nyolcból egy (fotó: Képes Sport)

Régen minden jobb volt.

Ez természetesen nem igaz, de milyen jó néha riogatni a gyereket az egykor létező szocializmussal vagy éppen a kommunizmussal, ha másért nem, mondjuk azért, hogy értse majd a közéletet és közbeszédet, ha egyszer odajut. A közélet és a közbeszéd meg képtelen túllépni saját magán és még mindig a kommunistákkal riogat.

Apa! Kik azok a kommunisták? Öööö…. izé… olyan emberek, akiket más anyagból gyúrtak. Miért? Minket miből gyúrtak? És őket milyen másból? Mit tanultatok hittanból? Mózest. Ádám és Éva volt már, nem? Igen, de nem értettem. Nem baj. És mi az a kommunizmus? Egy állatfaj? Vagy egy kocsi? Nem egészen. Képzeld el a következőt! Van egy hatalmas tál, amiben rengeteg csoki van, mindenki vehet belőle, de csak annyit, amit meg akar enni. Érted? Aha! És vehetek még holnapra is? Nem! Azt majd holnap veheted ki a tálból, mert holnap is lesz benne. Apa! Ez egy hülyeség! Nerm, ez a kommunizmus! Menjél azonnal fogat mosni!

Nem sok emlékem van a kisiskolából, de az egyik meghatározó élményem a hosszú hét meg a rövid hét. Elsőben például minden második szombaton volt két óránk: írás és olvasás. Mostani eszemmel tök buli lehetett. Bementünk és egy órán keresztül tóltuk az írott tybetűt. A kicsit. Aztán pedig szépen elolvastuk, hogy haty tyú, tyúk-lé-pés, pör-gety-tyű. Egymás után, szigorúan szótagolva. Szó-ta-gol-va. Mikor végeztünk már mentünk is haza és kezdődhetett a hétvége. Aztán harmadikban még jobb idők jöttek. Az órarendbe immár saját gyöngybetűkkel én írtam be, hogy szombaton: úszás, úszás. Tíztől délig. Laci bácsi az úszómester ült szépen a padon és várta, hogy kit kell kihúzni a mélyvízből még mielőtt késő lenne. Nekem egyszer megmentette az életemet, mert túlságosan bátor voltam és bemerészkedtem a mélyülő részbe, óvatosan, pipiskedve lépkedtem, éreztem, hogy egyre közelít a nyakamhoz a víz teteje, egy-egy kósza hullám már néha be is terítette a számat, nyeltem a klórt rendesen, de még nem volt vészes, aztán hirtelen nagyobbat ugrottam és ez volt a hiba, eltűntem a habok között, Laci bácsi nem tétovázott, pontosan mellettem csobbant a vízbe, megfogott és kivonszolt a partra. Jól vagy, kisgyerek? – kérdezte, én meg csak pislogtam. Arra mondjuk nem emlékszem, hogy mindez szombaton történt-e?

*

’82 tavaszán az iskolákban még volt hosszú és rövid hét, a munkahelyek többségében azonban már pihenőnapot tartottak. Pártunk és kormányunk nem tagadhatta el a dolgozó néptől a kétnapos hétvégét, főként azért, mert a béketábor többi országában ez már bevett gyakorlat volt. A minisztertanács meghozta hát a bölcs döntést. DE! Kellett az átmenet, és egyébként is döglődött a népgazdaság, kellettek a dolgos munkáskezek, lehetőleg ingyen, szigorúan az önkéntesség jegyében. Kommunista szombat! Ez aztán az igazi fából vaskarika! Sződd a selymet elvtárs, de szigorúan ingyen.

Azon a gyönyörű áprilisi szombaton a Richards Finomposztógyárban majdnem ötszáz bizony dalolva ment, hogy ötezer méter szövetet és kétezer méter jersey anyagot hozzon össze, aminek értéke egymillió forintot kóstált. De nem azért vállalták a derék munkatársak mindezt, hogy nekik több jusson ruhára, cipőre, meg ételre és szórakozásra, de nem ám, hanem azért, hogy a bérükből gyerekintézményt építhessen a gyár és kapjanak több pénzt a rászoruló nyugdíjasok. Minő derék cselekedet! És ez még mind semmi, mert bizony a GyÁÉV dolgozói sem maradhattak le és mintegy három és fél ezren választották a melót szerte a megyében, az önmagáért való láblógatás helyett, hogy aztán építkezéseken tevékenykedjenek, sőt! a házgyárban összehozzák tíz darab két és félszobás lakás panel elemeit. Hűha! És mindezt miért? Hát azért, hogy szépüljenek a cég sportlétesítményei, nem is beszélve a faszányos kultúrtermekről.

Tiszta szerencse. hogy miután a lelkes dolgozó letette a munkát, kicsit pihengetett, megitta a jogos sörét, alukált egy csöppet, szóval újratöltötte az elemeit, hétre mehetett a stadionba, mert akkor lépett pályára a

kovácscsonkahlagyvikmilemagyarhannich-

póczikburcsaszabószenteshajszán

közismertebb nevén a Rába ETO pompás alakulata, hogy bemutassa legújabb gálaelőadását mindenki legnagyobb örömére.

*

1982. április 24.

Rába ETO – Debreceni MVSC 8-1 (5-0)

15.000 néző, vezette: Tompa

ETO: Kovács – Csonka (64’ Szíjártó), Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa (68’ Gyurmánczy)– Szabó, Szentes, Hajszán. Edző: Verebes József

DMVSC: Szűcs – Tímár, Szigeti, Sallai, Fodor – Feledi (70’ Tóth), Menyhárt, Nagy II, Czikora – Kerekes, Jankovics. Edző: Kovács Ferenc

Gólok: 21’ Hannich 1-0, 23’ Hannich (11-es) 2-0, 28’ Hajszán 3-0, 39’ Szentes 4-0, 40’ Szentes 5-0, 47’ Szentes 6-0, 64’ Burcsa 7-0, 80’ Nagy II 7-1, 86’ Gyurmánczy 8-1