? Hja kérem! Minden relatív.)

*

WKW ETO – Balmaz Kamilla 2-0 (1-0)

ETO: Horváth 3 –Kovács K. 3, Koszó 3.5, Vukasović 3.5, Kalmár 4 –Bagi 3.5 –Vashkeba 3, Madarász 3 (68’ Petró 0)–Szimcso 3 (61’ Szánthó 3), Lovrencsics 3 (88’ Múcska 0), Andrić 3.5. Edző: Herczeg Miklós

Balmazújváros: Verpecz – Kovács N., Papucsek, Bora, Király – Patvaros – Erdei, Pongrácz (69’ Szabó) – Biró (46’ Ternován), Óvári (73’ Kóródi) – Berki. Edző: Toni Golem

Gólok: 32’ Koszó 1-0, 84’ Andrić 2-0

[Az osztályozásnál 1-től 6-ig terjed skála, ahol a hatos a legjobb érdemjegy. Fontos tudnivaló, hogy van feles osztályzat is, illetve az kap értékelést, aki legalább egy fél félidőt a pályán töltött.]